A hetedik héten több tényezõ is támogatta a rallyt, amely során a dollár 1,37 közelébe tudott gyengülni az euróval szemben. Közben a részvénypiacok fontos szintek fölé tudtak kerülni és a korrekció után minden készen állhat a pozitív folytatásra. Egyrészt az amerikai fiskális politika került pozitív fókuszba, amikor a képviselõház megszavazta az adósságplafon feltételek nélküli megemelését. Így 2015. március 15-ig biztosították az amerikai adósság finanszírozását. Másrészt a monetáris politika esetleges változásai miatt az egész világ Janet Yellenre figyelt, mivel az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed elnöknõje elõször beszélt az amerikai képviselõházban.

Technikai oldal

Mi történt? A történelmi csúcsok döntögetése megállt ugyan, de újra a bikák irányítottak.  A januári korrekcióban kifulladtak a medvék. A kurzus folytatta útját a sok éve tartó, hosszú távú emelkedõ trendben és ugyancsak éve óta tartó trendcsatornában. Igen vonzó, hogy a lélektanilag fontos 16000 pont fölött zárt a Dow Jones. A jegyzések decemberben az emelkedõ trendcsatorna kékkel behúzott ellenállási vonalát súrolták, amelyet január elején sem sikerült átszakítani. Az év elsõ hónapjának utolsó két hetében váltak izgalmassá az események. Lefordulva a kék színû ellenállási vonalról, az árfolyam lefelé vette az irányt és az alulról második, pirossal behúzott támaszvonal került visszatesztelésre. A jegyzések februárban súrolták az 50 napos mozgóátlag vonalát, majd az árfolyam felfelé pattant és az index végül 16154 ponton zárt. Fontos megemlíteni, hogy a kurzus visszakerült a felsõ pirossal behúzott trendvonal fölé. A technikai indikátorok (Slow Stochastic, RSI, MACD) nem adtak egymást erõsítõ jelzéseket.

Mi várható? A trend érvényes maradt. A közép- és hosszú távú mozgóátlagok alapján a szárnyalás kibontakozását várhatjuk. A kiemelt fontosságú 16000 dolláros ellenállás meghódításával következõ szintek támadása következhet. Az elõzõ lokális csúcs 16500 közvetlen környezetében komolyabb ellenállást fejthet ki. A kék trendvonal átszakítása esetén még nagyobb intenzitású rally bontakozhat ki, amely során igen valószínû egy csúcs 17000 közelében. Egyedül az MACD indikátor eladási jelzése árnyalja a képet. Ha a medvék dominálnak, akkor az elsõ fontos támaszszint 15710 után 14800, majd a 100%-os (14091,45) Fibo következhet.

Fundamentális oldal

Összefoglalás:

Januárban 75 milliárd dollárról 65 milliárdra süllyedt a Fed kötvényvásárlás havi keretösszege. A szigorodó amerikai monetáris politika és ezáltal alacsonyabb likviditási helyzet miatt elbizonytalanodtak a befektetõk.  Február elsõ hetében a kedvezõtlen munkaerõpiaci adatok visszahozták a vevõket a piacra, mivel a spekulánsok várakozásai alapján a rosszabb foglalkoztatási helyzettel párhuzamosan a Fed szigora enyhülhet. Ennek megfelelõen az EUR/USD árfolyam felfelé pattant 1,35-rõl és a részvényindexek is felfelé indultak.

A hetedik héten több tényezõ is támogatta a rallyt, amely során a dollár 1,37 közelébe tudott gyengülni az euróval szemben. Közben a részvénypiacok fontos szintek fölé tudtak kerülni és a korrekció után minden készen állhat a pozitív folytatásra. Egyrészt az amerikai fiskális politika került pozitív fókuszba, amikor a képviselõház megszavazta az adósságplafon feltételek nélküli megemelését. Így 2015. március 15-ig biztosították az amerikai adósság finanszírozását. Másrészt a monetáris politika esetleges változásai miatt az egész világ Janet Yellenre figyelt, mivel az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed elnöknõje elõször beszélt az amerikai képviselõházban. Megnyugtatta a kedélyeket, hogy az elnöknõ Ben Bernanke politikájának folytatásáról beszélt. Harmadrészt pedig rendkívül fontos, hogy a kínai gazdaság növekedési üteme támogatni tudja a világgazdaságot. Ezért kitörõ örömmel fogadták a pénz- és tõkepiaci szereplõk a kirobbanóan teljesítõ kínai külkereskedelmi adatokat, az import és export tekintetében is.


Részletek:

(02.03.) A decemberi 57 pontról 51,3 pontra zuhant az amerikai feldolgozóipari ISM index. Az eurózóna feldolgozóipari ISM index viszont jelentõsen, 52,7 pontról 54 pontra erõsödött. (02.04.) Kevésbé esett vissza a gyáripari rendelésállomány (-1,5% lett -1,8%-os elemzõi konszenzus helyett) az Egyesült Államokban. (02.05.) Az amerikai ADP szerint 175 ezer új állás jött létre a magánszférában, amely majdnem megfelel a 185 ezres várakozásnak. A szolgáltató szektor beszerzési menedzser indexe 53 pontról 54 pontra ugrott az USA-ban. Az eurózóna szolgáltató szektor beszerzési menedzser indexe enyhén nõtt 51,1-rõl 51,6 pontra. Decemberben 1%-al csökkent az eurózóna kiskereskedelme novemberhez képest, az elemzõk növekedést vártak. Az elemzõk szerint a hideg idõjárás játszhatott szerepet a zuhanásban. (02.06.) Az amerikai heti új munkanélküli kérelmek száma 348 ezerrõl 331 ezerre csökkent. Decemberben 0,5%-al visszaestek a gyáripari rendelések Németországban, de éves alapon így is 6%-os volt a bõvülés üteme. Az EKB nem változtatott a monetáris feltételeken. (02.07.) A német ipari termelés 0,6%-al visszaesett decemberben, az elemzõk növekedést vártak. Januárban az elemzõi várakozásnál (185 ezer) jóval kevesebb, 113 ezer új munkahely jött létre az USA-ban, miközben a munkanélküliségi ráta 6,7%-ról 6,6%-ra süllyedt. (12.11.) Az amerikai képviselõház megszavazta az adósságplafon feltételek nélküli megemelését, így 2015. március 15-ig biztosították az amerikai adósság finanszírozását. Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed elõször beszélt az amerikai képviselõházban, az elnöknõ Ben Bernanke politikájának folytatásáról beszélt. (12.12.) James Bullard, a St. Louis-i Fed vezetõje kedvezõen vélekedett az amerikai gazdaságról, amelyet kedvezõen fogadott a piac. (02.13.) Olasz belpolitikai válság is fenyegethet, mivel az olasz kormányfõ, Enrico Letta bejelentette, hogy következõ napon lemond. Az amerikai kiskereskedelmi forgalom a várt stagnálás helyett 0,4%-al visszaesett. Nõtt az amerikai heti új munkanélküli kérelmek száma. (02.14.) Az amerikai ipari termelés valószínûleg a hideg miatt enyhén csökkent januárban, míg az elemzõk emelkedést vártak. A Michigan Egyetem fogyasztói bizalmi indexe 81,2 ponton stagnált februárban. Az eurózóna (+0,3) és az Európai Unió (+0,4%) negyedik negyedéves növekedése is meghaladta a várakozásokat.

Szólj hozzá