Hiába érte el a Brent-féle északi-tengeri olaj árfolyama a 12 éves mélypontját, továbbra sem enyhülnek az aggodalmak a túlzott szaúdi kitermelés miatt. A kínálati oldal ereje várhatóan tovább süllyeszti az árfolyamot. A szaúdiak már az ország legnagyobb és a világ legértékesebb vállalatát, a Saudi Aramco-t is tõzsdére vinnék, hogy pénzt szerezhessenek. Eközben az Egyesült Államokban engedélyezték az olajexport újraindítását, valamint az iráni szankciók enyhítése is a kínálati oldalt erõsíti. Hiába dúl háború Jemenben, Szíriában és Irakban, hiába esett egymásnak egyelõre szóban Szaúd-Arábia és Irán, az olaj árfolyama nem tud támaszra lelni.

Mi várható?

Az olaj árfolyamán jól kivehetõ a csökkenõ irányba mutató ék alakzat, ami ereszkedõ trend esetében trendfordulót eredményezhet, amennyiben az ék felsõ szárát sikerrel áttöri és felette tud maradni. Jelenleg ez a szint 45$ körül található, ami a mostani árfolyamról 40% emelkedést jelentene. Ettõl a ponttól indulhatna be technikai értelemben a valódi korrekció, addig „csak” az alakzaton belüli hullámzást várhatjuk, ahogy 2015 egésze során. Támaszt az ék alsó szára jelent, ellenállást pedig a fentebb húzódó mozgóátlagok, illetve az augusztusi aljpont. Az augusztus és október közti emelkedõ háromszögbõl történõ letörés célárát hamarosan eléri 35$ körül, ahol a 161,8%-os Fibonacci-szint található. Az indikátorok ilyen „hulló kés” típusú instrumentumoknál nem túl megbízhatóak. Egy rendkívül túladott terméknél hamar megjelenhetnek egyértelmû vételi jelzések, melyek akár egyetlen nap alatt is méretes piros/fekete gyertyával lehetnek eltörölve a longos spekulánsok tõkéjének egy részével egyetemben.

Összefoglalva:

Amíg az OPEC nem csökkenti jelentõsen az olajkitermelést, vagy nem következik be olyan brutális háborús konfliktus az olajos országokban, ami a világ ellátását befolyásolná, addig várhatóan nem fog tartósan emelkedésnek indulni a Brent-olaj árfolyama.

Szólj hozzá