Telemedia részvénykosár

Az SAP eldöntötte, hogy Kínában szeretne tovább terjeszkedni

By 2019.07.08. július 3rd, 2020 No Comments
SAP – A német szoftvergyártó vállalatnál úgy tűnik, hogy keleti területeken szeretne partnereket találni.

A tavalyi évben a vállalat az Alibabán keresztül fejlesztette ki új felhő alapú szoftverét, mely során közelebb kerültek a kínai piachoz, mivel mindkét vállalat közös megegyezésre jutott termékeik együttes forgalmazásában és reklámozásában. Az SAP szóvivője úgy nyilatkozott, hogy már több mint 3000 fejlesztővel rendelkezik csak Kínában, így egyértelműen szeretnék gyorsítani a terjeszkedést az ottani piac felé. A Kína-USA kereskedelmi háború igen erősen befolyásolja a piacot az ázsiai országokban, a SAP kulturális termék és teljesítmény fejlesztés vezetője, Srinivas Krishnamurthy viszont ezt egy jó lehetőségnek látja, hogy segítsen ügyfelei számára eligazodni a jelenlegi piacon. Emellett a Bain&Company tanácsadó cég szakértői szerint a vállalatok idővel fontolóra veszik az ellátási területek Délkelet-Ázsiába történő áthelyezését, melynek eredményeként a régió kis- és középvállalkozásai több technológiát tudnak alkalmazni mindennapi tevékenységeik során, amelyek potenciálisan 1 billió dolláros bevételt teremthetnek.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá