Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

Az Abbott Laboratories új vezérigazgatója

By 2019.11.18. július 2nd, 2020 No Comments
Az Abbott Laboratories 23 éves „veteránját” nevezi ki vezérigazgatójának a jelenlegi CEO, Miles White helyére, aki 1999 óta vezette a gyógyszerészeti és orvosi készülékek üzletét.

Az Abbott szerda reggel úgy nyilatkozott, hogy Robert Ford, a társaság jelenlegi elnöke március végén veszi át a vezérigazgató szerepét. White 2013-ban az Abbott a gyógyszerüzlet egy részét leválasztotta a cégtől, hogy létrehozza az AbbVie nevezetű kisebb céget. A szétválasztás után az Abbvie megalkotta a világ egyik legkelendőbb gyógyszerét, a Humirat. A szakértők felmérései alapján az Abbott és az AbbVie piaci részesedése a felosztás óta 167%-kal emelkedett. Miles White márciusi lemondása után megmarad, mint alelnök, viszont elmondása alapján a cég jó kezekben lesz. „Ma a társaság a legerősebb éveit éli hivatali időm alatt, és bízom benne, hogy Robert sikeresen vezetni fogja az Abbott-ot a jövőbe”-nyilatkozott a jelenlegi CEO igazgatósága.

Az Abbott Laboratories részvényei 0,3%-kal csökkentek az előzetes kereskedelemben a hír bejelentése után.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá