Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

Az Abbott Laboraties sikere vajon miben rejlik?

By 2019.10.07. július 2nd, 2020 No Comments
Az Abbott Laboraties részvény ára több mint kétszeresére nőtt az elmúlt három évben.

Ennek oka a bevételek folyamatos növekedése, a haszonkulcs megnövelése, az ár-bevétel többszörös emelkedése. Ezenkívül figyelembe kell vennünk, hogy az Abbott 2016-ban, illetve 2017-ben megszerezte a St. Jude Medical és az Alere szolgáltatásait (pl.: HIV fertőzés kezelése). Az új cégek integrálása új szegmenseket nyitott meg a vállalat előtt a piacon, amelyek a bevételek hirtelen növekedéséhez vezettek.

Az Abbott Laboratories egyik legnagyobb előnye, hogy a cég egy változatos egészségügyi konglomerátum, mely globális jelenlétet épített ki az egészségügyi piacon. Ma a cég négy fő szegmensben működik: táplálkozási tanácsok és eszközök, diagnosztikai részleg, orvosi eszközök- és piaci gyógyszeripari termékek gyártása. Az Abbot Laboratories vállalat 2018-ban már több mint 11 milliárd dolláros bevételre tett szert csak az egészségügyi berendezések értékesítéséből. Szakértők szerint még 1 milliárd dollárral az idén túlszárnyalhatják ezt az értéket, ezzel ez lenne a vállalat legsikeresebb részlege.

Az Abbott részvényének értéke 1,22%-kal lett alacsonyabb hétvégére, így a részvény árfolyama 74,68 euró volt, ami ismét vételi lehetőség a JP Morgan szerint.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá