Szárnyal az Apple, egészen elképesztõt emelkedett idén a részvények árfolyama. Ehhez nagy mértékben hozzájárult, hogy nem voltak értékesítési gondok a szeptemberben piacra dobott iPhone 6 és iPhone 6 Plus készülékek kapcsán, sõt ismét új rekordok születtek. Három nap alatt 10 millió darab kelt el ezekbõl, így az 5S és 5C által felállított 9 millió eladott darabos rekordot sikerült megdönteni. Azóta az is kiderült, hogy a sikeresség elsõsorban az iPhone 6 népszerûségének köszönhetõ, mivel tíz eladott készülékbõl mindössze kettõ 6 Plus. Persze ez térségenként eltérõ, Ázsiában ennél jobban szeretik a nagy kijelzõket, itt már közel 6 – 4 az eladott készülékek aránya. Az ünnepi vásárlási szezon még csak most vette kezdetét, de a várakozások szerint ezúttal is népszerûek lesznek az Apple termékek. November végére közel 50%-os emelkedésen van túl az Apple részvényárfolyam, egészen 119 dollárig tudott emelkedni a papír.

Technikai oldal

 

Mi történt? Meghozta végül a nagyobb mozgást a kitörés az Apple árfolyamában, amely néhány hetes hezitálás után törte a némileg 100 dollár felett húzódó korábbi csúcsát. Az utóbbi hat hétben folyamatosan magasabban tudott zárni a jegyzés a nyitóértékeknél, így igen jelentõs emelkedésen van túl az Apple árfolyam, amely még tovább is kitarthat.

Mi várható? Az indikátorok már természetesen a felsõ  értékeiket vették fel a nagy Apple emelkedés következtében, az exponenciális mozgóátlagok pedig folyamatosan távolodnak egymástól, amellyel az erõs trendet igazolják vissza. Az RSI már hetes idõsíkon is belépett a túlvett zónájába, de ennek ellenére még továbbra is felfelé mutat, fordulatot nem jelez még egyelõre. Az ennél dinamikusabban mozgó Stochastic görbéi már keresztezték egymást, de a lefordulás itt sem következett be. Ellenállást a 127 dollárnál húzódó Fibonacci szint képezhet, de érdemes figyelni az esetlegesen kialakuló trend kifáradására utaló gyertyaformációkat is, amíg viszont nem találkozunk ilyenekkel addig további emelkedést mutathat az Apple chart, amelyet a fundamentumok is megerõsítenek. 

Szólj hozzá