Az utóbbi két hét során kétségkívül az EKB kamatdöntése  kapta a legnagyobb figyelmet az eurózónából. Maga a kamatdöntés nem okozott igazán meglepetést, továbbra is maradt a 0.05%-os irányadó kamatráta, viszont az azt követõ Mario Draghi beszéd jelentõsen megmozgatta a piacokat. A várakozások szerint bejelentésre kerülhetett volna a mennyiségi lazítási program kibõvítése – mint ahogy arra korábban is utaltak az EKB jegybankárai. Ebbõl azonban egyelõre nem valósult meg semmi, kivár az EKB. Mario Draghi úgy fogalmazott, hogy felülvizsgálják 2015 elején az eddigi intézkedések hatásait és ennek fényében döntenek a módosításokról.

A bejelentésekre a következõ ülésen, január 22-én kerülhet sor, amelyet a mostaninál is jobban fognak várni a piaci szereplõk, mivel egyre inkább indokolttá válik a gazdaság felfûtése. Erre az is rájátszik most már, hogy  az EKB is mérsékeltebben növekvõ GDP-vel számol az eurózónában 2015-ben és  2016-ban is, így mindenképpen indokolt lenne a növekedésorientált piaci környezet támogatása.

Technikai oldal

 

Mi történt? A korábbi emelkedést követõen egy enyhén ereszkedõ trendcsatorna kialakításába kezdett az Eurostoxx 50 index árfolyam. A csatorna közepénél húzódó mozgóátlagok képezte ellenállás alól sikeresen kitört az ármozgás és megcélozta a süllyedõ trendvonalat, amelyet a 49. hét végére el is ért az Eurostoxx árfolyam.

 

Mi várható? Meghatározó lesz a következõ napok ármozgása, ugyanis jelentõs ellenállásnál zárt az európai részvényindex. Mivel csak kis mértékben csökkenek az Eurostoxx csúcsok, így lényegében 3280 és 3330 között egy széles ellenállási zóna akadályozhatja a további emelkedést. A fordulat valószínûségét a Stochastic és az MACD indikátor is növeli, az RSI jelenleg semleges, de a túlvett szintek közelében tartózkodik. A Stochasticon már kialakult az eladási szignál az MACD pedig a hisztogramon kialakult negatív divergenciával jelzi a lefordulást az Eurostoxx 50 charton. Ennek bekövetkezésekor az elsõ komolyabb támaszt a 3130-as szintnél egymást keresztezõ mozgóátlagok nyújtják, illetve a 61.8%-os Fibonacci is itt húzódik.

Szólj hozzá