Kopernikus részvénykosár

A Mastercard újabb lehetőségek felé nyit

By 2019.08.21. július 2nd, 2020 No Comments
A Mastercard Inc. kedden jelentette be a történelem egyik legnagyobb akvizícióját, melyben a cég az erőfeszítéseit hangsúlyozta ki a műanyag plasztik kártya piaccal való kapcsolódás területén is.

A társaság azt tervezi, hogy felvásárolja a dán fizetési technológiai társaságot, a Nets nagyvállalatot 2,85 milliárd euró, vagyis körülbelül 3,19 milliárd dollár értékben. A tranzakció előreláthatólag 2020 elején zárul le. A Mastercard ezzel szert tesz több infrastruktúrára, illetve olyan technológiákra, melyek előnyére fognak válni a vállalatnak az online fizetés erősítésében. Egy pénzügyi elemző csoport a Miebach, a Nets-el kötött szerződésről úgy nyilatkozott, hogy erősíteni fogják a vállalat kínálatát Európában, ahol egy másik cég, a Vocalink már lehetővé tette a társaság számára, hogy kialakítsák a valós idejű online fizetési rendszerüket az Egyesült Királyságban. A Nets vállalkozások a Mastercard-nak olyan további területeken biztosítanának elérhetőséget, mint például Magyarország vagy Szlovénia. A kártyatársaság közlése szerint a következő két év profitját viszi el a nagybevásárlás, a felvásárlási akció előreláthatólag 2020 közepén zárulhat le. Az újonnan megszerzett fizetési megoldásokkal olyan portfóliót tudnak építeni, amely az elektronikus fizetések körében közel 100 százalékos lefedettséget jelenthet.

A Mastercard részvényeinek árfolyama a héten 1,64%-kal, idén pedig összességében 38,22%-kal növekedtek.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá