A Fiserv új megoldással állt elő

A Fiserv bejelentette, hogy együttműködésbe kezdett az Authvia vállalattal, hogy lehetővé tegye a független szoftverszállítók és szoftvercégek számára az egyszerű és biztonságos fizetési élmények bővítését. Az új technológia felhőalapú fizetési rendszert tud létrehozni vállalkozások számára. Ez beépíthető a weboldalakba, használatukhoz pedig nem szükséges harmadik fél bevonása. A Fiserv előnyben részesíti a QR kódos megoldást, mely a cég szerint az egyik legbiztonságosabb online fizetési lehetőség. 

A Fiserv részvényárfolyama ezen a héten 0,44%-ot emelkedett. A Fiserv, az amerikai székhelyű fizetési és pénzügyi szolgáltatási technológiai megoldásokat kínáló vállalat befejezte tőzsdei bevezetését a New York-i tőzsdére. A vállalat már „FI” ticker szimbólummal kezdte meg a kereskedést.A New York-i tőzsdével való kezdeti együttműködés jegyében a Fiserv azt tervezi, hogy idén nyáron közzéteszi első „Fiserv Small Business IndexSM”-jét.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

 

Szólj hozzá