Egyedi részvények

A Bank of Nova Scotia és az összefogás

By 2020.04.28. október 1st, 2020 No Comments
A Bank of Nova Scotia Kanada harmadik legnagyobb bankja.

Privát ügyfelek, letétesek, nemzetközi, céges ügyfelek, valamint befektetési vállalkozások számára kínál termékeket és szolgáltatásokat. A Scotia Bank Kanadában több mint 950 leányvállalattal és mintegy 45 országban 2000 fióküzlettel rendelkezik. A vállalat több mint 98.000 embert foglalkoztat, éves forgalma pedig 2018-ban 19,3 milliárd euró volt. A kanadaiak már 1833 óta fizetnek osztalékot minden évben, sem a recesszió, sem a világháborúk nem tudták megtörni ezt a szériát. A bank még a 2008-2009-es gazdasági válság alatt is stabilan utalta a kifizetéseket a befektetőknek, miközben a versenytársak sorra csökkentették vagy elhagyták az osztalékokat.

A napokban közleményt adott ki a Bank of Nova Scotia „Mivel közösségünk együtt működik több alapító partnerrel a COVID-19 világjárvány gyors legyőzésében, köztük az MLSE-vel, a Tangerine Bank-kal, a Rogers-szel és Bell társasággal összefogtunk egy nagyszabású élelmezési program kidolgozása érdekében, amely támogatja és megköszöni a torontói vonalbeli egészségügyi dolgozóknak és családtagjaiknak a kitartó munkát”. A Bank of Nova Scotia Bank több társával együtt működteti az egy „Arénából működő közösségi étkezési programot”, aminek a célja napi 10.000 főtt étel elkészítése és kiszállítása a helyi kórházi vezetők és dolgozók számára. A Bank of Nova nem először tett ilyet 1832-es fennállása óta. A Bank bevétele 28,8 milliárd kanadai dollár.

A Bank of Nova részvénye önállóan is megvásárolható, illetve előjegyezhető lesz hamarosan egy osztalékfizető vagyonkezelt kosárban. A részvény 35,05 eurón tartózkodik és az elmúlt egy hónap alatt 5,05%-ot emelkedett.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá