Hírlevelek

8.heti gyorsjelentés- A fő döntéseket, de a kisebb döntéseket is, Hszi elnök és én hozzuk majd

By 2019.02.24. július 2nd, 2020 No Comments

Erre a hétre nem sok tárgyalást készítettem elő, ugyanis kedd este már egy nagyobb utazás volt betervezve Krakkóba. De kedd délután még tárgyaltam a Corvin mozihoz közeli Bloom Coffee kávézójában Adéllal és Attilával, régi ügyfeleimmel. Adélékat 2012 óta ismerem, akkor indítottak maguknak egy megtakarítási programot, amibe havonta 100 eurónyi összeget fektetnek be a Global Strategy Dynamic vagyonkezelt részvényalapkosárba. Akkor vásárolták még az 5,15%-os Goodyear kötvényét és a most februárban lejárt 8,625%-os MGM Resorst vállalati kötvényét. Ügyfeleim most azért kerestek meg, mert egy nagyobb összeghez jutottak lakáseladás miatt és ezt szeretnék befektetni minimum 5-6 évre részvényekbe. Adélék a találkozó elején egy Jamaicai Blue Mountain kávét kértek, míg én egy cappuccinot rendeltem. Elmondták, hogy a kutatással és fejlesztéssel foglalkozó vállalatokban bíznak, mivel az elmúlt időszakban nagyot fejlődött ez a terület. Illetve kíváncsiak az elektromos autózással kapcsolatos hírekre is. Tájékoztattam őket, hogy a Daimler és a kínai Geely a napokban bejelentette, hogy együttműködhetnek egy új intelligens miniautó kifejlesztésében, amely hasonló lesz a Mini Moriss-hoz. Ebben a fejlesztésben a Daimler kínai vegyesvállalati partnere, a BAIC is érdekelt lehet. Tájékoztattam őket arról is, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint akár május végére is kitolódhat a Brexit-ről szóló megállapodás. Juncker azt is elmondta, hogy abszolút elégedetlen a brit parlamenttel. Továbbá elmondtam, hogy Londonban jelentett a Fókuszkönyvben is szereplő Reckitt Benckiser, a kiváló negyedéves számok meggyőzték a befektetőket középtávú pozitív előrejelzésekről. A társaság átalakítása lassan megtérülni látszik, az értékesítés a negyedik negyedévben ismét meghaladta a várakozásokat. A Reckitt Benckiser vállalat árfolyama a hétfői napon 4,7%-kal emelkedett. Elmondtam azt is, hogy Japán parlamentben a Bank of Japan elnöke, Haruhiko Kuroda arról beszélt, hogy további plusz monetáris lazítást fontolgat a jegybank, ugyanis a jen árfolyamának emelkedése károsítja a gazdaságot és 2%-os inflációs cél eléréshez muszáj beavatkozni a gazdaságba. A francia autógyártó, a PSA leányvállalata a Faurecia részvényei 1,3%-kal nőttek hétfőn a meglepő negyedéves számok után, kiderült, hogy a vállalat az elmúlt évben növelte az értékesítését. Tájékoztattam őket arról is, hogy a nyersanyagpiacon a Brent hordónkénti ára 66,44 dollárra emelkedett, míg a befektetési arany 0,6%-kal emelkedett a hét elején. Az is a hét elején dőlt el, hogy a japán Softbank (amelyet az e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár is tartalmaz) 1milliárd dolláros finanszírozást írt alá az amerikai Flexport árufuvarozási-szállítmányozási céggel. Mindezt azért, hogy beszálljanak az e-kereskedelmi versenybe, illetve az Amazonnal szemben egy újabb lehetőséget látnak azáltal, hogy több városba jutnak el gyorsan a kereskedelmi export-import termékek. Ügyfeleim arról is érdeklődtek, hogy milyen kutatással kapcsolatos céget tudok ajánlani és az elmúlt időszakban annak a cégnek milyen teljesítménye volt. Tájékoztattam őket arról, hogy a kutatással foglalkozó Danaher vállalat kapitalizációs tőkéje 69,8 milliárd euróra emelkedett, miközben az intézményi befektetők, több mint, 12%-ot vásároltak a cég részvényéből. A hét elején megjelent a német ZEW–gazdasági hangulatindex tovább romlott és 15 pontra csökkent. Európában egyre jobban megmutatkoznak a lassulás jelei. Igaz elmondható, hogy picit javultak a gazdasági kilátások Németországban és az eurózóna egészében. A hét elején megjelent az EKB kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve. Amelyből látható, hogy a 2019-es növekedési prognózisok átgondolásra szorulnak, de az is kiderült, hogy Európában recesszióra nem számíthatunk. Ügyfeleim megköszönték a beszélgetést és megbízást adtak a Danaher, a Cummins és a Geely részvény vásárlására, illetve a Fidelity Technology Fund alapjára.

A hét második felét Krakkóban városnézéssel és kirándulással töltöttem. A Főtér, Auschwitz és a vár felkeresése mellett, sajnos, nem sajnos rengeteg finomságot is ettem. Szombaton érkeztem haza, de mivel másnapra tárgyalás volt megbeszélve, így már az utazás során átolvastam a gazdasági híreket. Itt találtam azt a hírt, hogy a brit Lloyds Bank jelentős nyereségnövekedést ért el az utolsó negyedévben, így 4,7%-ot erősödhetett a Bank részvénye. Megtudtam azt is, hogy a hét végére több jobb gazdasági adat miatt az Air France-KLM részvényei 6,1%-kal ugrottak meg.

Vasárnap reggel az Andrássy úti irodában találkoztam új ügyfelemmel, Gyulával. Gyula még az elmúlt héten hívott fel, hogy a cége nyereségét, kb. 7 millió forintot szeretne befektetni rövidtávra, azaz kb. 2 évre kötvényekbe vagy kötvényalapokba. Ügyfelem még telefonban elmondta, hogy futárszolgálatot üzemeltet a városban, de a nyereséget szeretné mindenképp Ausztriában elhelyezni. Gyula egyedül él, de elmondta azt is, hogy szeretné, ha a lánya, Klaudia később hozzáférhetne ehhez a számlához. Így elmondtam azt, hogy akár most vagy akár később, mint második megbízó beléphet erre a számlára. Gyula az első beszélgetéskor elmondta, hogy 2%-os kamattal is elégedett lenne, de ha lehet, mindezt dollárban szeretné. Egy vaníliás kávé mellett bemutattam a Partner Bankot, majd Gyula tájékozást kért a heti gazdasági eseményekről.

A dollár árfolyama ezen a héten 1,133 ponton zárt az euróval szemben. A hét elején az elnökök napja miatt zárva tartottak az amerikai tőzsdék, de aztán beleadtak apait-anyait az emelkedésbe. A hét végére az indexek pluszban zártak, a S&P500 indexe 7292,7 ponton, míg a technológiai részvényeket összefogó Nasdaq100 indexe 7090 ponton zárt. Ezen a héten folytatódtak az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások. Washingtonban Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója mellett Donald Trump amerikai elnök fogadta a kínai delegációt, amelyet a kínai miniszterelnök helyettes Liu He vezetett. A tárgyalások pozitív kimenettel zárultak, ugyanis Trump szerint megállapodás született a kínai valuta ügyében is. Kína kötelezettséget vállalt amerikai mezőgazdasági termékek még nagyobb arányú vásárlására, példaként megemlítve, hogy 10 millió tonnányi szójababra ad majd le idén rendelést. A tárgyalás követően az is megjelent, hogy március elején találkozik az amerikai elnök és a kínai elnök a tárgyalás folytatása miatt. Az elnök a tárgyalások után kijelentette, hogy “Végül is a fő döntéseket, de a kisebb döntéseket is, Hszi elnök és én hozzuk majd meg.”Trump ezen a héten kapott egy amerikai Kereskedelmi Minisztérium nemzetbiztonsági jelentést a gépjárművekkel illetve autóalkatrészekkel kapcsolatos vámokról, vagyis megfogalmazásra került, hogy milyen adók terheljék az európai autóipart. Az amerikai elnök elmondta, hogy elégedetlen az amerikai autók európai forgalmazásával és azt, hogy szeretné elérni, hogy az amerikai termelést preferálják az európai autógyártók is. A végső döntéshez 90 nap áll rendelkezésre. A bejelentést követően a Daimler és a Volkswagen részvényei lefelé indultak el, viszont a hétvégére nemcsak, hogy magukhoz tértek, de pluszban zártak. A héten a Wal-Mart jelentett, a kereskedelmi óriás 138,8 milliárd dolláros árbevételt ért el a negyedik negyedévben. Az online értékesítések ismét növekedni tudtak, méghozzá 43%-kal az előző évhez képest. Ezen a héten ismét emelkedett a McDonald’s, a Microsoft és az Oracle részvénye is.

Európában ezt a hetet a Németország, Olaszország és Franciaország inflációs adatai mozgatták. Európában vegyes számokat láthattunk. Kiváló számokat jelentett a Danone, a Fresenius, a Henkel, Telecom Italia. Viszont az Axa gyenge számai mellett csúnyán alul múlta számait a Kraft Heinz, ráadásként az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet beidézte a céget beszerzési folyamataival kapcsolatban. A hét végére a Kraft Heinz 26%-ot esett. Magyarországon felminősítésre került az Stantard and Poor’s által az OTP Bank, illetve 317,61 forinton zárt a magyar valuta az euróval szemben.

A beszélgetést egy forró mandulás kávéval zártuk, majd megbeszéltük, hogy jövő héten, Tatán folytatjuk a tárgyalást.

Szólj hozzá