Hírlevelek

7. heti gyorsjelentés- Emelkedést mutat egy-két szektor

By 2017.02.20. No Comments

A vasárnap délelőttömet a Bakonyban töltöttem, vendégségben voltam egy rég nem látott barátomnál. A gyerekkori barátom, László nemrég költözött egy Sümeg mellett lévő faluba, Cserszegtomajra és a napokban telefonon kért meg, hogy töltsek nála egy napot, mert tanácsot szeretne kérni. Nagyjából 30 éve nem találkoztunk. A dinók idejében egy általános iskolába jártunk, de elsodort a szél egymástól. Indulás előtt, még vasárnap reggel, elolvastam a napi sajtó, a New York Times híreit. Ezen a héten a törökországi kapcsolatokkal bíró Do&Co osztrák étterem és vendéglátással foglalkozó cég meglehetősen szilárd negyedéves pénzügyi eredményeket közölt. Erdogan, török elnök miatt a cégnek Törökországban 5%-kal csökkent a bevétele (miután Erdogan ellentmondásos rendeletet adott ki a külföldi szolgáltatásokkal kapcsolatosan), de mégis az árfolyamok hétvégre 0,52%-kal emelkedtek.

László egy forró manhattani kókuszkávéval fogadott, kicsit nosztalgiáztunk. Elmesélte, hogy nemrég vált el a feleségétől, Mártától és született egy fia, Dénes (16 éves). Elmondta, hogy az iskola végeztével autószereléssel foglalkozott, jelenleg mobiltelefon szaküzletet üzemeltet Sümegen és Veszprémben. Kérdésemre elmondta, hogy számára a nyugdíjas évekre kellene megoldás, illetve az összegyűlt, 8,5 millió forintját szeretné elhelyezni 5-7 évre, amíg a gyermeke el nem kezdi a felsőoktatási tanulmányait, szeretné őt a lehetőségeihez mérten segíteni.

A konstruktív konzultáció elkészítése után tájékoztattam arról, hogy a héten folytatódott az optimista hangulat a tengerentúlon. A hét elején, kedden a befektetők hangulatát a Janet Yellen kongresszusi meghallgatásán elhangzottak lelkesítették, amikor a Fed elnöke kijelentette, hogy nem lenne bölcs dolog sokáig várni a kamatemeléssel. A Fed elnöke beszédében Donald Trump beszédének mondott ellent és kijelentette, hogy igenis az amerikai bankok hiteleznek. Továbbá óvatosságra intette a befektetőket, és úgy véli, hogy a szigorítások bevezetését csak a fokozatosság elvével lehet végrehajtani. A Fed döntéshozók által elhangzottak alapján a dollár felértékelődött, az euróval szemben 0,2%-ot, a jennel szemben pedig 0,5%-ot erősödött. A beszédet követően, az amerikai tíz éves államkötvények hozamai 5 pontot javultak, erősödtek. A Nasdaq immár 1999-hez hasonlóan, hét napja emelkedő szériában van. Péntekre a Nasdaq100 5324,72 ponton, 0,45%-os emelkedéssel zárt. Továbbra is nagyon pozitív képet festenek a gazdasági hangulatindexek az USA-ban. A Bloomberg fogyasztói elégedettség indexe 48,1 pontra emelkedett az előző hét folyamán. A hét végére a Dow Jones 20624 ponton zárt. A legjobban teljesítő piaca a kereskedelmi szolgáltatásoknak és a légi közlekedésnek volt, a Boeing 1,68%-ot, a Wal-Mart 1,43%-ot nőtt, míg a Nike 1,21% pluszban zárt. A Nike komoly fordulaton van túl, hiszen a cég részvényének árfolyama 2015 december óta lefelé menetelt. Viszont a sportszergyártó az új beruházásokon kívül elérte, hogy az utolsó negyedévben, Európában többet forgalmaztak és a cég technikai képe már igen biztató.

A héten napvilágot látott az a hír, hogy Donald Trump és pénzügyminisztériuma egy olyan trükköt kíván bevezetni, hogy alulértékeli saját valutáját, hogy ezzel ösztönözze hazai vállalatai exportját, háttérbe szorítva másokat a világpiacon. Kifejezetten a kínai jüan befolyásolása a cél- állította ezt egy, a nevét elhallgató informátor, aki ismeri a most felállított Nemzeti Kereskedelmi Tanács új terveit. A héten derült ki, hogy Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway eladta meglévő Deere részvénycsomagját. Tette mindezt azelőtt, hogy a mezőgazdasági gépgyártó-forgalmazó John Deer gyártója 4,7 milliárd dolláros árbevételen, 0,61 dolláros tisztított EPS-t ért el, ami meghaladta az elemzők által várt 4,63 milliárd dolláros árbevételt. A Berkshire Hathaway másik fontos eseménye az volt, hogy közzétette befektetéseit és az utolsó negyedéves hozamokat, veszteségeket. Kiderült, hogy a cég többek között további Monsanto és Apple részvényeket vásárolt, de több mint 2 milliárd dollárra emelte cégenként a repülőgép társaságokra tett tétjeit is, többek között az American Airlines, a Delta Air Lines és a United részvényeit vette meg. A bejelentés hatására mind a három légitársaság részvényei emelkedtek.

Warren Buffett finanszírozásával egyesülhet két globális gigacég, a Kraft Heinz és az Unilever. Jelenleg ugyan a tárgyalások megszakadtak, hiszen az Unilever visszautasította a 143 milliárdos fúziós ajánlatot, de a Bloomberg hírügynökség szerint folytatódhat a két cég összeolvadási tárgyalása. A héten közzétette az Amerikai Energetikai Ügynökség (EIA) a kőolajtartalék adatait, amiből kiderült, hogy február második hetében 9,5 millió hordóval nőttek a tartalékok, ami jócskán felülmúlta a 3,5 milliós várakozásokat. A héten a nyersanyag piacnál a réz volt a vezető nyersanyag, mivel beszállítási problémák alakultak ki két vezető nagyvállalatnál, ezért a réz ára a hét elején emelkedett. Viszont a hét végére a nyersvas árfolyama +0,71%-kal vette át a vezető szerepet.

László a beszélgetést megszakítva hozott még egy kávét, majd egy kis szünetet kérve bemutatta a ház alatt lévő borospincéjét, ahol elmondása szerint egy-két laza fröccs után kipiheni a hét fáradalmait. 

Majd a nappaliba visszatérve Európáról volt szó, tájékoztattam, hogy összességében emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai piacok. A Beiersdorf péntekre 2,45% emelkedést mutatott. Az Allianz +1,67%-kal, a Henkel +2,08%-kal emelkedett. Az Allianz most jött ki a negyedéves számaival is. Európa egyik legnagyobb biztosítójának adózott eredménye éves összevetésben 23 százalékkal, 1,7 milliárd euróra emelkedett a december végével záródott három hónapban. A működési eredmény 9,3 százalékkal, 2,8 milliárd euróra nőtt.

A héten elfogadták az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezményt (CETA). A megállapodás egyes részei már áprilistól életbe léphetnek, de vannak olyan passzusok, amelyek csak a tagállamok parlamentjeinek jóváhagyásával ültethetőek át a gyakorlatba.

Tájékoztattam, hogy a decemberi 16,6 ponttal, januárban 10,4 pontra esett a ZEW gazdasági hangulatindexe. Kiderült, hogy újra a görögök fenyegethetik Európa gazdaságát, hiszen a görög kormány több olyan intézkedést nem hajtott végre, ami feltétele volt a szanálásnak. Február 20-ra írták ki a következő tárgyalást Brüsszelbe, hogy fenn tudják-e tartani a görög államadósság kezelését. Ázsiában az autógyártók és telekommunikációs cégek hozamai estek, míg Hongkongban a havi átlag 250%-a melletti forgalommal, enyhe erősödést mutattak a papírok.

Lászlóval a délelőtti beszélgetést követően megebédeltünk a sümegi Kisfaludy étteremben. Majd egy finom somlói galuskával zárva a napot, megbeszéltük, hogy jövő héten Budapesten folytatjuk a tárgyalásunkat.

Szólj hozzá