Hírlevelek

16.heti gyorsjelentés- Amikor a technológia és az Online kereskedelem igazán megmutatja magát

By 2018.04.23. március 26th, 2020 No Comments

Gondoltam egyet és szakítottam a napi rutinommal, mert a napot eddig kávéval kezdtem, viszont hétfőn úsztam, futottam. Korán érkeztem a Margit-szigetre, egy kis bemelegítés és úszás után a Duna parton kezdtem el futni. Kocogás után felhívott egy régi ismerősöm, Barnabás, aki elmesélte, hogy öt éve nős és van egy 2 éves kislánya. Jelenleg autóértékesítéssel foglalkozik a Renault márkakereskedésnél. Elmondta, hogy 3,5 millió forintot összegyűjtött egy kereskedelmi számlán és ezt szeretné hosszútávra befektetni. Barnabással a szombati napot beszéltük meg a találkozóra. A futás után természetesen az első dolgom az irodában egy kávé elfogyasztása volt. A hét elejétől a hét végéig nyomon követtem a napi gazdaságpolitikát és a vállalatok sorsát is. Így tájékozódtam arról, hogy a negyedéves jelentésben jó számokat közölt a UnitedHealth egészségbiztosító, így már a hétfői napon kilőtt az árfolyama és hétvégére 4,81%-os pluszban zárt. A hét folyamán úgy tűnt, hogy érezhetően javult a hangulat a globális piacokon, a kis és a nagybefektetők újra bíztak a gazdaságban. Még a hét elején is vették a Tesla részvényeit, ugyanis Elon Musk arról tweetelt, hogy a második félévben már nyereséges vállalat lesz a Tesla. Viszont a hétvégéig nem tartott ki a lendület, pici eséssel zárt a cég árfolyama. Alapvetően a héten az Andrássy út 100 alatti irodában tárgyaltam.

Szombaton Budaörsön a Costa Coffee-ban találkoztam Barnabással. Én egy kókuszos, míg ő egy white mandulás kávét rendelt. A beszélgetés elején közösen elkészítettük a konstruktív konzultációt, illetve bemutattam az osztrák letétkezelőt, a Partner Bankot. Kiderült, hogy Barnabás akár tőkéjének 33%-át is képes kockáztatni ahhoz, hogy elérje az éves célját, a 6-8%-os évi hozamot a befektetésein. Elmondta, hogy nagy híve az elektromos autózásnak és a robotizálásnak, mert tudja, hogy hosszú távon abban van a jövő. Barnabás részvényekben, illetve részvényalapokban gondolkozik és több, mint öt évre helyezné el a pénzét kamat adómentesen Tartós Befektetési Számlán. Mielőtt azonban a konkrét vásárlás megtörtént volna, tájékoztattam az európai, ázsiai és az amerikai gazdasági helyzetről.

Európában a hét eleje emelkedéssel indult, majd egy kisebb korrekcióval zártak a tőzsdék. A hét nyertesei a telekommunikációs cégek, illetve a nyersanyaggal, olajjal foglalkozó vállalatok mellett a pénzügyi szektor lett. Az Allianz a hétvégére 2,18 %-os erősödéssel, míg az UniCredit 4,58 %-os pluszban zárt. Magukra talált a turizmus is, ez látszik az Orange számain is. Kiderült, hogy a Raiffeisen Bank International továbbra is szenved az erős részvétel miatt Oroszországban. Meg nem erősített pletykák szerint a héten bejelentették, hogy további szankciókat terveznek Oroszországgal szemben, hogy az osztrák pénzintézet érdekei ne sérüljenek. Pénteken véletlenül 28 milliárd eurót utalt át Németország legnagyobb bankja, a Deutsche Bank egy klíringháznak, több pénzt, mint amennyi a bank piaci kapitalizációja. A bank hírnevének ez nem tesz jót, mert egyébként is likviditási problémák vannak, ráadásul az utolsó stressz teszten a bank majdnem el is vérzett. Felültejesített a harmadik negyedévben a Procter&Gamble, miután 16,3 milliárd dolláros negyedéves árbevétele jelent meg, majd bejelentette, hogy 4,3 milliárd dollárért felvásárolja a német Merck gyógyszercég fogyasztói egészségügyi üzletágát. Barnabásnak elmondtam, hogy milliárdokat szeretne, osztalékformában esetleges visszavásárlásokban szétosztani részvényesei között a Nestlé és az Unilever, hogy enyhítse az általános elégedetlenséget a gyenge növekedés és a visszaesések miatt.

A tengerentúlon a pénteki visszaesések miatt enyhe pluszban zártak az indexek. Kiváló hete volt a technológiai szektor mellett a banki és pénzügyi szektornak is. Kimagasló eredményt ért el az e-Bay, az Amazon, erősödött a Microsoft és a Facebook is. Viszont korrigált az Nvidia és az Apple. A héten kitűnő negyedéves adatokat publikált a Bank of America, a Morgan Stanley illetve a Wells Fargo, a JP. Morgan és a Citibank kiváló számai után. Mindenkit meglepett a Cannes-i filmfesztiválról kitiltott Netflix cég eredménye, ugyanis a vállalat 7,41 millió fővel növelte a felhasználóik számát az utolsó negyedévben. A Netflix vállalat több, mint 50%-os bevétel növekedésre tett szert egy év alatt. A jelentése megjelenéskor több mint 5%-ot, majd hétvégére 5,17%-ot erősödött. A héten megjelent az American Petroleum Institute (API) nyilatkozata, miszerint 1,05 millió hordó készletcsökkenés volt a világpiacon, ami kedvezőbb, mint amit a befektetők elvárták volna. Ugyanakkor Donald Trump Twitter-en üzent az OPEC-nek a túl magas olajár miatt, jelezte, hogy elégedetlen az olaj kitermelésének mérséklési ütemével. Az egészségügyi szektorban a Johnson&Johnson kijött az első negyedéves jelentésével, 20 milliárd dolláros árbevételen 2,1 dolláros tisztított EPS-t jelentett, ami enyhén múlta csak felül a várakozásokat.

A Brent típusú kőolaj a héten 1,64%-ot, míg a WTI 1,37%-ot emelkedett. Amerika és Kína között mérséklődött az esetleges kereskedelmi háború lehetősége, Donald Trump a héten inkább a szíriai légtér bombázásával volt elfoglalva. Donald Trump és Shinzo Abe japán miniszterelnök a héten megkezdte a megbeszéléseket az esetleges kereskedelmi egyezmények felülvizsgálatáról. A Twitter cég minden egyes Kaspersky Lab hirdetést eltávolított az oldaláról és ellenezte azok bármilyen oldalán megjelenjenek.

Ázsiában a tőzsdék enyhe emelkedéssel zártak, újra erősödött az online értékesítési szektor. Az Alibaba 4,11%-ot, míg a Baidu 1,95%-ot menetelt. Erősödött a Samsung és a Toyota részvénye. A Geely Automobily a Fiat Chrysler felvásárlási gondolata, a tőkegyűjtés időszaka és a kínai elektromos autók esetleges adóemelése miatt kissé gyengélkedett. A kínai kormány a héten bejelentette, hogy fokozatosan enyhíti a külföldi autógyártók kínai tevékenységére vonatkozó szabályozását, amire az elemzők azt várják, hogy Amerika is megteszi ugyanezt az ázsiai autóknál.

Barnabással a beszélgetést kora délután fejeztük be. majd ő moziba igyekezett a családdal, én pedig haza siettem, hisz a heti feladatok után, a lakásrendbetétele mellett a The Terror című sorozatot szerettük volna párommal megnézni.

Szólj hozzá