Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Amgen hatalmas lehetőség előtt áll

A biotechnológia vállalat eddig is sikeres volt a rákkutatással kapcsolatos projektjeivel. Viszont úgy látszik, most jött el az ideje, hogy ez ténylegesen meglátszódjon a számokban. A héten tesztelésre indított új készítményük több szakértő és befektető figyelmét is felkeltette, és ha jól sikerülnek a tesztek, akkor az Amgen akár globálisan is piacra törhet gyógyszer készítményével. Ez a fejlesztés a vállalat szerint a világtörténelem egyik legmegbízhatóbb rák elleni kezelésévé válhat a jövőben. Az AMG 510-re keresztelt készítmény akár 3,6%-kal is megnövelheti a vállalat bevételeit, de a legtöbb szakértő minimum 3%-os emelkedést vár még az idei év végére a vállalatnak.

A Bloomberg szerint a gyógyszer értéke akár a 2 milliárd dolláros értéket is elérheti az elkövetkezendő 2-3 év alatt. A jelek szerint sok gyógyszergyártó merített ihletett az Amgen által készített gyógyszer sikerének híréből. Ugyanis a Johnson&Johnson is nemrégiben jelentette be, hogy saját készítmény gyártásába, forgalmazásába kezd a rák kezelése érdekében.

A vállalat részvényei jelenleg 186.96 euró értéken vásárolhatók.

Ezenkívül az amerikai székhelyű, az Amgen Inc. társaság elkötelezett amellett, hogy Tajvanon tovább növeli üzleti tevékenységét úgy, hogy több helyi biotechnológiai vállalkozással együttműködik. Az Amgen új és biológiailag hasonló gyógyszerek kutatásában és fejlesztésében kis vállalatokkal is képes együttműködni. A cég vezetői kihangsúlyozták, hogy az Amgen-en kívüli biológusokkal, tudósokkal és a biotechnológiai vállalatokkal folytatott együttműködése miatt a cég innovációnak 51%-a kívülről származik.

Az Amgen részvénye az elmúlt egy hónap alatt 14,77%-ot emelkedett.

Az Eli Lilly megnyerte az ellene irányuló pert

Pár hete történt, hogy a gyógyszergyártó vállalatot olyan súlyos vádakkal érintették, amiből bírósági ügy lett. A peranyag szerint egy rivális cégtől, az Adocia-tól üzleti titkokat használt fel jogtalanul. A cég 1,4 milliárd dolláros kártérítést követelt, viszont a bíróság úgy ítélte, hogy az Eli Lilly semmilyen szabálysértést nem követett el. Michael Harrington, a vállalat szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az ilyen felesleges pereskedések csak a cégek image-et rombolják, nem beszélve, hogy ezzel a saját kutatóik munkáját teszik tönkre. A vállalat teljesítménye az elmúlt hónapban 2,23%-kal emelkedett és több mint 5 milliárd dolláros bevételt produkált a félév végére. Michael Harrington, az Eli Lilly általános tanácsadója nyilatkozatában kifejtette, hogy a társaság nem foglalkozik lényegében ezzel az üggyel, inkábba a cukorbetegek számára készítendő új kezelések és fejlesztésekre összpontosít.

Az Eli Lilly részvényeinek értéke heti 1,49%-os emelkedés után hétvégére 103,48 euró lett, viszont szakértők az év végére 135 eurós értéket jósolnak a vállalatnak.

Az Essilor-nál személycserék voltak, új vezérigazgatót neveztek ki

A francia vállalat nemrégiben hozta nyilvánossá, hogy ki is fogja átvenni Phuong Nguyen-től az ausztrál és új-zélandi vezérigazgatói széket. A választás Pierre Longerna-ra esett, aki már évek óta igen kiemelkedő tagja a társaságnak. Longerna 2005-től már fontos szerepet tölt be az Essilor európai és kanadai üzemeiben és neki köszönheti a vállalat a Nikon-nal kötött szoros partneri kapcsolat sikerét. Az utolsó hónapokban már a cég ausztráliai és új-zélandi fejlesztésért és vállalatirányításáért felelt. Megválasztása után Longerna úgy nyilatkozott, hogy változtatni fog a cég üzleti stratégiáján és nagyobb fókuszt fog helyezni az olyan partnerekre, mint a Luxottica, mely felvásárlását már lassan be is fejezte a vállalat. A céget 3 év alatt 690.600 db részvény megvásárlásával kezdték és jelenleg is az egyesítésen dolgoznak. Emellett a cég a napokban fontolóra vette portfóliója bővítését a holland GrandVision nevezetű optikai lencse gyártó vállalattal, mely felvásárlásáról még egyelőre nem kívánt nyilatkozni az új vezérigazgató. A GrandVision legutolsó negyedéves jelentésében 3,7 milliárd eurós bevételről és több mint 7000 üzletről számolt be. Így ennek a cégnek a felvásárlása nagyon nagy falat és biztos siker lehet az Essilornak. Az EssilorLuxottica vállalat részvénye jelenleg 135,85 euró értéken vásárolható meg, az elmúlt hónapban 11,76%-ot emelkedett.

A Johnson&Johnson-nak nem érte meg saját kampányt indítania

Az amerikai gyógyszertermékeket gyártó vállalat az elmúlt hónapokban igen nagy nyomás alatt állt, mivel több termékük is bíróság elé került azzal az állítással, hogy azok olyan káros anyagokat tartalmaznak, melyek rákot okozhatnak. A Johnson&Johnson-nak nem kevés bírságot kellett kifizetnie a bírósági perek alatt. Viszont kevesen tudják, hogyan is indult el tavaly az egyik pereskedés a vállalat és az amerikai kormány közt. A Johnson&Johnson még tavaly 100 millió dollárt feketetett be új kampányukba, melynek a célja az volt, hogy saját gyártmányú fájdalomcsillapítójukat nagyobb mennyiségben szerették volna árusítani az amerikai piacon. A Johnson&Johnson vállalat több tízezer dollárt költött saját weboldalaik kialakítására, illetve hirdetéseikre, ezek közül a leghíresebb a Prescribe Responsibly (gyógyszer előírás felelősségtudatosan), amely szinte mindenki számára könnyen megtalálható volt a médiareklámok miatt. A Johnson&Johnson weboldalán a látogatók rövid cikkeket olvashatnak a gyógyszer hatékonyságáról, illetve felvehetik a kapcsolatot telefonon a Johnson&Johnson szakértőivel. Viszont tavaly a megjelenés után jött a feketeleves, ugyanis több new jersey-i szakértő megállapította, hogy a vállalat nem adott teljes tájékoztatást a gyógyszerről, melyet több mint 150. 000 személy rendelt meg a cég weboldalán keresztül, így rögtön felelősségre vonták a vállalatot hamis hirdetések miatt. Még az előző héten is újabb nyomozás indult az oldal ellen és 572 millió dollár bírság kifizetésére kötelezték a Johnson&Johnson vállalatot.

Ellenfele akadt a Medtronic-nak?

A sebészeti gépeket gyártó vállalat igen meghatározóan mozog az egészségügyi piac robotikai részlegén. Saját fejlesztésű operáló rendszerük már többször is bebizonyította, hogy az eddigi legfejlettebb gépi rendszer a gyógyszeripar történelmében, melyet szeptember 24-én szeretnének bemutatni a szakértőknek saját rendezvényükön. A Medronic mellett viszont van egy amerikai rivális cég, az Intuitive Surgical, mely ugyanazon területen szeretne látványos eredményeket elérni.

A szakértők megállapítottak, hogy a Medtronic előző negyedéves bevétele majdnem a negyedét adja az Intuitive Surgical teljes bevételéhez képest, így igen erősen a Medtronic mellett érveltek a versenyben. Viszont a rivális cég által gyártott Da Vinci nevezetű segédrobot használata éves szinten 18%-kal nőtt. A Da Vinci segédrobotokat 2012-ben használták először, már akkor 200.000 műtétnél sikeresen. Ezek a robotok a prosztata eltávolításában és más kisebb műtéteknél bizonyultak hatásosnak. Szakértők a 18%-os emelkedést azzal indokolják, hogy a robot bár sokkal egyszerűbb, előállítása és ára is jóval költséghatékonyabb, mint a Medtronic speciális műszere. Szakértők szerint hosszú távon lehetséges, hogy a Da Vinci sikeresebb lesz, mint a Medtronic vállalat gépe a jelenlegi árak mellett, viszont ezt a Medtronic bármikor tudja orvosolni egy árcsökkentéssel.

A múlt hónapban a Medtronic első negyedévi eredményeit tette közzé. Jó híreket közölt Geoff Martha, a helyreállító terápiák csoportjának elnöke, aki hamarosan a Medtronic új vezérigazgatója lesz, azt is elmondta, hogy a társaságnak óriási tervei vannak a műtéti robotok működése területén.

Ezen a héten a Medtronic részvénye 0,51%-kal emelkedett és 98 eurón zárt.

A Stryker újabb fél milliárdos befektetése

Bár a Medtronic dominanciája mellett igen nehéz pozicionálni az egészségügy robotikai szektorában, a Stryker ennek ellenére is 1,7 milliárd dollárt fektetett be pár hónappal ezelőtt a Mako Robotics felvásárlásába. A Stryker főleg gerincgyógyászatban tevékenykedő vállalat, a nagy rivalizálás ellenére a héten felvásárolta több, mint 370 millió dollár értékben a Mobius Imaging és Cardan Robotics vállalatot, a cégnek még az elkövetkezendő időszakban további 130 millió dollárt fog kifizetni. A Stryker a felvásárlást követően hozzáférést kap a Mobius speciális CT szkenneréhez, a Cardian Robotics-tól pedig megkapja radiológiai procedúrákat és speciális műtéteket végző rendszerét.

A Stryker vállalat részvényei ezen a héten 0,6%-ot estek és 199,80 eurón zártak.

 

e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Alibaba-nál 2 milliárd dolláros befektetés kezdődött

Tudjuk, hogy Kína legnagyobb e-kereskedelmi vállalata nem elégszik meg csak a keleti régióval és az elmúlt hónapokban többször is tett lépéseket a Kínán kívüli terjeszkedés területén. A friss hírek alapján újabb lépést tesz ezen ügyben az Alibaba, mivel felvásárolta a Netease nevezetű online hirdetőcéget, melynek segítségével szeretné létrehozni világ legnagyobb határon túli e-hirdetési platformját. A befektetés 2 milliárd dollárba került a vállalatnak és a tervek szerint a kivitelezése Tmall névre hallgató platform fejlesztésével fog történni. A Tmall menedzsere, Alvin Liu vette át a vezérigazgatói pozíciót, viszont a vállalat még így is szabadon működhet az Alibaba befolyása nélkül. A cég a külföldi divat, kozmetikai és elektronikai termékek forgalmazására szakosodott Kínában. A Tmall már így is Kína e-hirdetési piacának 34%-át birtokolja, viszont szakértők szerint az Alibaba befektetésének következtében ez a szám akár meg is kétszereződhet az év végére.

Ezen kívül az Alibaba 700 millió dollárt fektet be a NetEase felhő alapú zenei rendszerébe. Az Alibaba Group kibővítette partneri kapcsolatát Ruandával, miközben az ország beleegyezett abba, hogy további ruandai termékeket importál Kínába. Az Alibaba cserébe négyéves képzési programot indít a ruandai hallgatók számára a határokon átnyúló e-kereskedelem megtanulására.

Az Alibaba vállalat részvényei 1,01%-kal nőttek a napokban.

A Volkswagen nem mindennapi technológiába fektet

A német vállalat eltökélten próbál nagyot alkotni az elektromos autók világában. Első igen nagy lépésük, a Volkswagen ID széria még nem mutatta meg magát a nagyközönség előtt, de szakértők szerint a vállalat lehet, hogy az egyik legmegfizethetőbb családbarát autót fogja a piacra dobni. A cég, hogy még tovább fokozza jövőbeli terveit és elképzeléseit, részesedést vásárolt a SeeReal Technologies-ben, mely új generációs hologramok fejlesztésére specializálódott. A cég ezt a technológiát már alkalmazni akarja az új Volkswagen ID Crozz-ban, mely 2020-ban érkezik a piacra és így már rendelkezni fog egy holografikus kijelzővel. A SeeReal vállalat vezetője, Bo Kroll úgy nyilatkozott, hogy ez lesz az első igen nagy lépés a történelemben az Automotive felhasználású hologramos rendszerek piacán, mely jelenleg még csak gyermekcipőben jár. Ha beválik a rendszer, a Volkswagen igen nagy előnyre tehet szert az említett piacon. Eközben a Volkswagen az Eclassicsal együttműködve nyitott egy olyan lehetőséget, ahová bárki elviheti régi autóját és ott elektromos autóvá alakítják át. Épp a napokban reppent fel az a hír, hogy a régi Volkswagen bogár (Volkswagen Kafer) autó átalakításán is gondolkozik a menedzsment. Az e-Kafer átalakítása után az autók cirka 200 kilométert tudnak majd megtenni 150 km/óra tempóval.

A Volkswagen vállalat részvénye 4,14%-ot nőtt az elmúlt hónapban.

A Geely bírósági pert indított

Kína legnagyobb autógyártó cége, a Geely Automobily a napokban jelentette be, hogy bíróság elé viszi az egyik újonnan alakult elektromos autókat gyártó vállalatot, a WM Motor-t, mivel az titkosított vállalati információkat szolgáltatott ki. A Geely több, mint 2.1 milliárd juant, azaz körülbelül 294 millió dollár kártérítést követel. A csak 2016-ban alapított vállalat persze tagadja a vádakat, így kiállnak a Geely ellen a szeptember 17-én tartott bírósági ülésen. A kínai szakértők úgy nyilatkoztak, ez lesz az ország egyik legnagyobb elektromos autózást érintő bírósági ügye. Ezen felül kiderült, hogy egyes WM-nél nagy pozíciót betöltő személyek 2016-ban a Geely munkatársai voltak.

A Geely Automobily vállalat részvényei ezen a héten 4,45%-kal, míg az elmúlt egy hónap alatt 16,29%-ot emelkedtek.

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A L’Oreal csúcson tartózkodik

Jérémie Soeur, a Kutatási és Innovációs Osztály egyik képviselője számolt be a cég bionyomtatással kapcsolatos projektjéről. Az élvonalbeli technológiai eszközöknek köszönhetően az élő sejteket ki tudják nyomtatni és más élő anyagba tudják implantáltatni. Ezeket a sejteket például az emberi hajból lehet kivonni, majd azt szaporítani. Ez lehetővé teszi a L’oreal laboratóriumi tudósainak, hogy korlátlan mennyiségű biológiai szövettel dolgozzanak. Így hamarosan lehetővé válik az, hogy minden embernek legyen tartalék élősejtje. A tavaly júniusi bejelentés után a Karl Lagerfeld és a L’Oréal Paris közötti együttműködés idén szeptemberben fog elkezdődni az első látványtervekkel, amely olyan gyűjteményt mutat be, amely tiszteletben tartja mindkét márka saját stílusát, de a nőies vonalak megtartásával kerül bemutatásra Lagerfeld rock’n’roll elegáns stílusa. A korlátozott kiadású „Karl Lagerfeld x L’Oréal Paris” kollekció hivatalosan szeptember 27-én jelenik meg a párizsi Fashion Week alatt.

A L’oreal cég részvényének árfolyama ismét elérte a 250,45 eurót, ahogy az júliusban is egyszer már előfordult. Vagyis ismét történelmi csúcs felé közelít a részvény ára. Január óta már több, mint 25%-os emelkedésnek lehetünk szemtanúi.

A Henkel kibújhat az oldalazásból

A német Henkel AG részvényárfolyama 93,32 EUR. Vagyis a február óta tartó ároldalazásból kilábalni látszik a cég. A januárban történt zuhanás óta egy szűk sávban tartózkodik a cég árfolyama, ami a nyár folyamán másodszor éri el a csúcsot, ha ezt sikerül átlépni, akkor ismét elérheti a 100 eurós lélektani határt.

A magyarországi ágazat mindenesetre mindent megtesz a jó hírnév érdekében, hiszen 3 millió forintot adományozott a PET Kupa kezdeményezésnek, mely során 10 tonna hulladék gyűlt össze. Az önkéntesek által véghez vitt projekt során a műanyag hulladékot 1 héten át 80 km hosszú útvonalon gyűjtötték össze. Az összegyűjtött mennyiség közel fele újrahasznosításra kerül, vagyis visszakerül a gazdasági körforgásba. A hulladékot a PET Kupa önkéntesei egytől egyik átválogatják, a különböző anyagokat szelektálják, külön gyűjtik a kupakokat saját újrahasznosítási kísérletekhez.

A német Henkel 2017 júliusában 128,3 euró volt, majd azóta folyamatosan esett a részvény árfolyama, de augusztus közepén megfordult a trend, azóta növekszik a cég árfolyama.

Az SAP kiszervezi a speciális munkákat

Az SAP együttműködést kötött a Cirque du Soleil-lel, a művészet és szórakoztató iparág egyik világvezető cégével, valamint Anouk Wipprecht divat-technikai designer-rel, hogy létrehozza az első technológiával létrehozott mintákat. A tervek az SAP (Qualtrics) megoldásait használják, hogy egyedi készítésű italokat, koktélokat jutassanak el a partnerekhez. A cég fejlesztései közé tartozik az is, hogy a Runway nevű mobil applikációja beépül Badgley Mischka tervező munkájába, amivel új módszerekkel tudnak interakciót létrehozni a követőkkel. Emellett valós idejű visszajelzésekre van lehetőség az applikáció segítségével.

Eközben a Google az SAP volt ügyvezetőjét, Dave Hutchison-t kérte fel, hogy csatlakozzon a cloud computing részlegéhez. Egy bennfentes vezető szerint Hutchison már a múlt hónapban csatlakozott a Google-hoz, mint globális csatornastratégiai igazgató. Ebben a pozícióban Hutchison fejleszti és bővíti ki a Google fő felhőalapú partnerségét az egész világon. Hutchison 2004 óta dolgozott a vezető német SAP szoftvervállalatnál.

Az SAP részvénye egy év alatt 11,87%-ot, míg 3 év alatt 38,5%-ot erősödött.

 

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

 

Nincs megállás az Apple-nél

Néhány nappal ezelőtt indították el az USA-ban az Apple bankkártyáját. Már mindenki számára elérhető a Goldman Sachs-szal és Mastercard-dal kötött együttműködés eredménye. Közel 100 millió amerikai iPhone használónak van lehetősége, hogy megrendelje ezt a kártyát, mely ingyenesen használható a Wallett App segítségével. Az Apple ugyanúgy az egyszerű használatra törekszik a fizetés és a személyes pénzügyi szolgáltatások szempontjából, mint az Apple Pay esetében. Hasonló egyszerűséget akarnak, mint ami a Revolut vagy a Monzo szolgáltatónál tapasztalható. A szolgáltatásnak éves díja van, viszont egyéb költségek nem terhelik a felhasználókat.

A cég részvényének ára 193,36 EUR és az emelkedő trendben esélyes, hogy eléri a 195 eurós szintet. Az árfolyam tavaly októberben járt ilyen magaslatokban. Az Apple részvénye ráadásul magasabb osztalékkal rendelkezik, részvényenként 0,69 euró negyedévenként, a következő osztalékfizetés 2019 november elején várható.

A Facebook vegyes éve

Árfolyam szempontjából jól teljesít a cég, hiszen az elmúlt időszakban 45,5%-os emelkedést lehetett realizálni. Viszont volt magasabb is az árfolyam, tehát kis hektikusság figyelhető meg. Jelenleg 173,24 euró egy részvény ára.

A Facebook Dating az idei év egyik újításának számít, ami segíti az embereket a társkeresésben. Adatvédelmi okokból beágyazták ebbe a szolgáltatásba is a magánélet védelmét. Mivel nem mindenki érdekelt a Facebook használók közül a társkeresésben, ezért külön létrehoztak egy olyan lehetőséget, amivel társkereső profilt lehet adni a fiókhoz. A social media-t manapság sokan használják ilyen jellegű célokra, de a Facebook most már azért is hozott létre ilyen szolgáltatást, hogy kevesebb lehetőséget adjon a kéretlen megkereséseknek.

Ráadásul a hétvégén napvilágot látott, hogy Letitia James, New York állam igazságügyi minisztere közleményben szögezte le, hogy két párti kezdeményezéssel vizsgálatot indít a Facebook ellen, mert az visszaélt az erejével. Ugyanis a Facebook csökkentette-e felhasználóinak választási lehetőségét egy másik szolgáltatóval szemben és visszaélt a felhasználók adataival. A Facebook elleni vizsgálathoz New York mellett eddig csatlakozott Colorado, Észak-Karolina, Florida, Iowa, Nebraska, Ohio, Tennessee és a szövetségi főváros, Washington is. Valamennyi államban azt feltételezik, hogy a Facebook a közösségi média területén meglévő monopol helyzetét felhasználhatta a verseny elfojtására.

Ettől függetlenül mintegy tucatnyi amerikai tagállam várhatóan trösztellenes vizsgálatot indít a Google ellen is. A pert indítók azt gyanítják, hogy a Google is visszaélt helyzetével a digitális reklámozás piacán. A The Wall Street Journal pénteki értesülései szerint a vizsgálatot Ken Paxton texasi államügyész jelenti be a jövő héten egy médiakonferencia keretein belül.

A Facebook 2012 május óta található a tőzsdén, 31,6 euróval került be a tőzsdére, de a hétvégén 169,22 eurón tartózkodott.

Mennyi van még az Oracle-ben?

Az Oracle részvényára jelenleg 48,72 eurónál tart. Nyár folyamán 50 euró felett is tartózkodott az árfolyam. Ha az utóbbi pár napok emelkedésének a lendülete kitart, újra elérheti a céltartományt. Viszont így is 24%-os erősödést realizálhatott eddig az, aki januárban Oracle részvényt vásárolt.

Az Oracle ezen a héten bejelentette az Oracle Pro Series-t, ami több, mint 25 új professzionális teniszbajnokság ütemtervét fogja elkészíteni az Amerikai Egyesült Államokban a 2019-2020-as szezonban. 40%-kal több játéklehetőséget fog biztosítani, mint a korábbi versenyek. Alkalmanként 25.000 és 108.000 dollár közötti nyereményekre lehet számítani.

Az Oracle szoftver óriás ezen a héten befogadta és együttműködést jelentett be a az ethereum-alapú vállalati blokklánc fejlesztővel, a Hydrogennel. Így közösen fejlesztik tovább az Oracle Cloud Marketplace felhő szolgáltatását. A szerdai bejelentés azt jelenti, hogy a new york-i Hydrogen alkalmazás közel félmillió Oracle ügyfél számára elérhető lesz, mind banki, befektetési, megtakarítási, biztosítási és wellness alkalmazások fejlesztéséhez és tárolásához is.

Az Oracle részvénye ezen a héten 3,77%-ot erősödött, míg éves szinten 18,26%-ot emelkedett.

 

Egyedi részvények:

 

A Cummins egy év alatt 14% felett teljesített.

A Cummins Inc. dízel és földgáz motorokat tervez és gyárt, ezen kívül generátorok és motoralkatrészek, valamint szűrők és kipufogógáz-kezelő berendezések, üzemanyagrendszerek, ellenőrző és szellőztető rendszerek találhatóak a kínálatban. A cég 190 országban található meg, több, mint 600 vállalat független disztibutorain keresztül értékesíti termékeit.

A cég pont idén lett 100 éves, mivel 1919-ben Indiana-ban Clessie Lyle Cummins alapította. A kisvállalkozás akkor a 20 évvel korábban feltalált dízelmotor fejlesztésére összpontosított, ám számos nyilvánosságra hozott kísérlet ellenére 1933-ban csak a kis vasúti váltókban használt H modelljük bizonyult sikeresnek. Viszont az átfogó sikert a Cummins „N” típusú motorja érte el a II. világháború után az Egyesült Államokban. Az 1960-as években a cég összeszerelő üzemet nyitott a Skóciai Shotts-ban. 2013-ban már 197 országban és rengeteg területen működött. Piacai között ma már megtalálhatók a nehéz és közepes tehergépjárművek, buszok, szabadidős járművek, könnyű járművek és számos ipari felhasználás, ideértve az építőipart, a bányászatot, a tengeri, olaj- és gázipari, vasúti és katonai felszereléseket.

A Cumminsnak több leányvállalata van. Ilyen a Cummins Turbo Technologies, ami turbófeltöltőket gyárt és 1973 óta a Cummins tulajdona, illetve a Cummins Power Systems ami hagyományos motorvezérlésű generátorokra specializálódott és a Cummins Emmission Solutions, amely a kipufogógáz-kibocsátásával foglalkozik világszinten.

A Cummins 2001-ben került tőzsdére, jelenleg a S&P 500-ban megtalálható. A cég elég magas osztalékot fizet, legutoljára augusztus 20-án fizetett részvényenként 1,18 eurót. A vállalatot a kereskedelmi háború megviselte, de így is ebben az évben több mint 14%-ot erősödött a Cummins vállalat részvénye.

 

1990-óta van jelen a BMW a tőzsdén

A BMW (Bayerische Motoren Werke AG) a német autógyártót és forgalmazót mindenki ismeri, ugyanis jó minőségű autók, motorkerékpárok és motorok gyártója 1913 óta. A vállalat székhelye Münchenben található. A BMW Csoport a BMW-ből, a Miniből (most szeretné megvásárolni a Minit a Geely) és a Rolls-Royce-ból állt. Ma már a Rolls-Royse félig önálló angol csoport tulajdona lett.

2006-ban már 48,999 milliárd eurós forgalom mellett 2,874 milliárd eurós nettó nyereséget ért el. A konszern világszerte 106.575 fő alkalmazottat foglalkoztat.

A cég részvényét 1990 óta jegyzik a német tőzsde DAX 30 indexében. A BMW AG egyike a világvezető autó és motorkerékpár gyártóinak. A vállalat különlegessége, hogy tisztán prémium márkastratégiát követ: a BMW a Rolls-Royce Motor Cars és MINI márkanevek alatt is fejleszt (fejlesztett) és értékesít. Ebből kifolyólag a BMW csoport termékeikkel kapcsolatos prémium szolgáltatásokat is nyújtanak az egyéni mobilitás jegyében.

A BMW az első világháború alatt repülőgépmotorokkal látta el a Német Birodalmat. Abban az időben még nem az autók voltak a cég fókuszában. A cég akkori neve Rapp Motoren Werke GMBH, majd ebből alakul át a cég 1918-ban BMW céggé. 1918-ra a cég már részvénytársaságként működött tovább. Az első világháború vége azonban megállította a repülőgép-hajtóművek gyártását, mivel a versailles-i szerződés megtiltotta Németországnak a repülőgép gyártást. A BMW tehát a vasúti fékekre és a belső égésű motorokra tette át a hangsúlyt. 1922-ben Camillo Castiglioni a Knorr-Bremse Ag főrészvényese vette meg a BMW cégnevet, így már két cég volt, aki ugyanezt nevet viselte. Tulajdonképpen innen indult izgalmasan a cég története, ekkor a bent maradtak ragaszkodtak a Bayerishe Motoren Werke Ag névhez.1928-ban a BMW átvette az Eisenach Járműgyár RT-t. 1929. március 22-tól elkezdte a BMW első szériaautóját gyártani a türingiai Eisenachban. 1940-re már sportautókat is gyártott. A második világháború alatt ismét repülőgépmotorokat, illetve a Wehrmacht számára oldalkocsis motorokat gyártott, de sorozatban akkor gyártotta a 325-s típust is. Az 1958-as és 1959-es üzleti évben a cég komoly veszteségeket könyvelt el, majdnem eladták a céget a Daimler-nek, a Deutsche Bank segítségével. 1962-tól újra indul a gyártás, ekkor az 1500-as modellt hozták forgalomba. 1968-ra már BMW E3-st 2500, később 2800-t, illetve 3,0 SI-t. A 70-es években megháromszorozódott az alkalmazottak száma. 1994-ben vette át a Rovert és a Mini-t, illetve a Land Rovert. De 2000-ben veszteségek miatt egy brit befektetői csoportnak el is adták a Rovert. 2002-ben a BMW megszerezte a Rolls-Royce védjegy jogosultságát. A BMW Csoport 2016 júliusában kezdte meg együttműködését az Intellel (félvezető áramkör gyártó konszern) és az optikai szenzorokra szakosodott Mobileye vállalattal.

2011-ben megszületik a BMW i-Series, köztük a mai BMW i3 és BMW i8. 2017-től elkezdte az önvezető autók gyártását is.

A BMW kapitalizációs tőkéje 40,3 milliárd euró és a BMW részvényárfolyama jelenleg 62,23 euró. Negyedévente 3,5 euró osztalékot fizet a cég.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá