3,158% hozam nem egészen egy évre Amerikai Államkötvényben.

Ki gondolná azt, hogy ha most van tőkéje biztonsággal elérhet háromfajta nyereséget, egyrészt a forintját dollárra váltja és ha a forint folytatja a leértékelődését, illetve szeptemberben a FED kamatot emel, akkor véleményünk szerint van arra lehetőség, hogy többtízezret is kereshetünk a forint dollár árfolyamon. Majd a második nyereség a fix kamat, a betett tőkénkre a 2018-ban kibocsátott Amerikai Államkötvény 2,75%-os kamatot fizet jelenleg ki dollárban a befektetőknek 2023 május 31-én. A harmadik pedig, hogy az US9128284S60 ISIN Amerikai Államkötvény jelenleg 99,66%-on áll, így kényelmesen megvan a 3,158% hozam a kamattal együtt.

Azt is elmondhatjuk, hogy az amerikai államkötvények hozamai, amelyek érzékenyek az inflációs és monetáris politikai trendekre, csökkentek, kivált a rövidebb lejáratú adósságok esetében, amelyeket inkább befolyásolnak a FED intézkedései. A háborús hatások mellett a dolláreszközök hozamemelkedése már eddig is negatívan hatott a forintra és a magyar tőzsdére is. A dollár erősödése mögött a jelentős geopolitikai kockázatok, a jegybank szigorítási ciklusa és az euróhoz képest az Amerikai Államkötvények növekvő kamatelőnye áll.

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá