E-MOBILITY

 

Milliárdos befektetés a Softbank által

A SoftBank terve, hogy 2,25 milliárd dollárt fektet be a General Motors önvezető járműveket fejlesztő leányvállalatába. Ez lehet az egyik legnagyobb és legmagasabb szintű beruházás a Cruise cégbe. Tavaly októberben a Honda is jelezte, hogy 2,75 milliárd dollárt fektet szintén a járművek fejlesztésébe. A cég már régóta fontolgatja terjeszkedését az ázsiai önvezető autók piacán és úgy döntöttek, hogy saját alapítványukkal fognak új távlatokat megnyitni az önvezető járművek fejlesztése terén. A SoftBank új alapítványa, a Growth Acceleration Fund (növekvő fejlődés alapítvány) több mint 271 millió dollárt fektet majd a közel jövőben az MI technológia fejlesztésébe Kínában és Dél-Koreában. A vállalat részvényei az elmúlt hetekben 23-ról 25 dollárra emelkedtek.

Hirtelen nőtt az Alphabet (Google) részvényének az ára

Az Alphabet részvényei július 26-án reggel 9,6%-ot emelkedtek, majd a nap folyamán még tovább nőtt a részvény ára. Így 2015 júliusa óta a legjobb napot zárta a cég. A Google anyacége így elérte a 864,5 milliárd dolláros értéket.

Ugyanis közzé tették, hogy az igazgatótanács 25 milliárd dolláros értékpapír-visszavásárlási programot hagyott jóvá. A részvények nyereségében, valamint az adott napi bevételben is nagyobb eredményt sikerült elérni, mint amit az elemzők vártak. Ennek köszönhető a hatalmas mozgás a cég grafikonján.

Visszatért az Intel partnere

A The Wall Street Journal friss beszámolója szerint az Apple nagyjából 1 milliárd dollárt fizethet a chipgyártónak saját rádiós modemének fejlesztése érdekében, amely legkorábban 2022-ben kerülhet be az IPhone készülékeibe. Az Intel még idén áprilisban döntött úgy, hogy modemfejlesztő részlegét árusításra dobja, mivel az Apple-nek ki kellett hátrálnia a partneri kapcsolatból. A vállalat vélhetően belátta, hogy az Apple nélkül már nem lesz reális esélye számottevő megrendelésre, ezért a cégvezetés inkább a modemes részleg értékesítése mellett döntött, minden bizonnyal helyesen. Az Intel szakértői szerint jelentős érdeklődés mutatkozik az 5G-s modemek tervező részlege iránt. Amennyiben az Apple-nek sikerül megszereznie a vállalat ezen részlegét, az megfelelő alapot jelentene egy esetleges jövőbeni 5G-s modemhez. A chipgyártó már tavaly bejelentette első, az ötödik generációs mobilhálózatokat támogató XMM 8160-as chipjét. A vállalat részvényei a héten 49 dollárról 51 dollárra emelkedtek.

 

Healthcare

 

Új partner a Gilead-nél

A DURECT gyógyszerfejlesztő vállalat együttműködési és licencszerződést kötött a Gilead Sciences-el, hogy együttesen fejleszteni és forgalmazni tudja a DURECT SABRE technológiáját alkalmazó, HIV-terápiáját. Az üzletkötés feltételei szerint a Gilead 25 millió dollárt fizet előre, 75 millió dollárt fejlesztési és szabályozási mérföldköveknél, majd újabb 70 millió dollárt értékesítési mérföldköveknél. A gyógyszergyártó ezen felül exkluzív lehetőséget kapott arra, hogy több SABRE-alapú terméket dobhasson a piacra HIV és HBV számára további 150 millió dollár jogdíjért cserébe termékenként. A vállalat részvényei a héten 66 dollárra emelkedtek.

 

Jó dolgozni a Medtronic-nál

A Medtronic Kanada ULC, a Medtronic Plc leányvállalata, aki a világ egyik legnagyobb gyógyszerészeti technológiákat fejlesztő és szolgáltató vállalata nemrégiben kapta a hivatalos elismerést, a Great Place To WorkTM-et, miszerint a legjobb munkahelyei közé tartozik. Ezen felül a 2019-es felmérések alapján egészségügyi iparban dolgozók is itt a legelégedettebben az USA-ban. A Medtronic mind az öt vizsgált kategóriában kiemelkedően magas értékelést kapott. A vállalat elhíresült arról, hogy gyakran elsőként forgalmaz Kanadában innovatív orvosi áttöréseket, mint például az első ólommentes pacemaker, és az első hibrid zárt hurkú inzulinpumpa rendszer. Ezen felül a cég partneri szerződésbe lépett a Viz.ai nevezetű izraeli egészségügyi berendezéseket gyártó vállalattal, mellyel közösen egy stroke diagnosztizáló rendszer piacra dobásán fognak dolgozni. A Viz.ai már 21 millió dollárt gyűjtött be a projekt fejlesztésére. A vállalat részvényei az elmúlt héten 98 dollárról 101 dollárra emelkedtek.

Milliárdokat spórolhatnak a betegek a United Health-nek

Az egészségügyi ellátás növekvő költségeinek megfékezésére az egyik legjobb módszer a kórházi sürgősségi osztályok elkerülése. Az USA-ban a magánbiztosított személyek éves szinten 27 milliószor látogatják meg a sürgősségi osztályt melynek 2/3-a elkerülhető lenne a helyes diagnosztizálási rendszerekkel.  Egy kezelés átlagos költsége 2,032 dollár, ami 12-szer magasabb, mint egy pszichiátriai 167 dolláros kezelés. A United Health Group álláspontja, hogy egy új egészségügyi rendszer, melyben el tudnák különíteni elődiagnosztizálás segítségével a sürgős és nem sürgős eseteket, évente akár 32 milliárd dollárt tudna megtakarítani. Az United Health azt is bejelentette, hogy új jogszabály kidolgozását szeretné bevezetni, miszerint a sürgősségi szolgálatokat kérvényező betegek kérelme – ha diagnosztizálják, hogy az eset nem sürgős – elutasítható. A tavalyi évben több kórházban is gondot jelentett a sürgősségi ellátások díjának kiszámítása több betegnél is. A vállalat részvényei jelenleg 255 dolláros értékben vásárolhatók.

 

 

Telemedia

 

Az Alibaba az USA felé nyit

Hiába zajlik a kereskedelmi háború USA és Kína között, a kínai internetes kereskedőóriás Alibaba keddi bejelentése nyomán megnyitja kapuit az amerikai cégek előtt. Mostantól ők is használhatják az üzleti platformját, amely cégek közti kereskedelem bonyolítására szolgál. Ez lehetővé teszi az amerikai vállalatok számára, hogy eladóként hozzáférjenek az Alibaba több, mint 10 millió, 190 különböző ország közt megoszló céges ügyfeléhez. Korábban az amerikaiak főként kínai vállalkozások termékeit vásárolhatták a felületen, de fordított irányban nem működött a felület. Az Alibaba szempontjából pedig a nyitás elengedhetetlen ahhoz, hogy versenyképessé váljon például az Amazonnal. A vállalat részvényei jelenleg 178 dollárért kaphatók, mely több, mint 2%-os emelkedést jelent a héten.

Új szolgáltatás bejelentése óta tovább tarol a Walt Disney

A Walt Disney január óta kifejezetten nagy emelkedésben van, 32,4%-os teljesítményt hozott. A széles struktúrájú médiakonszern részvényei áprilisban, az új streaming szolgáltatás részleteinek bejelentése után kezdtek emelkedni. A Walt Disney dömpingáron indítja el az Amerikai Egyesült Államokban videó streaming szolgáltatását. A Disney+ havonta 6,99 dollárba kerül, ami alacsonyabb, mint a rivális Netflix legolcsóbb előfizetése. A Walt Disney hatalmas tartalomkínálatára támaszkodik, hogy vonzza az ügyfeleket, és visszavonja saját filmjeit és sorozatait a versenytársaktól, pl. a Netflixtől.

A Walt Disney 10 éves teljesítménye sem akármilyen: +749%.

A világ vezető szoftvermegoldási szolgáltatója nem véletlenül van a piac élén

Az SAP év eleje óta +44,2%-os teljesítményt hozott. A befektetőket különösen a működési eredmény emelkedése érdekelte. A jelentősen növekedő felhőszoftver a cég üzletének 30%-át szállítja. A felhőprogramok bérelt szoftverek, amelyeket központilag tárolnak az SAP vagy a felhőszolgáltatók számítógép központjaiban. Innen a vállalati ügyfelek az interneten keresztül kérik le a szoftvert. Az előfizetési számla ezekben az esetekben az igény és a használat mértéke szerint kerül kiállításra. Ez az üzleti modell főként az újabb és újabb bevételeknek köszönhetően kifejezetten népszerű a befektetők körében, és a jövőben is pozitív fejlődést várnak tőle.

SAP 10 éves teljesítménye: 393%.

 

Kopernikus

 

A Mastercard indexe szerint Kína előrelép

A kártyás fizetési szolgáltatók az idei évben nagyon jó időszakot élnek meg. Eddig 56%-ot emelkedett a Mastercard árfolyama idén. Ha ez így halad, akkor év végére duplázódni fog. A cég a kínai piacot is megcélozta, ami azért nagyon fontos lépés, mert a kínaiak a sok utazás miatt inkább a kártyás fizetést preferálják. A Mastercard legfőbb célországa USA, viszont Kína a második, ami nemrég még hetedik volt egy olyan listán, ami a vállalat indexe alapján jött létre.

Ugyanis ennek vizsgálatára a cég létrehozott egy indexet, a Mastercard Global Destination Cities Index-et, ami 200 várost rangsorol az alapján, hogy hány nem helyi személy tölt ott el legalább egy éjszakát.

Duplázódik idén a Starbucks árfolyama

A világ legnagyobb kávéhálózatának, a Starbucks-nak a részesedése az elmúlt negyedévben jelentős javulást eredményezett Kínában és az amerikai piacon. Június végéig tartó három hónapban a működési bevétel az előző évhez képest nyolc százalékkal, 1,1 milliárd dollárra nőtt, jelentette be csütörtökön a vállalat amerikai Seattle-ben. A bevételek 8,1 százalékkal 6,8 milliárd dollárra nőttek. A Starbucks egyértelműen meghaladta a piaci várakozásokat. Az állomány kezdetben mintegy hat százalékkal emelkedett. A Starbucks az elmúlt negyedévben erőteljes teljesítményt nyújtott, és bebizonyította, hogy a növekedési stratégia folytatódik, ahogy azt Kevin Johnson, a cég vezérigazgatója is említette.

A Novartis szinte minden tekintetben jobb, mint tavaly

A Novartis erőteljes értékesítésének köszönhetően kétszámjegyű bevételnövekedés történt a 2. negyedévben.

Bár a második negyedévben a tavalyi évhez képest 5,7 milliárd dollárral kevesebb volt a nettó bevétel, ez volt az egyetlen, ami csökkenést mutat. Az operatív bevétel, a nettó értékesítés, valamint a szabad cash flow is fejlődést mutat 2018 ugyanezen időszakához képest. A Novartis árfolyam áprilistól 77 dollárról 92 dollár felé emelkedett.

A Colgate szárnyal az idei évben

A szájápolással foglalkozó vállalat árfolyama 25%-ot emelkedett január óta. Ráadásul a 3. negyedév is jól kezdődött a cég életében, hiszen egy elismert YouTube vloggerrel került partneri kapcsolatba, méghozzá a Ryan of Ryan’s Wolrd-del, ami egy gyermek szájápolási promócióval kezdett foglalkozni. A kooperáció eredménye, hogy az új termékcsaládot a Ryan a Colgate-tel közösen design-olta.

A Caterpillar az utóbbi 2 hónapban nagyot emelkedett

Június elejétől 20%-ot nőt az építőipari cég árfolyama. Főleg a 2. negyedév utolsó hónapjának (júniusnak) köszönhető ez az eredmény. Valamint az említett negyedév is azért lett erősebb 2018 ugyanezen időszakához képest, mert a 6. hónapban szinte árfolyamcsökkenés nélkül szárnyalt a grafikonon az ár.

A negyedév 14,4 milliárd dolláros bevételt hozott, ami 3%-kal sikeresebb, mint 2018-as Q2 eredmény (14 milliárd dollár). A közel 2 milliárd dolláros cashflow-ból 1,4 milliárdot forgatott vissza a cég, és nagyjából 0,5 milliárdot osztott ki osztalékként.

A McDonald’s jóval kisebb visszaesést produkált, mint ahogy azt várták

A McDonald’s részvényei 27,45%-ot emelkedtek az év elejétől. Az USA-ban áprilistól júniusig 5,7%kal nőtt az értékesítés a Chicago-ban történt bejelentések szerint. A siker leginkább a burger csoportnak köszönhető. Az iparági szakértők csak 4,4%-os árfolyamváltozást vártak, viszont ezt sikerült felülmúlni. Ilyenkor általában a meglepetés hatására a részvényárak hirtelen indulnak el felfelé.

Bár a második negyedév teljes értékesítése csökkenő tendenciát mutatott, hiszen 0,2%-kal kevesebb lett a bevétel (5,34 milliárd dollár), viszont ennél jóval nagyobb esést vártak a szakértők.

 

Egyedi részvény:

 

Fidelity Funds – Euro Blue Chip Fund

Célja, hogy hosszú távú tőkenövekedést biztosítson alacsony szintű várható jövedelem mellett. Eszközeinek legalább 70%-át a Gazdasági és Monetáris Unió valamely tagországában működő blue chip vállalatok részvényeibe fekteti oly módon, hogy a részvények legalább 70%-a euróban legyen meghatározva. Az Unió jelenleg 28 tagországgal rendelkezik. Amennyiben a jövőben újabb tagországokkal bővül, az alap az ezekbe az országokba irányuló befektetéseket is mérlegelheti.

Az alap fő földrajzi térségein, piaci szektorain, iparágain és eszközosztályain kívül is szabadon befektethet.

Az Alap 2012 végén érte el azt, hogy az árfolyama ugyanazon a szinten volt, mint induláskor. Azóta pedig több, mint 50%-os emelkedést sikerült realizálni. Az utóbbi 1 évben 5,1%-os emelkedés valósult meg.

Templeton Asian Growth Fund – A Franklin Templeton Befektetési Alapok részalapja

A Templeton Asian Growth Fund célja az, hogy a befektetései értékét közép-, illetve hosszú távon növelje. Az Alap elsősorban az ázsiai országok részvénypiacain (nem számítva Ausztráliát, Új-Zélandot és Japánt) forgalmazott bármilyen nagyságú vállalatok által kibocsátott értékpapírokba, valamint az ázsiai országokban (nem számítva Ausztráliát, Új-Zélandot és Japánt) székhellyel rendelkező vagy jelentős üzleti tevékenységet kifejtő vállalatok által kibocsátott értékpapírokba fektet.

Több, mint 3 milliárd dollár az Alap mérete, ami a 2005-ös indulástól történő munka eredménye. Bár 7-es skálán 6-os kockázati szintet kapott a szakértőktől az Alap, ugyanakkor az idei évben nagyon jól járt az a befektető, aki januártól bízott az alapkezelők munkájában, hiszen (igaz hektikusan, de) 20%-kal magasabb az árfolyamszint, mint januárban.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá