e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

A SoftBank startup cégbe fektet

A Sky News hétfői beszámolója alapján a SoftBank Vision alapítványa fontolóra veszi, hogy részvényt vásároljon egy startup spanyol étel kiszállító cégnél, a Glovo-nál. A japán vállalat alapítója, Masayoshi Son és a Glovo vezérigazgatója Oscer Pierre nemrégiben tárgyaltak a potenciális lehetőségekről. Szakértők szerint a SoftBank valószínűleg több száz millió dollárt fektethet be a szállítócégbe, ha sikeres megállapodásra jutnak. A Glovo 5 éves megalakulása óta több mint 285 millió dollár bevételt hozott. A barceloniai székhellyel rendelkező Glovo élelmiszereket és gyógyszereket is tartalmazó árucikkeket forgalmaz. A Glovo platformja már 2,5 millió felhasználóval rendelkezik a világon. A SoftBank ezen kívül, már több startup szállítócégbe is befektetett. Ilyen például az Uber Eats, GrabFood, Grofers,ParkJockey, illetve a Didi Chuxing.

 

Tarol a BYD elektromos busz flottája

A jelen adatok szerint a BYD Company már több, mint 17.000 e-buszt adott el Kínán belül és több mint 50.000 darabot globálisan 50 országban. A buszok iránt jelenleg Európában London, keleten pedig Japán érdeklődik leginkább, ahol még a 2020-as tokiói Olimpián is meg fog jelenni a BYD. Globálisan 385.000 elektromos busz van jelenleg forgalomban, melynek 99%-a Kínában üzemel, ugyanakkor a BYD a világ más területén is aktivizálja magát, Európában, Észak– és Dél-Amerikában is. Nagyjából másfél havonta bővül 9500 újabb járművel a kínai e-busz flotta. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy egészségügyi szempontból már nem engedheti meg magának a kínai kormány, hogy hagyományos buszokat alkalmazzon hosszú távon. Shanghai és Shenzhen például teljesen betiltotta a dízel/benzines buszok használatát és csak környezetkímélő járművek vásárlását fogja engedélyezni 2020-tól. Mindeközben Panamában, Colon városában 1500 db teljesen elektromos BYD e6 gépjárművel látnak el egy taxi vállalatot. A Panamából érkező tömeges megrendelések egyértelműen azt jelzik, hogy a városok mellett az államok és a világ országai, illetve vezető társaságok olyan lehetőségeket látnak az elektromos gépjárművekben, amire még nem volt példa. A taxi társaság átalakításán túl a BYD megállapodást írt alá azért, hogy néhány darab teljesen elektromos K9 autóbuszát Panamába szállítsa.

 

Az Intel vállalatnál a robot taxiban és „olcsó” processzorokban látják a fantáziát

Amnon Shashua, az Intel alelnöke nemrégiben adott nyilatkozata alapján a vállalat az önvezető járművek terén inkább a taxik irányába tereli a fejlesztést. Az autonóm rendszerek fejlesztéséhez a vállalat több mint 15 milliárd dollár fejében vásárolta meg a Mobileye nevezetű izraeli céget, mely a szenzorok fejlesztését végzi. Az Intel szerint egy egységesített robot taxi hálózat fontos lehet a közlekedésben, mert azonos rendszert használ a jövőbeli közlekedések újítási folyamataként, mint az egyéni személygépjárművek autonóm rendszere. Az Intel alelnöke, Kirk Skaugen úgy fogalmazott, hogy a sorozatgyártású személygépkocsi fejlesztésnek meg kell várnia, amíg a robottaxi iparág fejlődése be nem fejeződik.

Az önvezető járművek mellett az Intel-nek árcsökkentést kell végrehajtania számítástechnikai piacán. A vállalat piaci részesedése a friss adatok szerint 8%-kal esett az AMD javára. A jövedelem kiesés korrigálása érdekében az Intel Core új szériás processzorok árát 10%-os csökkentéssel értékesíti, mely a szakértők szerint 10 dollárral fogja növelni a vállalat részvényeinek az értékeit az év végére. Az egyszerű felhasználók számára készített az Intel egy új szoftvert, ami egy kattintással, egyszerűen az operációs rendszerből képes tuningolni az Intel processzorokat. Az Intel Performance Maximizer már elérhető mindenkinek, aki egy kis plusz teljesítményt szeretne kipréselni a CPU-jából. Jelenleg a vállalat részvényei 48 dolláros árfolyamon vásárolhatók meg és jó hír a befektetőknek az, hogy az Intel az utóbbi három hónapban 6,92%-ot emelkedett.

 

Az Amazon ügyfél centrikussága már bizonyított.

Az Amazon százszázalékos tulajdonában lévő Kuipers Systems 784 műholdat üzemeltetne 590 kilométeren, 1296 műholdat 610 kilométeren, további 1156 műholdat pedig 630 kilométeres magasságban. A leírás szerint a projekt egy újabb lépés lenne az Amazonnak abban, hogy a küldetését elérje, mert a világ leginkább ügyfél centrikus vállalatává akar válni. A cég szerint a szolgáltatás szükségszerűségét bizonyítja, hogy ma még 3,8 milliárd ember él a bolygón megbízható vezetékes internetkapcsolat lehetősége nélkül. Csak az Egyesült Államokban 21,3 millióra teszik azok számát, akik ebbe a csoportba tartoznak. Nekik és különböző üzleti felhasználóknak is biztosítanák a világhálós kapcsolatot a szatellit flottával. Az Amazon a rendszer felállításában és üzemeltetésében nagyban támaszkodna a már meglévő infrastruktúrájára és technológiai know-how-jára, hogy aztán ugyanezek segítségével új, összekapcsolódó megoldásokat tudjon biztosítani az ügyfeleinek. Ide tartozhat például a repülőgépek utasainak nyújtott, megfizethető áru internetes kapcsolat biztosítása. Az Amazon árfolyama az elmúlt hét alatt 3,14%-ot, míg az utóbbi egy hónapban 8,87%-ot emelkedett.

 

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

Az USA kormánya a Fresenius Mediacal Care vese dialízissel foglalkozó nagyvállalatnak kedvez

A világ egyik legnagyobb dialízis termékeit gyártó vállalat jól fogadta az Egyesült Államok közigazgatásának tervét azzal kapcsolatban, hogy a vesebetegek gondozásának folyamatát szeretné megváltoztatni. A cég már régóta dolgozik az otthoni dialízis fejlesztésén, a transzplantációhoz való könnyű hozzáférhetőségen, valamint új gondozási modellek kialakításán a krónikus vesebetegségben szenvedő betegek számára. A felmérések alapján több mint 30 millió amerikai állampolgár szenved valamilyen vesebetegségben. Jelenleg a krónikus vesebetegségekre kialakított kezelések piaca 79 milliárd dollárt ér, viszont a szakértők szerint 2023-ra akár ez az összeg 95 milliárd dolláros nagyságot is elérheti. A Fresenius Medical Care végső stádiumú zavarbetegségekkel foglalkozó szervezetei (ESCO-k), melyek az Egyesült Államokban a Medicare&Medicaid Services központokkal szoros együttműködésben jöttek létre, már pozitív kezelési eredményeket és költségmegtakarítást értek el megalapításuk óta. Donald Trump a napokban úgy nyilatkozott a témában, hogy a kormány mindenképp megállapodásra fog jutni a vese transzplantációkhoz szükséges eszközök fejlesztésével kapcsolatban, hogy az amerikai állampolgárok megfelelő kezelésben részesüljenek. A Fresenius Medical Care részvénye önállóan is megvásárolható a Partner Banknál, jelenleg a vállalat részvénye 69,88 eurón tartózkodik, az elmúlt egy hónapban 6,30%-ot emelkedett.

 

A Gilead Sciences a HIV terápia fejlesztésébe kezd.

Amerika egyik legnagyobb biotechnológiai vállalata, a Gilead a napokban kötött partneri szerződést a Lyndra nevezetű vállalattal, a HIV betegségekben szenvedő páciensek hosszútávú kezelésének fejlesztése érdekében. A Lyndra főleg szájon át bevehető gyógyszerkészítmények fejlesztésére specializálódott, melyeket nem szükséges a betegnek naponta szednie. Csak az USA-nak több mint 289 milliárd dolláros kárt okoz a kötelezően, napi szinten használatos medicinák forgalmazása, mivel sok beteg nem képes a gyógyszerek rendszeres bevételére. A Gilead több mint 60 millió dollárral fogja szponzorálni a Lyndra munkásságát az új HIV tabletták kifejlesztésében. A vállalat még az idei évben szeretné elérni, hogy gyógyszereit heti rendszerességgel keljen csak bevenni. A megegyezés alapján a Gilead Truvada nevezetű HIV/AIDS elleni gyógyszerét fogják elsőként fejleszteni. Jelenleg a HIV kezelésére kialakított gyógyszerek piaca 25 milliárd dollárt ér. A Gilead nevű gyógyszeripai óriás már 2017 augusztusában rák és a hív gyógyításával foglalatoskodott, 2017-ben épp egy génterápiás kezelésen dolgozott a rákkal kapcsolatban.

 

A Pfizer-nek megérte kockáztatni

Az amerikai egészségügyi vállalat felvásárolta az Array BioPharma kutatási vállalatot 11 milliárd dollár értékben. Az Array BioPharma vállalat részvénye ennek köszönhetően az utóbbi egy hónap alatt 63,31 százalékot emelkedett. Egészen az elmúlt napokig úgy vélték a szakértők, hogy a vállalat befektetése hatalmas hiba volt, viszont nemrégiben a vállalat sikeres eredményeket tudott felmutatni a Pfizer vastagbélrák gyógyszerénél. Így a Pfizer piaci értéke is jelentősen megnövekedhet a jövőben. A gyógyszer alkalmazása lehet az első, kemoterápiát nem igénylő kezelés, amely sikeresen tudja gyógyítani az adott rákos betegséget. A Cantor Fitzgerald elemző cég szakértője, Louise Chen szerint a vállalat részvényeinek értéke 53 dollárra emelkedhet még az idei esztendőben. A szakértők szerint a végbélrák kezelésére kifejlesztett gyógyszeripai piac 2020-ra elérheti a 9.4 milliárd dolláros értéket, amiben valószínűleg a Pfizer új gyógyszerének is jelentős szerepe lehet. A vállalat részvényei az elmúlt három hónap alatt 0,49%-kal emelkedtek.

 

Megválik az Amgen az új kutatásaitól

Az idei év elején az Amgen és a svéd gyógyszergyártó vállalat, a Novartis közös megállapodás alapján kezdték el tesztelni az Alzheimer betegég kezelésére szánt gyógyszereiket. A napokban viszont mindkét vállalat bejelentette, hogy felhagynak a terápiás kezelések tesztelésével és fejlesztésével a mellékhatások miatt. A Novartis részvényei 1,5%-ot estek a bejelentés óta, míg az Amgen részvényei 2,3 %-ot. A kísérleti teszt fázis alatt az Amgen részvényei 9,6%-kal csökkentek. A szakértők szerint a globális Alzheimer kezelő gyógyszerek piaca több mint 13 milliárd dollárt fog érni 2023-ra. Emellett megússza a vállalat Donald Trump egészségügyi rendeletét, miszerint kötelezné a gyógyszer gyártókat arra, hogy termékeik díjának tüntesse fel a televíziós reklámokban. Július 9-én az amerikai bíróság leszavazta Trump rendeletét a termékdíjak feltüntetésével kapcsolatosan.

 

A Medtronic egy új irány felé indult

Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala hívta fel a gyógyszerészeti eszközöket gyártó vállalat figyelmét, hogy legújabb termékük, a népszerű 600-as sorozatú MiniMed hibásan működik. A Medtronic MiniMed vércukormérő terméke azon felül, hogy ki van téve az internetes hackereknek, ráadásként hibásan működhet légnyomás változás miatt. Az elmondások alapján több az eszközt használó beteg panaszt tett, hogy a MiniMed 600-as eszköz repülőgépeken használhatatlanná válik.

A globális inzulin adagolók piaca jelenleg több mint 2,5 milliárd dollárt ér és az elemzők szerint 2023-ra akár a 7 milliárd dolláros piaci értéket is elérheti. A figyelmeztetés egyben visszahívást is jelent, ami közepes súlyosságú intézkedésnek minősül az Államokban. A Medtronic néhány termékét visszahívta. A Medtronic a vércukormérő berendezések mellet bejelentette első, szívelégtelenséget kezelő termékük globális regisztrációját. A HeartWare HVAD 2 éves fejlesztési ciklusa alatt a betegek több mint 95%-nál mutatott jelentős pozitív változást. Ez a kis, beültethető szivattyú (kanül) szív elégtelenségnél stabilizálhatja a véráramlást. A bejelentés óta a Medtronic részvényei 98 dollárról 113 dollárra emelkedtek.

 

A Becton Dickinson elismerte, hogy hibázott

A Becton Dickinson leányvállalata, a san-diegoi CareFusion amerikai vállalat elismerte, hogy nem megfelelő gyógyszereket forgalmazott az elmúlt időszakban. A medicinák anélkül lettek értékesítve a gyógyszertárakban, hogy azt az USA egészségügyi szervezetei jóváhagyták volna. A vállalat 3.3 millió dolláros büntetést kapott felelőtlensége miatt.

Közben a CareFusion cég az USA internacionális fejlesztési szervezetén keresztül kibővítette tuberkulózis kezelési programját, mely mostantól elérhető Indonéziában is. A vállalat részvényeinek értéke 250-ről 256 dollárra emelkedett az elmúlt héten. A Becton Dickinson & Co a negyedéves osztalékát már januárjában 0,76 dollárra emelte, a legutolsó osztalékot június 6-án fizette ki befektetőinek.

 

Csökken a Coloplast bevétele az orvosi eszközgyártásból

Még Magyarországon a Coloplast 135 milliárd forint árbevételt ért el az előző évi 121 milliárd forint után, az adózott eredménye pedig egymilliárdos ugrással végül 8,6 milliárd forint lett. Bár minden jel arra mutat, hogy csökken a Coloplast bevétele, de a bevételi számok viszont nem az iparág visszaeséséről számolnak be. A Coloplast dán vezérigazgatója szerint a Q2-s negyedév erős év volt, a Coloplast 8%-os szerves növekedést ért el, 12%-os EBIT és ROIC növekedéssel. Összességében 44%-os profittal. Néhány kiemelt piacon ugyan 6%-os organikus növekedést láthattunk Európában, amit a piacok szilárd növekedésének köszönhetnek. Viszont az orvosi eszközgyártásban összességében csökkenést láthatunk. Továbbra is Észak-Amerika és Kína felé nyit a dán vállalat. A teljes lezárt évre összességében 8% körüli szerves árbevétel-növekedést várnak. Elmondhatják azt is, hogy azok a betegek, akik az általuk használt orvosi eszközt használták a sztómás betegségükkor azok 3-5 nap után szinte „gyógyultan” kerülnek ki a kórházakból. Jelenleg a Coloplast kapitalizációs tőkéje 20,9 milliárd euró és egy év alatt a cég részvénye 17,57%-ot emelkedett.

 

 

Telemedia részvénykosár

 

Az Amazon-nál továbbképzés, bevétel növekedés és új irányok várhatók

2025-ig Jeff Bezos cégének, az Amazon-nak a felsővezetői úgy döntöttek, hogy több mint 100.000 dolgozóját szeretnék továbbképezni Amerikában, hogy készen álljanak az új technológiák alkalmazására. A kiskereskedelmi és technikai óriás a meglévő képzési programjait kívánja bővíteni, és mellettük újakat is bevezetne. A tervezett program a valaha bejelentett legnagyobb vállalati átképzési kezdeményezések közé tartozik, melyben körülbelül 7000 dollárba fog kerülni egyetlen alkalmazott továbbképzése.

Az Amazon részvényei több mint 39 %-kal emelkedtek csak az idei évben. A Bloomberg által összegyűjtött adatok szerint az e-kereskedelmi óriás piaci értékét 993 milliárd dollárra nőtt az elmúlt napokban A szakértők még az idei évben lehetőséget látnak, hogy az Amazon újra elérje a bűvös 1000 milliárd dollárt.

Emellett az Amazon a video-játékipar felé is nyitott, bejelentette, hogy videó játék fejlesztő stúdiója, az Amazon Game Studios egy saját internetes játék fejlesztésébe kezd. Az új játékot a Gyűrűk Ura alapján készítenék el. Szakértők szerint 2020-ig az Amazon globális videó játék piaci értéke csaknem a 90 milliárd dolláros értékkel fog rendelkezni. Érdekes hír jelent meg a napokban, hogy az Amazon-nál a dolgozók július 15-re jelentették be a minnesotai raktárjukban a sztrájkot, azaz a Prime Day első napjára, amely a cég egyik legforgalmasabb kereskedelmi napjának számít. A munkabeszüntetés oka a nem megfelelő munkakörülmények, illetve a dolgozók bérek emelést követelnek, de ez érdemben nem fogja befolyásolni a Prime Day-t. Decemberben és márciusban is volt már hasonló eset, a Black Friday alatt is voltak kisebb sztrájkok.

 

Az Alibabánál nem mindennapi rekord született

Az Alibaba által kifejlesztett AI (mesterséges intelligencia) program rekord magas pontszámot ért el az olvasási tesztek alapján. Az eredmény azt mutatja, hogy a gépek folyamatosan javulnak a szöveg és a beszéd kezelésében. A helyes válaszok pontszámai legtöbb esetben közel voltak az emberek által adott válaszok értékéhez, de volt olyan alkalom, amikor meg is döntötték azokat. A jobb nyelvi megértés segít az Alibabának abban, hogy javítsa a saját kommunikációs robotjának a kommunikációs készségét, mely segítséget nyújt a kiskereskedések számára, illetve egyszerűbbé teszi az oldalak és keresőprogramok fejlesztését. Június 20-án az Alibaba modell a Microsoft Machine Reading Comprehension tesztelő programján futott végig szinte tökéletes eredménnyel. Az Alibaba csapat kifejlesztett egy olyan technikát, amely lényegében eltávolítja az irreleváns szöveget. A mesterséges intelligencia globális piaci értéke a szakértők szerint 2025-re elérheti akár a 17 milliárd dolláros értéket is.

Az Alibaba ezen felül egy új angol online felület kialakítására készül, mely főleg a kínai piacra fókuszál. A vállalat a márkákat arra ösztönzi az oldalon, hogy a kínai fogyasztóknak adják el termékeiket. Az Alibaba szakértői több mint 40.000 márka megjelenésére várnak az internetes weboldalon.

 

Az Apple dizájnereket képez keleten

Az Apple vállalat tervezői és fejlesztői képző oktatást nyitott meg Sanghajban-elsőként Kínában-hogy segítse a helyi fejlesztőket abban, hogy jobb alkalmazásokat hozzanak létre, mivel úgy néz ki, hogy az Apple az egyik legfontosabb tengerentúli piacán szeretné terjeszteni szolgáltatásait. Az Apple dizájner csapatának menedzselését három új, tapasztalt munkatársa veszi kézbe.

Indiában, ahol az Apple-nek körülbelül félmillió alkalmazásfejlesztője van, a program rendkívül hasznosnak bizonyult. Legnagyobb sikere a programnak, hogy teljesen díjmentes és szemináriumokat, órákat és webes elérhetőséget nyújt a felhasználóknak. Jelenleg több mint 2.5 millió fejlesztővel rendelkezik a vállalat Kínába, Hong Kong-ban és Tajvanban.

A keleti fejlesztésű applikációk és programok több mint 29 milliárd dollár bevételt hoztak a cégnek, ami a hivatalos elszámolások alapján az Apple bevételének 15%-a. A fejlesztői program bevezetésének oka az, hogy az iPhone eladások lelassultak a kereskedelmi piacon. A vállalat részvényeinek árfolyama az év második negyedében 173 dollárról 204 dollárra emelkedtek.

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A Walt Disney-nél egyre nagyobb, mesebeli rekordok születnek

Filmek terén tagadhatatlan a Disney sikere és ezt jól tükrözi, hogy az idei évben szinte minden nagyobb kasszasiker az ő kezük közül került ki a filmvászonra. 2019-es négy legsikeresebb filmjük, a Bosszúállók: Végjáték, a Captain Marvel, a Toy Story 4 és az Aladdin együttesen 5,4 milliárd dollárt hozott a vállalatnak. „Legsikertelenebb” filmjük a Dumbo, a sok kritika ellenére is 344 millió dollárral gazdagította a cég kasszáját. Az idei év második felében sem maradunk viszont a Walt Disney filmek nélkül, mivel nemsokára mozikba érkezik az Az Oroszlánkirály és a Jégvarázs 2, melyek a szakértők szerint a Disney legsikeresebb és egyben legprofitálóbb filmjei közé fognak tartozni. A vállalat egyik legnagyobb kasszasikere mégis a Marvel univerzum kiépítése, melyet 2009-ben a stúdió megvásárlásával kezdtek, ami akkori időben 4 milliárd dollárt ért. A 10 éves időszak alatt csak a filmvásznon a Marvel 21 milliár dollárt hozott a Disney-nek. Idén novemberben a Disney elkezdi újra értékesíteni a Disney+ szolgáltatást, mint a család barát szórakoztató terméket havonta 6,99 dollárért. Ebbe a szolgáltatásba tartozik a Disney, a Pixar, a Marvel Studios, a Lucasfilm, a National Geographic és az XX. A Walt Disney részvénye ebben az évben 39,67%-ot emelkedett.

 

A Mastercard segít a fizetés gyorsításában

A pénzügyi kihívások kezelése érdekében a Mastercard és az Evolve Bank&Trust közötti új, partneri szövetség korai bérezési lehetőséget biztosít a munkavállalók számára. A Mastercard Send platform segítségével a munkáltató valós idejű pénzösszegeket küldhet bármely betéti kártyára. Ezen új lehetőség az olyan vállalkozóknak könnyítik meg a helyzetét, akik a fizetésüket csak a csekkek befizetésének határideje alatt kapják meg. A Mastercard célja az, hogy megkíméljék a dolgozókat a mindennapi stressz hatásoktól, miközben csekkről-csekkre élik az életüket. A tavalyi évben több cég is használta ezen rendszert munkásainál és körülbelül 236 milliárd dollár értékben utaltak előre rész-fizetést az USA-ban. A felmérések alapján a rész-fizetések sokkal jobb hatással vannak a társadalomra, mint a kölcsönök felvétele, mivel itt nincs hitel szerződés vagy kamat.

A Mastercard részvényei az elmúlt hetekben 259 dollárról 275 dollárra emelkedtek. A Mastercard 2006. 05.26-óta évente, átlagosan 49%-ot emelkedett.

 

A Colgate-Palmolive a szépségápolásba fektet

A Colgate-Palmolive a prémium szépségápolási cikkeik kiterjesztése érdekében 1,5 milliárd dollár értékben vásárolta meg a francia bőrápolási szereket gyártó Laboratoires Filorga Cosmétiques-t. A francia bőrápoló vállalat egyik nagy pozitívuma, hogy jelen van a kiskereskedelmi piacon. Nicolas Rimeau, a Global Travel Retail igazgatójának beszámolója alapján a Colgate különösen erős növekedést mutatott a kínai piacokon. A Colgate-Palmolive erős számokat mutatott fel a vámmentes területeken, mint Dél-Korea és Hainan. Noel Wallace, a Colgate vezérigazgatója szerint a befektetés igen kedvezően fog hatni a cég termékeire az ázsiai piacon.

2017 decemberében a Colgate-Palmolive a PCA Skin és EltaMD felvásárlásával kezdte meg terjeszkedését a szépségápolási piacon, amelyek együttesen majdnem 100 millió dollár bevételt hoztak a vállalatnak. Annak ellenére, hogy a cég legtöbb készítménye tisztán növényi alapú termék, 2019. júniusában egy bírósági per során kiderült, hogy egyes készítmények rákkeltő szert is tartalmaznak. A napokban került sor a végleges döntésre, mely alapján a Colgate-nek 4,8 millió dolláros kártérítést kell majd kifizetnie, mivel termékét 40%-ban felelősnek tartják a rák kialakulásánál a sértett félnél. A Colgate-Palmolive részvénye az utolsó egy év alatt 17,54%-ot emelkedett.

 

 

Egyedi részvények

 

Vajon a Pepsi Co vállalat részvénye meddig emelkedhet még

Mind a Coca Cola és mind a Pepsi Co vállalat elég magas osztalékfizető részvénynek számítanak. Örök verseny van a két cég között. A Coca-Cola 56 éve, míg a Pepsi 46 éve fizet osztalékot és emeli meg kifizetett osztalék mértékét. Warren Buffett befektetési guru 1988 óta tartja pénze egy részét ezekben a részvényekben. A Pepsi 2016 óta többször megerősítette a szódába vetett a hitét, aminek a fogyasztók jobban örülnek, mert Észak-Amerikában és Európában is egyre többen kerülik cukros italokat. A Pepsi több olyan kezdeményezést indított, amiben háborút indít a cukros italok ellen. 1993-ban elindult a Pepsi Max-xal, most viszont a Pepsi Energy-t dobta a piacra. A fogyasztói szokásokra a cég állandóan figyel és ennek megfelelően ehhez igazítja az igényeket. Míg a kapitalizációs tőkéje a 2009-s évben 43,2 milliárd dollár volt, addig ma ez 168,3 milliárd euró. Indra K. Nooyi vezérigazgató a céget stabilizálta. A PepsiCo meghatározott célja az volt 2014-ben, hogy 2019-ig 5 év alatt 5 milliárd dollár megtakarítást érjen el. Ezt a cég nemhogy elérte, hanem bőven át is lépte.

Tavaly az amerikai PepsiCo Inc. 3,2 milliárd dollárért megvette az otthoni szódagépeket gyártó izraeli SodaStream International céget. A SodaStream akkor 3500 alkalmazottal havonta közel félmillió db szódagépet gyártott, amit negyvenhat országban értékesítenek.

Az amerikai üdítő- és chipsgyártó cég nemrég közzétett beszámolója szerint a cég adózott eredménye 2,035 milliárd dollár, részvényenként 1,44 dollár volt a június 15-ével végződött három hónapban, ami 11,8 százalékkal, illetve 12,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 1,82 milliárd dollárt, részvényarányosan 1,28 dollárt. A cég kisebb dobozokba tölti az üdítőitalokat, amivel nőtt a haszonkulcsa, ráadásul újabb fogyasztókat vonzott magához, az egészségtudatos fogyasztókat, akik időnként engednek a csábításnak, de hosszú távon inkább egészséges ételeket, italokat fogyasztanak.

Jelenleg a Pepsi Cola részvényenként 0,85 eurót fizet. Egy darab részvény ára 119,26 euró. A vállalat részvénye egy év alatt 23,93%-ot erősödött.

 

A Linde 1,4 milliárd dolláros szingapúri bővítést tervez

Linde ipari gázok előállításával és forgalmazásával foglalkozó cég arról nyilatkozott, hogy, 1,4 milliárd dollárt kíván költeni a szingapúri gázosító létesítmények fejlesztésére, támogatva ezáltal az Exxon Mobil Corp. közeli integrált finomítói komplexumának tervezett bővítését. A beruházás lehetővé teszi, hogy a Linde létesítménye a Jurong-szigeten további hidrogén- és szintézisgázt szállítson az Exxon szingapúri finomítójára.

Az Exxon 2023-ban várhatóan megindítja bővítési projektet, amelynek keretében a tüzelőolajokat és az egyéb maradék nyers termékeket nagyobb értékű lube alaprészekké és desztillátumokká kívánja átalakítani, segítve ezáltal a szigorúbb kibocsátási szabályok betartását.

A Linde ezen kívül négy gáztároló építését és üzemeltetését kívánja létrehozni, emellett egy gázfeldolgozó egységet, valamint a kénvisszanyerő üzemet szeretne felépíteni.

Az építkezés várhatóan 2019 második felében kezdődik, és várhatóan 2023-ban fejeződik be.

A Linde Nyrt. a Linde AG és a rivális Praxair egyesüléséből jött létre. A Linde 26 éve van a tőzsdén, jelenleg átlagosan évente 30,85%-ot emelkedik az egyesülés óta. A cég kapitalizációs tőkéje 99,3milliárd euró.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá