Apám természetesen nem élte túl a zuhanást. Hogy a kürtõbe lefelé haladtában halt e meg, vagy belefulladt a kút porába soha nem derült ki. Mindenesetre ketten maradtunk anyámmal. Õ a húszas évei végén, én éppen kinövõben bepisilõs korszakomból. A nagy birkahodály, ahol laktunk, éjjel félelmetes volt, nappal csak reménytelenül sivár. Az éjszakai patkányok, akik a sötétben zizegve járták útjukat a szalmában, nappalra behúzódtak rejtekeikre. Ha mégis kinn maradt egy, arra õreink hangos röhögéssel célbalövõsdit játszottak.

/Tibi bácsi monológja/

II. rész

Sok minden nem maradt meg bennem ebbõl az idõbõl, de a hangos durranásokra ma is emlékszem. Napközben anyám az állami gazdaság rizsföldjén dolgozott. Bokáig gázolt a hideg vízben, úgy gyomlált. Én addig a hodály elõtt a földön ültem, néztem a legelészõ birkákat, vagy az égen a bárányfelhõket bámultam. Amikor hosszú idõ után sikerült összebarátkoznom a barátságtalan pulikutyával, az õ nyakát vakargattam vagy hangos ugatással a nyomában loholva, én is a juhokat terelgettem. Ez a mozzanata életemnek annyira belém ívódott, hogy késõbb, amikor az iskolában a János vitézt tanultuk, hangosan felröhögtem annál a résznél, amikor Kukorica Jancsi a subáján heverészve legeltette a nyájat. Az õrök nem voltak barátságtalanok velem. A parancsnok, amikor elment mellettem, „Na, mi van kis burzsuj?” felkiáltással mindig barackot nyomott a fejemre, amit baráti gesztusként is felfoghattam volna, ha utána nem sajog a helye. Ez volt az egyetlen nem a szolgálati szabályzatban elõírt érintkezés köztünk és õreink közt. Különben csak parancsszavak harsogtak a pusztában.

Anyám normában dolgozott. Minden nap egy kijelölt földterületet kellett a gyomoktól megtisztítania. Gyakran elõfordult, hogy csak sötétedés után keveredett „haza”. A dereka állandóan fájt az egész napos görnyedéstõl, és ez a derékfájás egész életére végigkísérte. Fiatal volt, és hála korábbi sportos múltjának, bírta a „kiképzést”.

Havonta egyszer vagy jobb hónapokban kétszer, kulturális átnevelõ programban volt részünk. Ilyenkor kijött hozzánk a városból egy ember ideológiai képzést tartani, utána pedig egy filmet vetítettek. Ma is elõttem van az egyik filmbõl egy jelenet, amin Csapájev, a hõs vörös parancsnok vágtat lovával a sztyeppén. Szerettem ezeket az alkalmakat. Ilyenkor anyám velem maradhatott, és én egész nap a kezét fogtam, és az elsötétített teremben nyakamban éreztem langyos leheletét. Éjjelente sokat fantáziáltam. Képzeletemben bevágtatott a táborba Csapájev, Maxim géppuskájával lekaszálta õreinket, és minket kiszabadított. Hozzám külön odajött, megsimogatta a fejem, és csokit nyomott a kezembe.

De ezek az alkalmak nagyon ritkák voltak. Egyik nap úgy telt, mint a másik: reggel sorakozó, létszámellenõrzés, aztán a felnõttek elindultak, mi gyerekek pedig egész nap ott tébláboltunk a hodály árnyékában.

folyt. köv…

Itthon hosszú idõ után mérséklõdött az ipari termelés. Nagy a kereslet a magyar államkötvényekre, a hozamok enyhén emelkednek a hároméves papírok szegmensében. Pletykák szerint bõvíteni fog a kecskeméti Mercedes. Megroggyantak a hazai bankok a rájuk zúdított terhek miatt. Megélénkült a magyar infláció, a várt 0,1% helyett 0,5% százalék lett a májusi adat. Az OTP célárfolyama 6.700 Ft lett.

Úgy tûnik a görögök magukra maradtak. Az IMF küldöttség felállt a tárgyalóasztaltól. Jön a görög államcsõd? Mintha csak a németek lennének Európában.

Amerikában kirúgták a Twitter vezérét. A „jó” hírre megindult az árfolyam. Rallizik a Netflix, arra a hírre, hogy hamarosan osztódásnak indulhat. Az Európai Unió trösztellenes vizsgálatot indított az Amazon ellen.

Meleg van. Érik az uborka.