E-mobility vagyonkezelt részvénykosár
Növelni tudta kínai eladásait a Tesla
A Tesla kínai gyártású Model 3 és Model Y kiszállításai májusban 39,4%-kal nőttek éves alapon, ezzel zsinórban a hetedik hónapja emelkednek – a kínai autópiaci szövetség (CPCA) adatai szerint. A sanghaji gyárból (belföldi eladásokkal és exporttal együtt) 85 982 autót szállítottak ki, ami 8,2%-kal több, mint áprilisban. Több európai piacon is javultak a Tesla új regisztrációi, ami enyhíti a korábbi keresleti gyengeségről szóló félelmeket. Közben a BYD erős európai és egyéb szállításai jelzik, hogy a verseny fokozódik, és egyre inkább a technológiai előnyök számítanak: a BYD például a City Navigation vezetéstámogató funkcióval összefüggő baleseteknél egy év kártérítést és javítást ígért. A Teslának viszont Kínában még hatósági jóváhagyásra van szüksége a legfejlettebb vezetéstámogató funkciók bevezetéséhez, ami hátrányt jelenthet a helyi riválisokkal szemben.
Telemedia vagyonkezelt részvénykosár
Már a chipgyártók is megérzik az AI-boom növekvő sebességét
A TSMC vezérigazgatója, C.C. Wei szerint az AI-láz nemhogy csillapodna, inkább tovább terjed: már nem csak a nagy techcégek játszótere, hanem a fogyasztói termékekben, a vállalatoknál és az állami („szuverén”) projektekben is egyre több AI-modellt használnak. Ez pedig egy dolgot biztosan felpörget: óriási mennyiségű számítási kapacitásra van szükség – és ehhez fejlett chipek kellenek, amiket a TSMC gyárt a világ legnagyobb megrendelőinek.
Wei azt mondta, a TSMC mindent megtesz, hogy ne ők legyenek a szűk keresztmetszet az ellátási láncban, de a boom már a beszállítókat is feszíti: a háttéripar nehezen tartja a tempót. A költségek emiatt emelkednek, és amikor rákérdeztek, lehet-e árat emelni, annyit mondott: „szeretne”, de nem akar olyan hirtelen drágítást, mint amit egyes memóriachip-gyártóknál látni. A cég közben tovább építkezik az Egyesült Államokban: az arizonai gyártóbázis bővítésére több lépcsős, óriási beruházást tervez, de a megvalósítást engedélyezési és munkaerő-problémák is lassíthatják. A cél, hogy az USA-ban nagy mennyiségű csúcskategóriás chip készüljön, azonban ez nem megy olyan hamar, mint amekkora kereslet mutatkozik rá.
Best of Innovations vagyonkezelt részvénykosár
Az Nvidia a személyi számítógépek új korszakát hozná el
A tajpeji Computex idén gyakorlatilag Jensen Huangról, az Nvidia vezérigazgatójáról szólt: a keynote-ban és a sajtóeseményeken azt üzeni, hogy az AI-hullám nem csak az adatközpontokban, hanem hamarosan a személyi számítógépeken is új korszakot nyit. Ennek zászlóshajója az RTX Spark nevű új chip, amit az Nvidia a Microsofttal közösen, a MediaTekkel fejlesztett. A cél: hogy a PC-k helyben (felhő nélkül) tudjanak „AI-ügynököket” futtatni – vagyis a gép ne csak eszköz legyen, hanem kvázi „segítőtárs”. Az RTX Sparkot ősszel többek közt Dell, HP, Lenovo, ASUS és maga a Microsoft is beépíti laptopokba és kompakt asztali gépekbe.
A másik fontos üzenet a kapacitás: Huang szerint az Nvidia „bebiztosította a gyártást” ahhoz, hogy erős növekedést szolgáljon ki nemcsak GPU-kból (AI-gyorsítók), hanem CPU-kból is – még akkor is, ha a cég továbbra is ellátási korlátokkal néz szembe. Kiemelte a készülő Vera adatközponti CPU-t, amit új növekedési motornak szánnak, és akár népszerűbb is lehet idővel, mint a GPU-k. A háttérben továbbra is Tajvan kulcsszerepe áll: Huang a szigetet az AI-forradalom epicentrumának nevezte, és jelentős további költést/beruházást ígért.
Best of Income vagyonkezelt részvénykosár
6%-kal növekedett az AXA bevétele
Az AXA az év elején tovább tudott növekedni: a biztosító 2026 első negyedévében 6%-kal emelte a „díjbevétel és egyéb bevételek” sorát, ami kb. 38 milliárd euróra nőtt. A fő motor a vagyon- és balesetbiztosítás (P&C): itt 4%-os bővülést jeleztek 21,5 milliárd euróra, a lakossági üzletben a díjemelések és a szerződésszám növekedése együtt húzott. A másik nagy láb, az élet- és egészségbiztosítás is erős volt: a díjak 8%-kal nőttek 16,5 milliárd euróra, részben az életbiztosítási megtakarítási termékek és az egészségbiztosítási árazás miatt.
A tőkehelyzetet jelző Solvency II mutató a negyedév végén 211% volt (az év eleji 215% után), vagyis továbbra is kényelmes tartalékszint, bár enyhe csökkenéssel. A piaci kommentárok szerint az AXA jó úton halad, hogy a 2026-os évre kitűzött, 6–8% közötti „underlying EPS” növekedési cél felső sávját elérje.
Smart and ESG vagyonkezelt részvénykosár
A Danaher jó eredményeket közölt
A Danahernél az erős bioprocessing hozta a negyedévet: a cég az év elején a vártnál jobb profitot jelentett, főként a gyógyszergyártáshoz használt bioprocessing eszközök iránti kereslet miatt. A kiigazított EPS 2,06 dollár lett (várakozás: 1,94), miközben az árbevétel 5,95 milliárd dollár volt, kicsivel a konszenzus alatt. A bioprocessing „core sales” alapon hét százalékkal, a life sciences pedig fél százalékkal nőtt, a diagnosztikai üzletág viszont 4%-kal csökkent a gyengébb szezonális légúti tesztkereslet miatt. A Danaher enyhén emelte a teljes éves kiigazított EPS-előrejelzésének felső sávját (8,35–8,55 dollárra), és optimistán nyilatkozott a februárban bejelentett 9,9 milliárd dolláros Masimo-akvizícióról is.
Közben peres lezárás: a Danaher 172,5 millió dolláros egyezséget kötött azokkal a részvényesekkel, akik szerint a cég 2022–2023-ban félrevezetően beszélt a bioprocessing üzletág „tartós” keresletéről a járvány lecsengése után. Az egyezség még bírói jóváhagyásra vár; a Danaher tagadta a jogsértést, és azt hangsúlyozta, hogy a megállapodás a hosszas pereskedés elkerülését szolgálja.
Value and Dividends vagyonkezelt részvénykosár
Jelentősen nőtt a Scotiabank profitja
A Scotiabank (Bank of Nova Scotia) a 2026-os pénzügyi év április 30-án zárult második negyedévében látványosan javított az eredményén: a nettó profit 2,63 milliárd kanadai dollárra nőtt, ami részvényenként 2,00 CAD, szemben az egy évvel korábbi 2,03 milliárddal és 1,48 CAD/EPS-sel. A javulást főként a magasabb kamatbevétel és a jobb kereskedési (trading) aktivitás támogatta.
A bank nettó kamatbevétele (NII) – vagyis a hitelek kamata és a betétek után fizetett kamat különbsége – 4,8%-kal 5,52 milliárd CAD-ra emelkedett. A kanadai kamatcsökkentési ciklus mérsékelte a betéti költségeket, miközben a hitelkereslet összességében stabil maradt a makrogazdasági bizonytalanságok ellenére. A piaci volatilitás és geopolitikai kockázatok miatt a befektetők aktívabban rendezgették portfólióikat, ami a bank kereskedési egységénél is érezhető volt: a Global Banking and Markets eredménye 457 millió CAD-ra nőtt 413 millióról.
Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár
A számítógépen helyben futtatna AI-ügynököket a Microsoft
A Microsoft a Build 2026 fejlesztői konferencián azt üzentte: az AI-t nem „extra funkciónak”, hanem új számítógépes alaprétegnek tekinti. Ennek látványos jele egy új, fejlesztőknek szánt mini-PC, a Surface RTX Spark Dev Box, amelyet egy Nvidia-chip hajt: a cél, hogy a fejlesztők könnyebben tudjanak helyben futó, ügynök-szerű AI-alkalmazásokat építeni és tesztelni, ne csak felhőben.
A színpadon a cég több „agentic AI” újdonságot is villantott: olyan AI-ügynököket, amelyek önállóan végrehajtanak összetettebb feladatokat, valamint új PC-s és felhős fejlesztői eszközöket, amelyekkel több AI-komponenst lehet összehangolni. A Microsoft egy saját, új „gondolkodó” modellről is beszélt (MAI Thinking-1), és azt hangsúlyozta, hogy az AI-t vállalati környezetben biztonságosan használhatóvá akarja tenni.
Healthcare vagyonkezelt részvénykosár
A Fresenius új otthoni dialízis platformja
A Fresenius Medical Care (FMC) egy új digitális rendszert indított kinexus néven, ami az otthoni dialízis körüli ügyintézést és betegkövetést hivatott leegyszerűsíteni. A dialízisnél ugyanis nem csak maga a kezelés kihívás: rengeteg a szervezés, adminisztráció és az utánkövetés – különösen akkor, ha a beteg otthon végzi a terápiát. A kinexus lényege, hogy „egy helyre tereli” az otthoni dialízis legfontosabb elemeit: segít az orvosoknak és gondozócsapatoknak távolról figyelni a kezelés adatait, kezelni a terápiás beállításokat (mit, mikor, hogyan kell csinálni), és támogatja a mindennapi működést (pl. a csapatok munkafolyamatait). Emellett beépített funkcióként kezeli a kellékek/ellátmányok rendelését is, vagyis könnyebb lehet biztosítani, hogy a szükséges eszközök és fogyóanyagok időben megérkezzenek.
A Fresenius célja, hogy az otthoni dialízis külön rendszerei és folyamatai egy áttekinthető, digitális irányítópulton fussanak össze – ez a betegeknek is biztonságosabb, a szolgáltatóknak pedig hatékonyabb ellátást jelenthet.
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →
Tekintse meg rövidhíreinket videós formában YouTube csatornánkon! Megnézem! →




