2023 ismét az elektromos autózás éve volt

Az elektromos járművek értékesítése lendületet vett az idei év során, és 2023-ban a globális járműeladások 18%-át birtokolták a környezetkímélő, tisztán elektromos autók.  Az évben rengeteg márka döntött úgy, hogy járműveit a megfizethetőbb árkategória felé terelni, mintsem a prémium elektromos járművek szektorába. Így a piac tovább érik, és az ügyfelek egyre inkább az elektromos lehetőségeket keresik a hagyományos járművek helyett. A Tesla Model Y továbbra is kényelmesen vezet a versenytársak előtt 772.364 eladott példányával az idei év vége előtt. Ez több mint kétszerese a második legkelendőbb jármű, a Tesla Model 3 eladásainak. De nehéz figyelmen kívül hagyni a kínai elektromos járművek növekvő elterjedését. A következő öt legkelendőbb elektromos jármű kínai, köztük három a BYD-től származik. 

A BYD részvényárfolyama 1,57%-ot esett, míg a Tesla részvényárfolyama több, mint 115%-ot emelkedett ebben az évben. A BYD éves eladásai meghaladták a 3 milliós határt, a CLSA 3,05 millió járműre vonatkozó várakozásaitól kissé elmaradtak.

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

 

Szólj hozzá