Hírlevelek

2. heti gyorsjelentés

By 2014.01.12. No Comments

2014-es esztendõ második hetére jutott egy pletyó, amit ízekre szedett a sajtó, azaz Bank eladó 1 EUR-ért!!!! Persze semmi sem lett belõle, de izgalomban lehetett tartani az újságíró kollégákat. OTP és MOL páros látványtalansg hiányában, az érdektelenség vette át az irányítást! Történelmi csúcsok „folyamatos” ostromlása abba maradt a tengerentúlon. Rosszul indult az Alcoa-nak köszönhetõen a gyorsjelentési idõszak. Európa viszont átvette az irányítást az emelkedés felett!

A 2014-es esztendõ második hetére jutott egy pletyó, amit ízekre szedett a sajtó. Egy hajszálon múlott, hogy Töröcskei Úr törpebankja, a Széchenyi Bank megvásárolja a nála legalább százszor nagyobb Raiffeisen Bank magyar leányát. Egy kis állami segítség érkezett volna, hiszen Töröcskei az ÁKK vezére, és természetesen része a Simicska-Orbán féle vállalakozói gépezetnek. Mégsem sikerült bedobni egy meteoritot a hazai bankrendszer állóvizébe. Közben megtáltosodott az OTP, pénteken 4387-en zárt a részvény.  A Mol megint kevesebbet ért, de még 14 ezer fölött láthattuk. „Jó hír”, hogy újra berántották a forintocskát 300 alá. Az OTP egy híján 4387 pontra erõsödött, a Mol 14290 Ft-ot ért pénteken záráskor. A magyar ipari termelés kisebb mértékben nõtt, külkereskedelmi egyenleg és a kiskereskedelem viszont komolyan megugrott.

Egyelõre megállt a történelmi csúcsok döntögetése a tengerentúlon. A nagyokos szakértõk állandóan tapírról írogattak. Így nem csoda, hogy eladtak a befektetõk. De jelentõsebb esés nem bontakozott ki. A Dow Jones index (16437) enyhe mínuszt szenvedett el, az S&P 500 pedig magasabban zárt a múlt héthez képest. A dollár is gyengülni tudott 1,36 fölé. A hét elején még kedvezõ hírt hozott az ADP, közel 40 ezerrel több új állás jött létre. De az Alcoa vesztesége miatt elég rosszul indult az újabb gyorsjelentési szezon. És a pénteki foglalkoztatottsági adat is kiábrándítóra sikerült. Ez kapóra jöhet a Fednek, hogy késleltesse a kötvényvásárlás program szigorítását. De az is lehet, hogy csak a hideg téli amerikai idõjárás kavart a foglalkoztatási számokban, így jobb a helyzet, mint amit gondolunk…

Európában egyértelmûen a vevõk irányítottak. A patinás Dax-ot felpörgették 9473 euróra, a Eurostoxx 50 index ismét 3100 fölé szárnyalt. Az eurózóna feldolgozóipari BMI megegyezett az elõzetesen közzétett adattal, a pénzromlás lassult, a kiskereskedelem jobban emelkedett. A német ipari termelés és ipari rendelések kirobbanó számokat hoztak. A német munkanélküliségi ráta ugyan maradt változatlanul 6,9%-on, viszont a munkanélküliek száma vártnál jobban csökkent. Mario Draghi EKB elnök nem mondott újat a sajtótájékoztatón, de élénkítenek, ha szükségesnek látják.

A HSBC bank kínai szolgáltató szektorban mért beszerzési menedzser indexe visszaesett, az export várakozások alatt nõtt, a kínai fogyasztói árindex lassult és a termelõi árindex még jobban csökkent. Ismét felélénkültek a kínai gazdasági teljesítmény csökkenésével kapcsolatos várakozások. A Shanghai Composite (2013) és a Nikkei (15912) fogyókúrára mentek, a Hang Seng (22846) nõtt.

Az arany unciája 1244 dollárra lõtt, az ezüst unciája 19,8 dolláron fejezte be a kereskedést. A Brent ára hordónként 107 dollár fölé visszaerõsödött, a WTI jegyzések 93 dollár alá csökkentek. 

Szólj hozzá