A 2015-ös esztendõ, munka ünnepét követõ hetében is jelentkezik a magyar piac egyetlen „kultúr-gyorsjelentése”. A megszokott kocsmahangulat, magával ragadó eszmefuttatások és az fõszereplõk: Lojzi és Tibi bácsi, ja és a Bandzsa Elefánt.

Mi a Bandzsa Elefánt? az a mindenki számára ismert pub, kocsma, ivó, hörpi, bár, késdobálló ahova a legfrissebb információkért kötelezõ betérni! Tessék, csak tessék… 

Amikor beléptem a Bandzsa Elefántba visszahõköltem. Hatalmas tömeg hullámzott a csehóban, alig lehetett tõlük közlekedni. Lojzi, mint valami koronás fõ, piros baseball sapkában mérte a különbözõ agyserkentõket. Keze fürgén repkedett a pohárnyomoktól megmintázott bádog felett. Sörcsap, pálinkás mérce, boros üveg, szódavíz qvartettet játszott, arcán édeskés mosollyal. A pult elõtt hosszú sor állt. Nem mertem elõrefurakodni: beálltam a végére. Elõttem egy szemüveges emberke állt, kezében már ott volt a pénz. Valami könyvelõ vagy bankárféle lehetett, de Tibi bácsi állástalan pedagógusnak tippelte volna. A sor gyorsan fogyott elõttem, hamarosan már csak a kis ember volt köztem és Lojzi között. Amikor megszólalt nagyon meglepõdtem. Mély basszus hangja volt.

Questor, maflás, tanács – hadarta gyorsan, mint aki attól fél, hogy ellopják a szavait.

Tizenöt százalék engedmény – mondta Lojzi és fürgén, mint valami zsonglõr, egyik kezével bort, másik kezével szódát töltött egy öblös pohárba.

Szia – mondtam, amikor az emberke már egy asztal felé imbolygott a teli pohárral. Azt vártam, hogy lekeversz neki egy rendes maflást?! Mi ez a Questorozás?

Mûveletlen vagy! – felelt Lojzi. A maflás öt deci bor és öt deci szóda. Egy hajtásra kell meginni, akkor vág igazán pofán.Különben sem verjük a vendéget, csak ha muszáj. Nézd, ez a sok ember azért van itt, mert egy jó kis píárt sikerült bevetnem. Meghirdettem, hogy mindenféle károsultnak tanácsot adunk, ráadásul az italt is olcsóbban kapják. Nézd! – mutatott az egyik sarok felé. Ott ül Tibi bácsi, mint a bölcsesség kútfeje, és tanácsokat oszt. Hál’ istennek szépen jönnek. Most kellett utánrendelnem a bort is meg a sört is.

Mi lesz, ha vége a pániknak? – kérdeztem.

Ó, eltart ez még sokáig – vidámkodott Lojzi. Ha meg vége lesz, majd jön egy újabb. Mindig gondoskodnak róla, hogy a népek be legyenek tojva.

Ezek szerint Tibi bácsi itt van már? – kérdeztem.

Már órák óta osztja az észt – felelte Lojzi. Várj, odaszólok neki, hogy itt vagy. Nehogy végigüld már a sort. Vannak itt mindenféle károsultak – súgta. Devizahitelesektõl Marcsika féle befektetõkig. Mégis csak kellemesebb itt, mint a Nemzeti Bankban!

Nem kis idõmbe telt, míg az emberfejek tömegében felfedeztem Tibi bácsi csapzott koponyáját.

Hölgyeim és uraim, húsz perc szünet – harsogta. Én is emberbõl vagyok.

Ezek ki fognak csinálni engem – mondta, és megtörölte gyöngyözõ homlokát. Gyere, ülj le! Legalább pihenek egy kicsit. Ez így megy már napok óta, és csak egyre jönnek, mindig többen és többen. Amúgy is cifra hetünk volt. A görögök tovább próbálkoznak, az oroszok úgy tesznek, mintha meg se kottyannának nekik a szankciók. Amerikában úgy szórják a részvényeket, mint gyerek a tejfogait. A félelem index 15 pont felett van, lassan araszol a 20 pont felé. A tengerentúli indexek csúcson vannak, egyes elemzõk 40%-os esést prognosztizálnak. Viharsebességgel vonják ki a pénzt a fejlett piacokról, és nyomják be a távol keleti papírokba, fõleg Japán érintett, pedig Kína nem teljesít túl fényesen. Fordult a kocka. Szép dolgokat most inkább Európában láthatunk. Az Adidas, az Unicredit, a Telenor, a Commerzbank, az NN csoport gyorsjelentései fényezik csak a horizontot. Amerikában üdítõ kivétel az Alibaba.

Mi, itthon térdig járunk a délibábban. A jövõ ígérete: az egy százalékos jövedelemadó csökkentés és az „olcsó” disznóhús mámora bódít. Örömteli az idei GDP elõrejelzés, és az államadósság csökkenésének ígérete, de nem látom a határainkon tolongó tõkét.

Na, most már ne tarts fel! Nem akarok itt aludni!