Skip to main content

Fontos egészségügyi újdonságot jelentettek be az Egyesült Államokban: a hatóságok (FDA) jóváhagyták egy új vérvizsgálat használatát, amely segíthet az Alzheimer-kór korai felismerésében. A tesztet a Roche és az Eli Lilly gyógyszercégek fejlesztették ki, és az Alzheimer-kórra jellemző fehérjéket (pTau181) mutatja ki a vérben. A vizsgálat különösen azoknál lehet hasznos, akik 55 év felettiek, és már mutatnak memóriazavar vagy más kognitív problémák jeleit.

Ez az új módszer nagy előrelépés, mert eddig az Alzheimer diagnózishoz gyakran kellemetlen vagy drága vizsgálatokra volt szükség, például gerinccsapolásra vagy agyvizsgálatra. Most viszont egy egyszerű vérvétellel is el lehet kezdeni a kivizsgálást. A Roche elmondása szerint a tesztek alapján az Elecsys nevű vérteszt 97,9%-os pontossággal képes megállapítani az Alzheimer-kór jelenlétét. A vállalatnak már most is több, mint 4500 laboratóriumi gépe működik szerte az Egyesült Államokban, így az új tesztet országszerte hamar elérhetővé tudják tenni. A Roche nemrég egy szintén Alzheimer-kórt és demenciát kezelő, ígéretes gyógyszerrel állt elő, bár annak a bevezetését még további tesztelések előzik majd meg.

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

https://youtu.be/RJr0Ikn7-MM

Leave a Reply

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.