Telemedia részvénykosár

Új stratégia az Apple-nél?

By 2019.09.16. július 2nd, 2020 No Comments
Apple – Több, mint 5 év telt el az első okosóra megjelenése óta, ami akkor igen megosztó volt a közönség köreiben. A legtöbb kritikát az óra ára szenvedte el, ami meg is látszott az eladásoknál.

Az vállalat nemrégiben tartotta meg éves termékbemutatóját, ahol leleplezték az új iPhone 11-et, az új stream szolgáltatásaikat, illetve az új Apple Watch is bemutatásra került, ami egy igen nagy átalakuláson esett át az első órához képest. Az cég elmondása szerint az óra mindent tud, amit egy okosórának tudnia kell, viszont az eddigi árakhoz képest alig 100 dollárba kerül a termék. Összehasonlításképpen a tavaly megjelent Apple Series 5 Watch 399 dollárba került. Szakértők szerint a vállalat ezzel a lépéssel próbálja népszerűsíteni az Apple a további termékeit és nem csodálkoznának azon sem, ha a jövőben is ilyen mértékű áresések történnének, például az iPhone-ok körében. Ennek ellenére mégis a legnagyobb bevételt az Apple iPad-ektől várják, melyekből tavaly több, mint 23 millió darab került eladásra. Szakértők szerint idén is hasonlóan fog alakulni az eladások aránya, kicsivel több, mint 25 millió eladott példányt jósolnak a cégnek.

Az cég részvényének az árfolyama az elmúlt 1 hónap alatt 4,94%-ot emelkedett, a hétvégére 196,24 eurón zárt.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá