GLOBAL HIGH YIELD BONDS

Teva negyedéves bevétele magasabb lett

By 2020.05.11. október 1st, 2020 No Comments
Nemrég jelent meg a Teva negyedéves vállalati jelentése, ami a várthoz képest sokkal jobb lett.

A vállalat bevétele azonban 2020 első negyedévében 952 millió dollár volt, ami egy kicsit maradt el a tavaly évi azonos időszakához képest. „A nagyon erős eredményeinket 2020 első negyedévében befolyásolta a generikus és szabadon kapható termékek és légzőkészülékek nagyobb piacán jelentkező egyre fokozódó kereslet”-nyilatkozta a napokban Kare Schultz, a Teva vezérigazgatója. A társaság nettó jövedelme az elmúlt negyedévben meghaladta a 69 millió dollárt, szemben a tavalyi év ugyanezen időszakában mért 105 millió dolláros veszteséggel. Az év elejei biosimlar bevezetésével és az ehhez tartozó kibővített indikációk magasabb bevételt generáltak. Összességében a Teva bevétele az első negyedévben 4,4 milliárd dollár lett, ami 5%-kal lett magasabb az előző negyedévhez képest.

Ez év márciusában a Teva elindította több új termékét, köztük a Herzuma-t, amit az Egyesült Államokban kezdett forgalmazni. A gyógyszer egy olyan infúziós készítmény, amely a Covid 19 időszaka alatt is tudta segíteni a betegeket a gyógyulásban. Jelenleg a vállalatnak több biológiai készítménye van engedélyezés alatt, illetve preklinikai és az 1. fázis fejlesztésében is több várakozik. A Teva az elmúlt 2 évben nagyszabású átszervezésen ment keresztül, amelynek során a kiadások csökkentésére, a munkaerő csökkentésére és a gyártóhelyek bezárására törekedett. A nemrégiben zárult negyedévben a Teva kijelentette, hogy 600 millió dollárral csökkentette adósságait, így már csak 24,3 milliárd dollár a cég hiteltartozása.

A Teva 2016-ban is bocsátott ki kötvényt, 100 ezer eurós nominál értékben, 1,5 milliárd euró értékig. A kötvény lejárata 2024, viszont elmondható, hogy a vállalat részvényei tavaly szeptembertől igen elég erős emelkedésnek indultak.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá