Részvények

S&P 500 technikai elemzés – 2014.18-19.hét

Továbbra is masszívan emelkedõ trend jellemzi az amerikai részvényindexeket, folyamatosan születnek az új történelmi maximum értékek. A jó hangulat az utóbbi két hétben sem hagyott alább, de növekedés a 18. hétre volt jellemzõ, köszönhetõen a túlsúlyban levõ várakozásokat fölülmúló makro adatoknak. A használtlakás értékesítéseken túl a lakossági fogyasztás is nagymértékben bõvült, valamint a feldolgozó ipari ISM index pedig idén még nem látott számokkal hozakodott elõ és a szolgáltatóipari ISM is jobb lett a vártnál. A túlzottan optimista hangulat magával vonzotta a monetáris szigorítással kapcsolatos aggodalmakat, amelyet azonban a FED elsõ nõi elnöke, Janet Yellen sikeresen hárított, így megmaradt az eddigi kedélyállapot a piacokon.

Technikai oldal

Mi történt? Töretlenül kitart tehát az emelkedés a legnagyobb részvényindexen, az S&P 500-on is, immár 3 éve komolyabb korrekció nélkül. Az sok mindent elmond a trend erõsségérõl önmagában is, hogy napos idõsíkon 2012 óta meg sem érintette a 200-as exponenciális mozgóátlagot, ehhez az aktuális szinteken is közel 100 dolláros zuhanásra lenne szükség. Gyakran jellemzõ volt az ármozgásra az utóbbi évek emelkedésében hogy a napos 100-as EMA érintését vagy kisebb túlhaladását követõen rövid idõn belül intenzíven visszapattant az árfolyam.

Mi várható? Az elõbb említett érintéstõl nincs most messze az árfolyam, egyelõre azonban a havi Pivot és az 50-es EMA stabil támaszt nyújt 1865$-on. Visszapattanásnál komolyabb ellenállási zónával fog találkozni az árazás, amely annak köszönhetõen alakult ki, hogy az emelkedõ csúcsok már csak alig-alig tudtak magasabbra nõni a korábbi szintjüknél, így az 1888 – 1900$-os zóna bármikor változtathat az irányon, fõleg ha az indikátorok is növelik a relevanciáját.

Ez történt a legfrissebb fordulás esetén is, a stochastic extrém szintbõl fordul lefelé beadva a short jelzését, amivel csak erõsítette az MACD hisztogramon kirajzolódott divergenciát és az 1900-as szintet, ezzel meghiúsítva a komolyabb történelmi maximum kialakulását. Az ellenállás átszakítása után határ a csillagos ég, vagy más szóval a trendcsatorna teteje, de ajánlatos résen lenni a kerek számoknál és a matematikai szinteknél is.

Szólj hozzá