A 2000-ben történt alapítás óta gyorsan növekedett a United Internet. A vállalkozás kilátásai is rózsásak. Európában sokan nem tudják, hogy a United Internet ügyfelei. A vállalat 6900 munkatárssal az ismert márkák – mint a GMX.de vagy a WEB.de és mások –elõtt áll. A montabouri székhellyel rendelkezõ cég ugyanis a Telekom után a legnagyobb internet szolgáltató. A forgalom és nyereség tekintetében is orrhosszal vezet a United Internet.

Technikai oldal

Mi történt? Érdekes módon a United Internet árfolyamának nagy szakadása még a 2008-as pénzügyi válság elõtt kezdõdött 2006 májusában, amikor körülbelül két hónap leforgása alatt 58 euró fölötti értékrõl 10 euró közelébe zuhant az árfolyam. Az árfolyam 2007-ben képes volt a javulásra, mert a kurzus 20 euró közelébe kapaszkodott, aztán jött a 2008-as subrime krízis és az árfolyam gyógyulása köddé vált. Sõt, a mélyrepülés során a befektetõk hozzávetõleg 4 euróig adták a papírt. A fordulatra 2009 márciusáig várni kellett, de azóta tombolnak a vevõk. Az emelkedõ trendet gyönyörûen prezentálja a feketével jelölt növekvõ trendvonal. A kurzus 2010 novembere óta a 200 napos mozgóátlag vonala fölött fejlõdött, vagyis a piac komolyan tiszteletben tartotta a hosszú távú mozgóátlag vonalát. Fontos megjegyezni, hogy az árfolyam 2009-tõl 2013 tavaszáig egy viszonylag enyhe meredekségû emelkedõ trendcsatornában mozgott. Majd a jegyzések turbó fokozatba kapcsoltak és a trendcsatornából kilépve egy újabb trendcsatorna alakzat formálódott rendkívül éles meredekséggel, amely idén áprilisban megtörni látszott. A jegyzések növekedési üteme nem volt fenntartható, ahogyan azt számtalanszor jelezték a grafikonba épített technikai indikátorok.

Mi várható? A korrekcióval az RSI oszcillátor értéke semleges zónába mozdult, a Slow Stochastic indikátor pedig vételi szignált adott, bár ezt az MACD nem támasztotta alá. A mozgóátlagok alapján kedvezõek a kilátások, bár a korrekció már nagyon ráfért a papírra. Az emelkedés folytatódhat, a történelmi csúcs meghódításához pedig még a duplázás is beleférhet. A konzervatívabb befektetõk a történelmi csúcs elérését tûzhetik ki, amelynek realizálása 10% fölötti hozamot hozhat. Érdemes azonban óvatosnak maradni, hiszen a kurzus jelentõsen eltávolodott a mozgóátlagoktól és bizonyos szintek szakadása esetén komolyabb korrekció is benne lehet. Fontosabb támaszvonalak sorrendben: 50 napos mozgóátlag vonala, 38,2%-os (25,314) Fibonacci szint, 200 napos mozgóátlag vonala.

Európa titkos piacvezetõje

Annak ellenére, hogy a tavalyi számok is jól sikerültek, a pénzügyi igazgató ismét megerõsítette, hogy 2014-ben további 10%-os forgalombõvülést várnak. A kamatok, adózás és értékcsökkentési leírás elõtti eredmény 28%-al emelkedhet idén. A konjunkturális veszélyek is várhatóan elkerülik a céget. Internet és email szolgáltatóként a nehezebb idõkben is kisebb ingadozások lehetségesek az üzletben. A Berenberg Bank tanulmánya alapján az elõzõ napok korrekciójának köszönhetõen ismét vonzó lehet a papír. A bank szerint újra növekedhet az internetes üzleti szegmens. A cashflow igen magas és 2015-ig kielégítõ játéktér mutatkozhat a felvásárlásokra, amelyek tovább fûthetik a növekedést, véli a bank

Szólj hozzá