e-mobilitás

Pozitív jövő várható a Tesla vállalatnál

By 2019.05.27. július 2nd, 2020 No Comments
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója pozitívan látja a jövőt. Ebben a negyedévben eddig 50.000 megrendelést könyvelhettek el.

Az eddigi legjobb negyedévük a tavalyi negyedik volt, amikor 90.700 megrendelésük volt. Musk arra buzdítja az alkalmazottakat, hogy hajtsák meg a negyedév hátralévő részét, ugyanis rekordot szeretne dönteni, és a cég történetének legjobb időszakát szeretné zárni.

Ezen hozzáállás emelkedést hozott az árfolyamban, ami a csökkenő trend után és az indikátorok túladottság jelzése mellett várható volt. Viszont most 200 dollár alá, 169 dollárra esett a Tesla árfolyama ezen a héten, miután a fogyasztói érdekvédelemmel foglalkozó Consumer Report szerint a Tesla-kban lévő önvezető rendszer jócskán elmarad az ember által mutatott vezetési teljesítménytől. A cég szerint az autó többször jobbról is előzött, illetve nagyon élesen vágott be mások elé. Viszont így a Goldman Sachs szerint a Tesla megint elérkezett a vételi pozíciójához, vagyis mivel bőven árfolyam alatt van, szerintük most kell vásárolni a kisbefektetőknek Tesla részvényt. December végére a Goldman Sachs elemzői várakozása 245 dollár/ részvény.

Szólj hozzá