Komolyak továbbra is az OTP terjeszkedési szándékai. Míg szeptemberben a második legnagyobb szlovén bank, a Nova KBM után mutatott érdeklõdését az OTP igazgatósága, ezúttal már a lengyel piacot is kiszemelték maguknak. Két lengyel bank lehetséges felvásárlói között is felmerült az OTP neve. Elõször az egyik legkisebb lengyel bank az FM Bank iránt jelezte érdeklõdését a bankcsoport, majd a GE által eladásra kínált 10. legnagyobb lengyel bank, a Bank BPH kapcsán  merült fel a potenciális vásárlók között az OTP neve.  Az OTP keresgélése kapcsán felröppent a hír, hogy olyan bankra vadásznak, ahol élenjáróak az online banki megoldások, így a többi leányon is fejlesztéseket tudnának eszközölni, illetve a hazai kitettség csökkentése sem utolsó szempont. 

A 2015-ös adótervezet pedig kedvez az OTP-nek: lehetõvé tennék a pénzintézetek számára, hogy le tudják írni a különadóból az ukrán veszteségeket – ez pedig lényegében az OTP-re vonatkozik. Jól sikerültek az október utolsó hétvégéjén közzétett stresszteszt eredmények, amelyeken a bankok stressztûrõ képességeit vizsgálták. Egyetlen jelentõsebb európai bank sem bukott el a teszten és hazai bankok is igen jól teljesítettek, kiváltképp az OTP, amely európai viszonylatban is jól szerepelt, habár a TOP10-es dobogóra nem fért fel. A pozitívumok ellenére, még mindig hatalmas terhet zúdít az OTP nyakába a különadó és a devizahiteles csomag, így 2.71% gyengüléssel zárta az októbert az OTP árfolyam.

Technikai oldal

 

Mi történt? Egyre inkább szûkülõ tartományban mozog az OTP részvény árfolyam, amelybõl elõbb-utóbb kitörés várható. A szûkülést az is jelzi, hogy a Bollinger szalagok  egyre inkább közelítenek egymáshoz. A háromszögbõl való kitörés technikailag akár 1500 forintos elmozdulást is okozhat, de a jelentõsebb szinteknél  már korábban is lehet fordulásra számítani.

 

Mi várható? A komolyabb ellenállások lefelé 3500 Ft-nál felfelé pedig 4900-nál húzódnak. A bankházak a felfelé való kitörésnek tulajdonítanak nagyobb valószínûséget, a legfrissebb célárak átlagosan 4560 forintos szintet jelölnek meg az OTP árfolyamára vonatkozóan. Az indikátorok mozgásán is megfigyelhetõ  a szûkülés, ilyenkor jellemzõen ezek sem jelölnek ki irányt a kitörést megelõzõen. Esetleg az adhat némi támpontot ilyen esetben, ha az RSI mozgásának szûkülésén hamarabb valósul meg a kitörés, mint magában az OTP árfolyamában, erre érdemes figyelni.

Szólj hozzá