Telemedia részvénykosár

Mindent vihet az Alibaba vállalata az önvezetés terén

By 2019.12.09. július 3rd, 2020 No Comments
A kínai startup vállalat, az AutoX, amelyet az Alibaba e-kereskedelmi óriás támogat, Kalifornia utcáin önálló vezetésű járművek tesztelését végezte tartalék sofőr nélkül.

Az érdekesség ebben, hogy az ilyen tesztek jelenleg még nem engedélyezettek biztonsági sofőr nélkül, csak hivatalos kormányzati hozzájárulással. Ha az AutoX képes lesz önjáró autók tesztelésére a forgalomban, úgy, hogy azt járművezető nélkül tudják majd nyomon követni, akkor igazi vetélytársként jelenhetnem majd meg a Google által fejlesztett Waymo mellett. Az AutoX társulat, amely jóval kisebb a Waymo méretnél, az első olyan több, mint 60 vállalatból álló csoportból, amely kivitelezni tudta ezen első tesztek sikerességét és azt állítja, hogy már dolgozik az engedélyek kikérésén a következő tesztelési szint elérése érdekében. Ha ez sikerül, akkor a vállalat olyan kocsikkal együtt végezheti majd a tesztjeit, mint például a Tesla.

A héten a SoftBank Group Corp. alapítója és vezérigazgatója, Masayoshi Son egy befektetési tárgyaláson ismerte el az Alibaba Group Holding Inc társalapító, Jack Ma társadalmi szerepét. A Tokió Forum nevezetű rendezvényen Sun elmondta, hogy immár a Sotfbank a kínai Alibaba 26%-át birtokolja. Ugyanis 2000-ben 20 millió dolláros befektetésből származó SoftBank pénzét befektette ebbe a vállalatba, ami azóta is dinamikusan működik. Ezen a tokiói konferencián nem győzte Jack Ma szerepét a társadalmi felelősségvállalás miatt dicsérni a Softbank vezére. A vezetősége reméli, hogy Kínában elő tudja segíteni az Alibaba vállalattal együtt a feltörekvő mesterséges intelligencia fejlődését ezért Sun bejelentette a héten, hogy 20 milliárd jent fektetnek be közösen tokiói egyetem mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatási területre.

Az Alibaba részvény árfolyama 0,44%-ot emelkedett ezen a héten, míg az elmúlt egy hónapban 10,01%-ot emelkedtek a vállalat részvényei.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá