Rendhagyó interjú sorozat készül a Partner Bank ügyfeleivel, amelyben szeretnénk megmutatni, hogy látnak bennünket azok, akik már bizalmat szavaztak a Partner Banknak. Pénzügyi tanácsadóinknak és a bank egyedülálló előtakarékossági szolgáltatásainak köszönhetően megtakarításuk biztonságban van és folyamatosan gyarapodik. Sorozatunk következő részében Prokaj Károly tanácsadónk újabb ügyfelét kérdeztük.

Hol hallott először a Partner Bankról? Hogy került kapcsolatba a Partner Bankkal?

A férjemtől. Ő került először kapcsolatba a Partner Bankkal és amikor nekem is felszabadult egy kis pénzem és már láttuk, hogy ezt be tudjuk fektetni, akkor egyértelmű volt, hogy a Partner Bankhoz fordulunk.

A magyar szolgáltatókkal szemben miért választotta éppen a Partner Bankot?

Ahogy elmondta a tanácsadónk, hogy ha bármilyen megtakarítást kötünk, mindig a bank jár jól, és azt szerettem volna, hogy végre már egy kicsit mi befektetők is járjunk jól. Ezen a ponton elmesélte nekünk a tanácsadónk, hogy miért járunk jól, hogyha mi most ehhez a bankhoz fordulunk. Van egy másik befektetésem is egy másik banknál, aminek nagyon lassan emelkedik az értéke, nem olyan mértékben, mint ahogy az ember azt elvárná. Láttuk, hogy az éves portfolio hogy alakult a másik banknál. Sokszor nem is értettük, hogy miért alakult így és be is kellett menni az ügyintézőhöz többször, hogy magyarázzák el, hogy ez mégis hogy lehetséges. Persze soha nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő.

Mi a Bank legszimpatikusabb szolgáltatása?

Én a bank szolgáltatásait csak a tanácsadónkon keresztül ismerem. Mivel nekünk egyszeri befektetésünk van, ő állandó tájékoztatást ad, ha szeretnénk, akkor személyesen is. Azt az összeget, amit mi betettünk, több helyre osztotta el. Ő ezeket folyamatosan figyeli és azt mondta, hogy ha változik bármi és át kell csoportosítani a pénzt másik helyre, akkor azonnal szól. A bank egyébként elég sok információt küld, de a mi nemzedékünk még nem az, aki állandóan az emaileket figyeli. Nekünk lényeges jobb, ha kevés de valóban lényeges információt kapunk, de amikor a tanácsadónkhoz fordulunk, akkor mindig minden információt megkapunk.  Amikor megismerkedtünk egy részletes 1,5 -2 órán keresztül tartó beszélgetésen vettünk részt, hogy ő mit csinál, hogyan csinálja, azt is megnéztük, hogy én milyen befektető vagyok, tehát részletekbe menően kibeszéltük a dolgot.

Miben adott Önnek többet a Partner Bank, a többi bankhoz képest?

Jobban bízom ebben a bankban, mint a többiben, mivel Ausztriában van. Ennél a banknál biztosan azt kapom, amit megígértek.

Mi volt az eddigi legnagyobb sikere a Partner Banknál?

Nekem az már nagy siker, hogy nem rettegek, hogy elveszik a befektetésemet. Nemsokára szeretnék még pénzt befektetni, és ha ezt is betettem, akkor fogom látni, hogy az a bizalom amit megszavaztam a Partner Banknak, valóban megérte-e. A bizalmat én a jövőbe helyezem.

Hogy dolgozik együtt a tanácsadójával?

Telefonál és utána személyesen elmegyünk hozzá, vagy hogy ha különösebb változás nem történt, akkor telefonon megbeszéljük, hogy hogy állnak a részvényeink.

Mit tanácsolna azoknak akik még nem kerültek kapcsolatba a Partner Bankkal? Miért ajánlaná ismerőseinek, üzletfeleink a Partner Bankot?

Igen, természetesen. Nekem általában jók a megérzéseim. Én a Partner Bankkal kapcsolatban is úgy érzem, hogy itt tényleg foglalkoznak a pénzemmel.

 

További információkért keresse fel a Partner Bank oldalát, vagy lépjen velünk kapcsolatba!

Szólj hozzá