Hírlevelek

44.heti gyorsjelentés- Mától új nevet kell hogy megtanulj, Jerome Powell! Jó olvasást.

By 2017.11.06. április 10th, 2020 No Comments
Ezt a hetet egy Paulo Coelho idézettel nyitom meg.
„Igyekszem vidámságot színlelni, amikor pedig nem vagyok vidám, leplezni a szomorúságomat, hogy ne okozzak bánatot azoknak, akik annyira szeretnek, és annyira aggódnak értem.”

A hét nálam is a halottak megemlékezéséről szólt. Illetve a lányom az őszi szünetét velem töltötte, kirándulásra ugyan nem került sor, de sokat kártyáztunk, nevettünk. Viszont fél szemem a héten is a tőzsdén tartottam. Csütörtökig nem jártam ugyan az irodában, de fontos beszélgetésem volt egy-két ügyféllel telefonon. Az egyik régi ügyfelem, Anita csütörtökön késő délután keresett meg, mert érdeklődött a tavaly vásárolt két részvénye, a Sony és a Motorola felöl. Tájékoztattam, hogy a héten mindkét cég bejelentette a harmadik negyedéves adatait. A Motorola Solutions-nál kiderült, hogy a forgalmuk meghaladta az 1,6 milliárd dollárt, ami 7 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. A vállalat szerves bevétele 5%-kal növekedett, így az igazgató tanácsa a héten bejelentette, hogy 11 százalékkal, 52 centre növelte részvényenként a rendszeres negyedéves osztalékát. A Motorola Solution részvényének ára 32,21 %-ot emelkedett egy év alatt. Anitának elmondhattam azt is, hogy a Sony is minden várakozást felülmúlt a negyedéves jelentésével. A japán technikai vállalat második üzleti negyedéves bevétele 22%-kal ugrott meg és 2,06 ezer milliárd jen lett, szemben a várt 1,87 ezer milliárddal, ráadásul a japán jen árfolyammozgása is pozitív hatást gyakorolt a cég bevételére. Az utóbbi egy hónapban a Sony 18,66%-ot, míg egy év alatt 46,88 %-ot emelkedett.

Aznap sokáig maradtam az irodában, mivel több unit-linked biztosítást is át kellett néznem. Anitán kívül több ügyfél érdeklődött a portfoliója miatt, így több kitűnő, illetve vegyes eredményekről számolhattam be ügyfeleimnek. Aznap este Anitát a negyedéves jelentések és vállalati adaton kívül Amerika fogyasztóindexe is érdekelte, mivel ezen adatok számára és a többi befektető számára is megnyugtató lehet. A vártnál kisebb mértékben, de nőtt és robusztus negyedik negyedévi gazdasági növekedésre utal az Egyesült Államok októberi kompozit beszerzési menedzser-indexe (BMI) a londoni IHS Markit Gazdaságkutató Intézet pénteken közzétett kimutatása alapján. Az októberi BMI mutatók 3%-os éves gazdasági növekedést prognosztizálnak, illetve a kiemelkedő adatokból világosan látszik, hogy a negyedik negyedévben várható egy kiugró gazdasági növekedés és így már biztos az, hogy a FED-nek (Amerikai Központ Banknak) decemberben kamatot kell emelnie. A pénteki napom elég gyorsan eltelt, délelőtt két tárgyalásom volt, míg délután egy új kollegának kellett segítenem meglévő ügyfelei portfoliójának, technikai elemzések áttekintésében.

A szombat reggel otthonülős, pihenős volt, reggel volt egy kis időm és beleolvastam a CNBC hírújságba. Egy cikk felkeltette a figyelmemet. Ebben a hírben Khalid al-Falih Szaúd Arábia energetikai (ottani csúfnevén olajminiszter) kijelentette, hogy sokkal több munkára van szükség a globális olajkészlet kitermelésének leállításához. Elismerését fejezi ki Oroszország hozzáállásához és azt, hogy a héten a WTI nyersolaj már elérte a hordónkénti 55,7 dollárt és ebben az évben csúcson van. Elmondta viszont azt is, hogy még mindig jelentős mennyiségű munkát kell elvégezni az olajkészletek kitermelésének csökkentése érdekében.

 

Szombat délután egy találkozóm volt, hiszen még a hét elején egy régi ismerősöm hívott fel, hogy az édesanyja szeretne velem Várpalotán találkozni. Elmondta, hogy Ágnes egészségügyben dolgozik műtősként. Ágnes az összegyűjtött és megörökölt négy millió forintját szeretné kamatadó mentesen, középtávon, értékpapírban elhelyezni. Várpalotán három órakor a Múzeumkert Étteremben találkoztunk. Rövid bemutatkozás után egy-egy kókuszos latte kávét kértünk. Ágnes elmondta, hogy a 12 és 14 éves gyermekeinek szeretné a későbbiekben a négy millió forintból és annak nyereségéből az egyetemet finanszírozni. Ágnes elmondta, hogy eddig unit-linked életbiztosításokban gyűjtögette a pénzt, de a magas költségek miatt, most a rendszeres megtakarítás nyolcadik évében azt megszüntetné és inkább magas hozamú, növelt kockázatú értékpapírba, Tartós Befektetési Számlán helyezné el a Partner Banknál, minimum öt évre kamat adómentesen. Ágnessel a személyiségtípusú enneagramos teszt kitöltése után átbeszéltük az igényeket, majd Ágnes kérésének megfelelően tájékoztattam a múlt heti gazdasági európai és amerikai gazdasági adatokról.

Európában a héten több dologra is fókuszáltunk. Még a hét elején a Ryanair negyedéves számaira figyeltünk fel, amiből kiderült, hogy 2 százalékot csökkent a légitársaság második gazdasági negyedéves profitja, de a cégvezető bizakodó. Hiszen a cégnek 25 millió eurós kárpótlást is ki kellet gazdálkodnia és ki kellett fizetnie. A rossz eredmények ellenére a Ryanair részvénye ezen a héten 7,82%-ot menetelt előre. A hét elején Európában is minden befektető Amerikára és a spanyol helyzetre figyelt. Vegyesen kezdett Európa. A katalán törekvések miatt a hét elején (november 01-ig) nem találta a helyét a DAX30 indexe, illetve az Euro Stoxx 50. Szerdáig az euró is vegyesen reagált a dollár erősödésre. Péntekre viszont tovább gyengült az euró a dollárral szemben és 1,1608 pontos kurzuson zárt. A hét vége felé újra erősödött az európai piac. A DAX30 vezető indexe ezen a héten átlépte a 13500 pontos határt, de péntekre 13478 ponton, 1,98%-os pluszban zárt. A hétvégére a brit jegybanknak köszönhetően a brit FTSE100 indexe is 0,79%-ot emelkedett, ugyanis a Bank Of England a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 0,50%-ra megemelte a kamatszintet. Pénteken az angol font árfolyama a hét elejei gyengüléshez képest erősödött, így pénteki zárásra 349,60 forintra emelkedett a brit valuta. A kamatdöntés előtt a font árfolyama még 354 forint körül járt.

A hét másik eseménye a Csehország kamatdöntő ülése volt. A vártnak megfelelően itt is 25 bázispontnak megfelelően változtatták, illetve emelték meg az irányadó alapkamatot. A cseh korona eséssel, majd emelkedéssel reagált a döntésre. Jiri Rusnok jegybankelnök kijelentette, hogy mindaddig készek tovább emelni az alapkamatot, amíg a piaci kamatszintek összhangban nem lesznek a jegybank új makrogazdasági előrejelzésével.

A héten a forint az MNB októberi kamat közleménye után nagyrészt a 310,50-312-es sávban ingadozott az euróval szemben. A hét egyik nyertese a német Infenion lett 4,48 % emelkedéssel, de őt megelőzte a múlt hetet még gyengébb teljesítményt felmutató német robotika cég, a KUKA Ag. Ugyanis a cég részvénye száguldott és a hét végére 12,78% pluszt termelt ki. A hétvége felé az Air France-KLM a vártnál jobb harmadik negyedéves eredményt tett közzé, de az is kiderült, hogy a költséghatékonysága viszont elmaradt a többi légi járatot üzemeltetőktől, így pénteki piaczárásra 3,41% veszteséggel tudhatta maga mögött ezt a hetet. Péntekre a spanyol IBEX 35 indexe 1,81 százalék, míg a párizsi CAC-40 index 0,37 százalék nyereséget tudhatott magáénak.

Ágnes mielőtt rátértünk volna az amerikai és ázsiai gazdaságra, megállított a beszédben. Ugyanis elmondta, hogy testvére régóta Washington mellett, Rockville-ben él. Testvére az amerikai szenátusnál kapott állást, igaz gépkocsivezetőként és bízik Donald Trumpban. Ágnes a beszélgetés folytatása előtt rendelt magának egy brazil robusta kávét én pedig egy hideg epres limonádét kértem.

Amerikában a befektetőket a héten a harmadik negyedéves adatok és Donald Trump bejelentése mozgatta meg. Ugyanis az utóbbi, vagyis a bejelentés a FED elnök posztjáról szólt, 2018 februárjában lejár a most hivatalban levő Janett Yellen mandátuma. Az elmúlt héten Donald Trump megnevezte az új elnököt. A várományos most már biztosan Jerome Powell lesz, aki 2012 óta tagja a Fed igazgatóságának. A jogász végzettségű Powelltől a jelenlegi óvatos monetáris politika továbbvitelét várja a piaci szereplők többsége, inkább a bankszektort érintő szabályozók tekintetében jöhetnek nagyobb változások. Powell személye garantálná a stabilitást és a 2015-ben megkezdett óvatos kamatemelés folytatását. A héten több kiemelkedő harmadik negyedéves számnak örülhettünk. Ezeknek a számoknak köszönhetően a Dow Jones is emelkedni tudott, igaz csak 0,45%-kal. Viszont az Apple és a Facebook jó számai miatt nagyot tudott (1,32%) emelkedni a Nasdaq 100 indexe, így 6295,58 ponton zárt. Ezen a héten kiderült, hogy a Facebook árbevétele 5%-kal, az egy részvényre jutó nyereség pedig 24%-kal haladta meg az elemzői várakozásokat. Addig a másik nagy technikai óriás az Apple is megjelent a számaival szeptember végével zárult három hónapjában, 52,6 milliárd dolláros bevételt ért el, ez 12 százalékos növekedést jelent. A profit is szépen nőtt, a tavalyi hasonló negyedévben elért kerek 9 milliárdról most 10,7 milliárdra nőtt a megtermelt nyereség, ami nagyon jónak számít. Jelenleg részvényenként 172,58 dollárt kell fizetni a papírért, 5,78%-kal többet, mint egy héttel ezelőtt. A héten számolhattunk be arról, hogy kitűnő eredményei voltak a harmadik negyedévben a Mastercard-nak, viszont nem túl jó eredményekről számolt be a Pfizer, így 0,14%-ot esett az árfolyama. Lefele oldalazott a Tesla árfolyama, miután kiderült a harmadik negyedéves jelentéséből, hogy a várt 1,2 milliárd dollárral szemben 1,4 milliárd dollárnyi készpénzt költött el a fejlesztésekre az utolsó negyedévben. A 44. héten a leggyengébb szektor a közmű volt, amely 0,6%-kal esett. Az egyik leggyengébb vállalat pedig az Exxon Mobil lett a hét folyamán, a cég részvénye 0,63%-t esett a Dow Jones indexen belül.

A héten az újdonságot és meglepetést Ázsia és ezen belül Kína hozta. Az online kereskedelemmel foglalkozó és „sajnálatomra” a párom nagy kedvence az AliExpress-t magába foglaló Alibaba részvénye nagyot szárnyalt a második negyedévben, hiszen majdnem megduplázta a bevételét, köszönhető a páromnak és az általa megfertőzött barátnőknek is. Kiderült, hogy szeptembertől az utolsó három hónapban az elért bevételek 61%-kal nőttek az előző év azonos időszakához képest. Így az Alibaba bevétele elérte az 55,1 milliárd jüant (vagyis 8,3 milliárd forintot). Péntekre 2,41 %-ot emelkedett a Nikkei225 indexe, míg a hongkongi Hang Seng indexe csak 0,58%-t tudott előre menni.

 

Ágnessel késő délután fejeztük be a beszélgetést. Ágnes a beszélgetés végén elmesélte, hogy jövő hét végén, Budapesten lesz egy egészségügyi konferencián és szívesen folytatná a tárgyalást, mivel számára fontos lenne a döntés előkészítésében a segítségem, illetve a vásárlás előkészítése. Ezen kívül megkért arra, hogy a Unit-linked biztosításaival kapcsolatos papírjait nézzem át költség és hozam oldaláról is. A beszélgetés végén megmutatta, hogy gyermekeinek mit rendelt az AliExpress oldaláról.

Szólj hozzá