A január közepén induló gyorsjelentési szezonban 23-án a General Electric is publikálta a jelentését. A decemberi profit warning ellenére a várakozásoknál erõsebb számokat közölt a multinacionális vállalat. A tavaly év végi figyelmeztetetésre a csökkenõ olajárak miatt volt szükség, amelyek negatívan befolyásolták a GE energia üzletágának az alakulását. Az árfolyamhatás közvetett, ugyanis az olajipari vállalatok elõreláthatólag fejlesztéseket, beruházásokat fognak elhalasztani az alacsony olajár következtében, így kevesebb igény fog mutatkozni a GE energia üzletága által gyártott fúróberendezésekre és egyéb kitermeléshez szükséges eszközökre. A társaság költségcsökkentésekkel igyekszik minimalizálni a profit visszaesését.

A Thomas Edison nevéhez fûzõdõ GE az energiaszektoron kívül számos más üzletágban is meghatározó piaci szerepet tölt be, mint például az egészségügyben, vagy akár a pénzpiaci üzletág is világszinten kiemelkedõnek mondható. A társaság Magyarországon már 25 éve van jelen, legutóbb a Budapest Bank kapcsán kapott figyelmet a médiában, amelyet a GE Capital-tól vásárol meg a magyar állam. A legfrissebb adatok szerint a megállapodással igen jól járhat a GE, ugyanis akár 700 millió dollárt is fizethet az állam a piac által 400 millió dollárra árazott bankért. A negyedik negyedévben összességében 4%-kal növekedtek a GE bevételei, amely már a részvények árfolyamában is kezd megmutatkozni.

Technikai oldal

 

Mi történt? Jó esély mutatkozik egy lehetséges fordulathoz a GE árfolyamában. A 2013-as felfutás után a tavalyi évet 9.13%-os gyengüléssel zárta a vállalat, de idénre ismét pozitív elõjellel zárhat a General Electric részvényárfolyam. A visszaesés egészen a 2009 óta tartó sötétkékkel jelölt emelkedõ trendvonalig hozta le a jegyzést, amely szintet hetes idõsíkon a 200-as exponenciális mozgóátlag is erõsít. A gyorsjelentés publikálását errõl a támaszzónáról várta az árfolyam, majd emelkedéssel reagált a kedvezõ számokra az ármozgás.

Mi várható? Megerõsítésre került a GE árfolyamában a hosszú távú emelkedõ trend folytatása a támaszzónáról történõ visszapattanással és a hetes idõsíkon való fölézárás következtében. Ráadásként egy 15 éves csökkenõ trendvonal törésével is próbálkozik ezzel egyidejûleg az ármozgás, de további támogatáshoz ajánlatos a rat zone-ból (szaggatott és folytonos vonal között) való visszatérést megvárni, illetve az  indikátorokon fordulós jeleket keresni, amelyek egyelõre még nem igazolták vissza az esésbõl emelkedésbe történõ átfordulást. 

Szólj hozzá