A First Solar harmadik negyedéves árbevétele 23 százalékkal, 1,23 milliárd dollárra csökkent, elsősorban a külső vevőknek értékesített napelemmodulok kisebb mennyisége miatt, és elmaradt az elemzői várakozástól. A jövedelmezőség viszont jelentősen javult: a bruttó marzs az egy évvel korábbi mintegy 38 százalékról 58 százalékra emelkedett, a nettó eredmény 25 százalékkal, 571 millió dollárra nőtt, az 5,30 dolláros hígított egy részvényre jutó eredmény pedig meghaladta a 4,67 dolláros konszenzust. Az amerikai napelemgyártó egyúttal 500 millió dolláros, lejárat nélküli részvény-visszavásárlási programot jelentett be.

A magas marzs mögött jelentős részben az amerikai gyártást ösztönző 45X adójóváírás áll: az idei 2,4–2,6 milliárd dolláros bruttó profitcélból 2,07–2,19 milliárd dollárt ez tesz ki, az új, 232-es szakasz szerinti importvámokat pedig a vezérigazgató a hazai napelemgyártás szerkezeti átalakulásaként értékelte. Az éves kilátások ugyanakkor romlottak: a vállalat 17,0–18,2 gigawattról 16,0–17,0 gigawattra mérsékelte az idén értékesítendő modulmennyiséget, árbevételi előrejelzését pedig 4,9–5,2 milliárdról 4,6–4,9 milliárd dollárra csökkentette, miközben bruttó profitcélját változatlanul hagyta. A szerződött rendelésállomány az év eleji 50,1 gigawattról 44 gigawattra apadt, ami a következő évek kapacitáskihasználtsága szempontjából kockázatot jelent, a részvény pedig 2,2 százalékot esett a tőzsdezárás utáni kereskedésben.

 

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Tekintse meg rövidhíreinket videós formában YouTube csatornánkon! Megnézem! →

 

Leave a Reply