Az európai, amerikai és ázsiai börzék, valamint számos ország devizája megszenvedte a dollár erõsödését, amelynek hátterében elsõsorban a Fed újabb januári „tapering”-je állhat. Hiszen 75 milliárd dollárról 65 milliárdra süllyedt a Fed kötvényvásárlás havi keretösszege. A szinte végtelen nemzetközi pénzügyi likviditás kora véget érhet, amelyet most bõrükön érezhettek a spekulánsok.  Jelentõs tõkekivonás indult meg a kockázatosabbnak ítélt feltörekvõ piacok pénzügyi eszközeibõl. Ennek megfelelõen a dollár 1,35 alá erõsödött az euróval szemben. Mivel, ahogyan lenni szokott, az amerikai dollárba „menekültek” az invesztorok.

Technikai oldal

Mi történt? A vételi mámor pihenõre ment január második felében. A legnagyobb európai vállalatokat tömörítõ részvénykosár árfolyama január közepén 3100 fölötti havas csúcsról fordult, ahol utoljára 2008-ban, a subprime válság kirobbanásakor kereskedtek az indexszel. A jegyzések 3000 pontot vették célkeresztbe, amely szint nemcsak technikailag, hanem lélektanilag is fontos. Szerencsére az említett szint fölött zárt az index a vizsgált idõszak végén. Hatalmas, trendfordító eseményrõl nem beszélhettünk, csupán enyhe visszateszt történt, a lokális maximumtól számítva mintegy 5%-ot esett az árfolyam. A fordított fej-váll alakzat nyakvonala tartotta meg a kurzust január végén. A technikai indikátorok (Slow Stochastic, MACD) egymást erõsítõ eladási szignált adtak.   

Mi várható?  A Eurostoxx 50 index a 200 napos mozgóátlag vonala fölött fejlõdött, amely alapján optimisták lehetünk. Kecsegtetõnek tûnik, hogy a kurzus szeptemberben felfelé tört ki a fordított fej-váll formációból és stabilizálódni tudott 3000 pont fölött. A vételekben érdekelt befektetõk 3300 eurós célárfolyamot tûzhetnek ki. Ugyanakkor a grafikonba integrált három indikátor közül kettõ (Slow Stochastic, MACD, RSI) túlvett állapotot jelzett, ezért rövidtávon a korrekció folytatódhat. Ebben az esetben a legközelebbi erõs támaszvonal 3000-nél található, majd a 2875-nél elhelyezkedõ támasszal kell megküzdenie a kurzusnak. Három kiemelt támaszvonalat érdemes figyelni. Az elsõ a fordított-fej váll alakzat zöld színû nyakvonala, a második a 2012. májustól behúzott feketével jelölt emelkedõ trendvonal és a harmadik a 200 napos mozgóátlag vonala.

Fundamentális oldal

Az európai, amerikai és ázsiai börzék, valamint számos ország devizája megszenvedte a dollár erõsödését, amelynek hátterében elsõsorban a Fed újabb januári „tapering”-je állhat. Hiszen 75 milliárd dollárról 65 milliárdra süllyedt a Fed kötvényvásárlás havi keretösszege. A szinte végtelen nemzetközi pénzügyi likviditás kora véget érhet, amelyet most bõrükön érezhettek a spekulánsok.  Jelentõs tõkekivonás indult meg a kockázatosabbnak ítélt feltörekvõ piacok pénzügyi eszközeibõl. Ennek megfelelõen a dollár 1,35 alá erõsödött az euróval szemben. Mivel, ahogyan lenni szokott, az amerikai dollárba „menekültek” az invesztorok. Nyilvánvaló, hogy a Fed lépéssorozata a szigorítással nem ér véget, mert a második lépés a kötvényvásárlási program kivezetése lehet. Ezek után pedig megindulhat a kamatemelés. Még ha a távolabbi jövõben, évek múlva is, de egyszer be kell következnie a laza monetáris politika változásának, amely beárazódik a pénzügyi eszközökbe és akár traumákat válthat ki a világ pénz- és tõkepiacain. Másrészt az amerikai gyorsjelentések nagyobb része szerepelt várakozások alatt, amely vészjósló lehet, hiszen az elmúlt negyedévekben tapasztalt busás vállalati profitok jelentõsen támogatták a pozitív hangulatot. Harmadrészt az amerikai makrók sem muzsikáltak teljesen egyértelmûen. Annak ellenére, hogy a negyedik negyedéves GDP felülteljesítette az elemzõi várakozásokat, jelentõsen visszaesett az ingatlanok iránti kereslet, csökkent a fogyasztói bizalom és hirtelen megugrott a heti új munkanélküli kérelmek száma. Negyedrészt aggasztotta a befektetõket a kínai gazdaság lassulása, hiszen idén alacsonyabb GDP növekedés várható. A szakértõk már régóta hitelválságról és ingatlan lufiról riogatnak Kínában. De tény, hogy a feldolgozóipari BMI a recessziót jelzõ 50 pont alá süllyedt, amely óvatosságra inthet. Ötödrészt pedig számos országban, mint Ukrajna, Törökország, Thaiföld lokális belpolitikai harcok, polgárháborúra emlékeztetõ megmozdulások történtek. Idõnként fellángolnak a kedélyek Egyiptomban és a tárgyalások ellenére még mindig nincsen megoldás Szíria ügyében. Ezek az aggodalmak felerõsíthették a fundamentálisan kevésbé stabil országok elleni bizalmatlanságot és egyben a dollár intenzív erõsödését.


Részletek:

(01.21.) A német Zew intézet szerint januárban egy kicsit visszaesett az üzleti bizalom, a szakértõk növekedést vártak. (01.23.) A használt lakások forgalma enyhén nõtt decemberben novemberhez képest, de az emelkedés alulmúlta a várakozásokat. Az átfogó feldolgozóipari beszerzési menedzser index jobban emelkedett a vártnál az eurózónában. A heti új munkanélküli kérelmek száma továbbra is 330 ezer alatt maradt. (01.27.) Az német Ifo üzleti bizalmi index értéke decemberben tovább emelkedett. Decemberben vártnál kevesebb új lakás fogyott az Egyesült Államokban, a novemberi számot is lefelé módosították. (01.28.) A tartós cikkek rendelésállománya 4% fölött esett a várt közel 2%-os növekedéssel szemben. A Conference Board fogyasztói indexe viszont ismét emelkedett. (01.29.) Az elemzõk véleményének megfelelõen 75 milliárdról 65 milliárd dollárra csökkentette a Fed a kötvényvásárlás havi keretét. A Fed optimista képet festett az amerikai gazdaságról és a kilátásokról. (01.30.) Az amerikai GDP 3,2%-al nõtt a negyedik negyedévben az elõzõhöz képest. A heti új munkanélküli kérelmek száma 348 ezerre ugrott, az elemzõk többsége 330 ezer alatti értéket várt. A lakásértékesítések száma közel 9%-al csökkent, a szakértõk csak 0,3%-os enyhe mínusszal számoltak. Az eurózóna üzleti bizalmi indexe januárban is javult decemberhez képest. Kiábrándította a befektetõket a Mattel és az Amazon jelentése. (01.31.) A Michigan egyetem fogyasztói bizalmi indexe 81,2 pontra süllyedt. A januári Chicago BMI kevésbé esett vissza. Az amerikai személyes bevételek nem bõvültek, a személyes kiadások viszont várakozások fölött emelkedtek. 

Szólj hozzá