Ismét jelentõs gyengülésen van túl a forint árfolyama, elsõsorban a dollárral, de az euróval szemben is. Egyelõre nem látszanak az ármozgásban a forint erõsödését célzó intézkedések, pedig az év végével közeleg az államadósság kalkulálásának a napja és egy erõsebb forint árfolyam a statisztikákban is jobb fényt vetne az országra. Az elõzõ heti kamatdöntés során sem állt be nagy változás, továbbra is érvényben maradt a 2.1%-os irányadó kamatráta és a közleményben is ennek fenntartására utaltak. Az eurózónárában az orosz problémák mellett ismét elõtérbe került Görögország is, amely tovább nehezíti az EKB gazdaságélénkítési terveit.

A görög miniszterelnök, Antonis Samaras bejelentette, hogy elõrehoznák két hónappal a februárra kitûzött elnökválasztást, amelyet jelenlegi állás szerint jó eséllyel a radikális baloldali Syriza párt nyerne. Ez akkor következhet be, ha Samaras jelöltje Sztavrosz Dimasz nem nyeri el a háromfordulós parlamenti szavazás keretein belül a szükséges kétharmados többséget, amelybõl az elsõ forduló december 17-én zajlott sikertelenül. A görög választópolgárok között legnagyobb népszerûségnek örvendõ Syriza párt ismét válságba sodorhatná a görög gazdaságot az EU által biztosított pénzügyi segélyprogramok felmondásával, márpedig ezt hatalomra jutáskor minden bizonnyal meglépik. A piac már elkezdte beárazni a kockázatokat, az elmúlt két hét során 16.30%-ot zuhant a görög tõzsdeindex. Pozitívumként a gazdasági kilátásokat tükrözõ ZEW index hozható fel, amely kiugróan derülátóra sikeredett Németországban és az eurózónában is, de ettõl függetlenül igen komoly, megoldásra váró kockázatok vannak jelen az európai piacokon.

Technikai oldal

 

Mi történt? Az elõzõ lefordulás után Ismételten visszatért a pirossal berajzolt 313-317 forintos ellenállási zónába az EUR HUF árfolyam, így egy tíz forintos gyengülésen van túl a hazai devizánk az euróval szemben. Érdemes megfigyelni, hogy egyre kevésbé tud visszaerõsödni a fizetõeszközünk az ellenállási zónából való lefordulás után, amely komoly vételi erõ jelenlétérõl árulkodik a devizakereszt esetében.

 

Mi várható? Az 51. hetet az ellenállási zóna közepén zárta az EUR HUF devizapár, kitörni nem tudott még a szint alól, de visszafordulásra utaló jelek sem alakultak még ki. Kitörés esetén igen nagy tér nyílik meg a további forintgyengülések esetén, mivel a szint fölé sem a 2008-as világválságot követõ mélyponttal nem zárt az EUR HUF árfolyam, sem pedig a 2011-es pánikhangulat nem volt elegendõ ennek megtöréséhez. Esetleges konszolidálódás esetén továbbra is a 300-as szint környékén lelhet támaszra a jegyzés, de ezen forgatókönyv bekövetkezésére egyelõre nem sok jelzés utal.

Szólj hozzá