A Tesla kaliforniai gyára bejelentette, hogy újrakezdi a gyártást.
A hírek alapján Kaliforniában a gazdaság stabilizálása érdekében enyhítéseket hoztak, hogy a gyárak minimális kapacitással újra tudjanak indulni. Ugyanis Kalifornia állam már enyhített a kijárási tilalmon, Alameda megye egészségügyi hatósága viszont fenntartja az eddigi kijárási tilalmat, talán a hónap végéig is. A Tesla-főként Elon Musk–viszont úgy látta, hogy meg tudják oldani a termelést a lehető legnagyobb biztonságban és nagyobb kapacitáson. Ennek ellenére ez mégsem hajtható végre, mivel az állami rendelkezések felülírják a helyi előírásokat, mert május végéig továbbra is zárva kell tartani a nem létfontosságú üzemeknek. Elon Musk ismételten a közösségi médiában adta ki nemtetszését a törvénynek, melyben olyan lehetőségek is szóba kerültek, hogy a vállalat megszünteti a gyárát az államban és új helyre költözik. A Tesla évi 415.000 autót gyárt, ami hatalmas alkupozíciót jelent ebben az esetben.
A Tesla vállalat részvényei ezen a héten 1,83%-ot korrigáltak, így 734 eurón zártak. A Tesla továbbra is kiváló befektetés a Seeking Alpha elemzői szerint hosszútávon, mert a vírus végeztével a gyárban ígéretes eladási számokat szeretnének produkálni a magas munkanélküliség ellenére.
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →