Néhány szám a sokak által ismeretlen cégrõl: közel 500 munkatársat foglalkoztat, piaci kapitalizációja 61,4 millió euró. Jól hangzik? A Dr. Hönle AG egy technológiai konszern, amely UV berendezéseket, UV sugárzókat, UV mérõket és elektromos kapcsoló berendezéseket gyárt, 80 millió euró éves forgalmával a világ legnagyobb és egyben vezetõ vállalata az UV technológiában.

Technikai oldal

Mi történt? Tavaly augusztustól idén februárig egy emelkedõ trendcsatornában fejlõdött a technológiai vállalat papírja, a grafikon számos pontja illeszkedik a trendcsatorna támasz és ellenállási vonalaira. A kurzus szárnyalása az 50 és 200 napos mozgóátlagtól elrugaszkodva zajlott, az 50 napos mozgóátlag kiemelt figyelmet kapott, hiszen egyfajta támaszként tartotta a kurzust, mivel látható, hogy a piac február végéig tiszteletben tartotta azt. Az emelkedés során a technikai indikátorok (RSI és MACD) együttes eladási jelzésén keresztül láthattuk a divergencia jelenségét, mert az eladási szignálok után a kurzus újabb és újabb csúcspontokat ért el, ahelyett, hogy visszafordult volna. A divergencia jelensége viszont általában elõre vetíti a trend megfordulását, de ez jelen esetben komoly befektetõi türelmet igényelt, hiszen a rally több mint fél éven át tartott, és a technikai indikátorok már októberben eladást jeleztek. A növekvõ trendcsatorna támaszvonalának és egyben az 50 napos mozgóátlag szintjének februári leszakítása után több mint 10%-ot zuhant a Dr. Hönle árfolyama, majd elképesztõ mozgást produkált a papír, mivel a kurzus ezt a hanyatlást március közepéig ledolgozta(!). Utána ismét csökkenés kezdõdött, március 15-én szakadás keletkezett árfolyamban, mert a nyitóárfolyam az elõzõ napi záróárfolyam alatt helyezkedett el. Ezzel a grafikon folytonossága megszakadt, és rés („gap”) alakult ki, amelyet a kurzus nagy valószínûséggel betölt a technikai elemzés szabályai szerint. A korrekció során a papír jegyzése az 50%-os (11,116) Fibonacci szintig hatolt, amely úgy tûnik, hogy visszafordulásra késztette a részvényt. Az 50%-os (11,166) Fibo erõsségét mutatta, hogy ez a szint a trendforduló során a hosszú távú trendet jelképezõ 200 napos mozgóátlag vonala is volt.

Mi várható? A 200 napos mozgóátlagról történt visszapattanás egy kiváló vételi beszállást eredményezett technikailag, hiszen jelentõs tér nyílhatott meg felfelé. Ha az árfolyam képes stabilizálódni a 61,8%-os (11,726) Fibonacci támaszvonal és az 50 napos mozgóátlag felett, akkor akár a januári csúcsok (13,5) meghódítása is benne lehet a pakliban. Az RSI indikátor értékei a semleges zónában tartózkodtak, de az MACD május elején vételi szignált adott. Érdemes szigorúan stop-loss megbízással kereskedni, hiszen ha az árfolyam lefordul, és az 50%-os Fibonacci és 200 napos mozgóátlag alá bukik, akkor lefelé nyílik óriási tér 10 euró irányába.

Fundamentális oldal, a sztori

Néhány szám a sokak által ismeretlen cégrõl: közel 500 munkatársat foglalkoztat, piaci kapitalizációja 61,4 millió euró. Jól hangzik? A Dr. Hönle AG egy technológiai konszern, amely UV berendezéseket, UV sugárzókat, UV mérõket és elektromos kapcsoló berendezéseket gyárt, 80 millió euró éves forgalmával a világ legnagyobb és egyben vezetõ vállalata az UV technológiában. A közelmúltban vállalati felvásárlások által is növekedett a társaság, valamint az alapvetõ tevékenységét kiegészítve olyan üzletágakat épített ki, mint az UV ragasztóanyag és kvarcüveg elõállítása. A cég széles ügyfélköre igen vonzó a befektetõk számára, hiszen az UV technológiákat az ipar jelentõs területén használják, amely által a vállalat elvileg bármilyen konjunkturális helyzetben megállja a helyét. Többek között az autóipar, légiközlekedés, finommechanika, és gyógyszeripar vásárolja a konszern termékeit. A vállalat évek óta jól teljesít, a konszern eredményét tekintve nem kell csodára gondolni. A viszonylag szûk piaci résnek is köszönhetõ a magas cash flow és profit. A cég csak ebben az évben várhatóan 25%-al növeli nyereségét, ráadásul 4,5%-os osztalékhozamot is fizet. A Dr. Hönle az egyik legsikeresebb német vállalkozás, amelynek árfolyama szakértõk szerint még olcsónak tekinthetõ. Az elemzõi várakozások átlaga alapján 43%-os növekedési potenciált tartalmaz a részvény árfolyama.

Szólj hozzá