Kopernikus részvénykosár

Az Unilever-nél a pesszimista várakozásokról beszélnek

By 2019.12.22. július 3rd, 2020 No Comments
A világ egyik legnagyobb fogyasztási cikket gyártó cégének, az Unilever-nek figyelmeztetése meghozhatja a reményt, hogy 2020-ban erősebb globális verseny alakulhat ki a fogyasztási cikkeknél.

Az Unilever, amely több vezető márkát is magában foglal, beleértve a Dove-t és a Ben&Jerry’s-t, kijelentette, hogy nem tudja teljesíteni 2019-re vonatkozó értékesítési növekedési célját. Az Unilever figyelmeztette a befektetőit, hogy gyengeség a következő évben is folytatódni fog. A cég termékeit 190 országban értékesítik. Az Unilever gyengébb előrejelzéseket a Dél-Ázsia egyik legnagyobb piacának gazdasági lassulására, valamint Nyugat-Afrika és Észak-Amerika nehéz üzleti körülményeire vezeti vissza.

Az Unilever részvényei több, mint 4,5%-ot veszítettek az európai tőzsdén az elmúlt három hónap alatt.

„A lassulás különösen a vidéki Indiában várható, amely időnként először lassabban növekszik, mint az indiai városok”-mondta Alan Jope vezérigazgató az elemzőknek. A dél-ázsiai piacon Pakisztánban, Bangladesben, Srí Lankán és Nepálban is található Unilever termék és üzlet. A gazdasági növekedés üteme Indiában felére csökkent mivel mindössze három évvel ezelőtt elérte a 9%-os növekedést, ami nemrég megállt. A szakértők és az Unilever vezetősége szerint a feldolgozóipar és a mezőgazdaság lassulása munkahelyek csökkentését és gyenge fogyasztói keresletet eredményezett, és arra kényszerítette a cég-hez hasonló vállalatokat, hogy csökkentsék az áraikat az országban. Az Unilever szerint a feldolgozóipar ebben az évben hirtelen lelassult Európában, a termelés különösen gyenge a németországi termelési központokban. Viszont Kína gazdasága is az elmúlt három évtized alatt most növekszik a leglassabban. Ezek miatt a vállalat lassulásra gondol a termékei eladása miatt, de ellenben Amerikában akár erősödhetnek az eladási számok.

Az Unilever vállalat szerint az értékesítés növekedése 2020 első felében várhatóan 3% alatt marad.

Alan Jope vezérigazgató szerint az indiai növekedés várhatóan javul az év második felére. Nigéria és Ghána nehéz gazdasági környezete, ahol a pénzforgalmi problémák zavarják a cég disztribútorok vásárlási mintáit, valószínűleg továbbra is fennmaradnak, így lehet ott átcsoportosítás várható. A vezérigazgató Észak-Amerikában az erős versenyhelyzetet vádolta az Unilever kiábrándító teljesítményei miatt, de kijelentette, hogy javulást jelez a befektetők számára az Unilever nevéhez köthető kötszerek, fagylalt és hajápoló szerek eladása, illetve ezen üzletek.

A vállalat részvényei 4,84%-ot korrigáltak ezen a héten, míg az elmúlt egy év alatt 9,14%-ot emelkedett.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá