A UnitedHealth a napokban bejelentette, hogy nyeresége megkétszereződött és meghaladta a 6 milliárd dollárt a második negyedévben.
A profitnyereséget a szakértők azzal magyarázzák, hogy a vállalat jelentős támogatásokban részesült a koronavírus járvány alatt, illetve jelentősen megnőtt az egészségbiztosítást igénylő ügyfelek száma. A bevételek közel 3%-kal 62,1 milliárd dollárra növekedtek. A UnitedHealth Group szóvivője kiemelte, hogy továbbra is a kórházi ágyak felszabadítása és az egészségügyi eszközök biztosítása a céljuk az idei évben.
A UnitedHealth Group ezen a héten 4,71%-ot menetelt előre. A UnitedHealth Group vállalat egy stabil egészségügyi cég, amelynek részvényárfolyama az elmúlt 3 év alatt 62,76%-ot emelkedett, mert egyre nagyobb az igény a magánbiztosító szolgáltatására és emellett a vállalatnak elég magas a társadalmi szerepvállalása is.
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →