Kopernikus részvénykosár

A Starbucks zöldebb szeretne lenni

By 2020.01.27. július 3rd, 2020 No Comments
A Starbucks vezetősége úgy döntött kicsit több hangsúlyt fektet a fenntartható fejlődésre, amire-elmondása alapján-saját fekete kávéjuk tesz hozzá a legtöbbet.

Összességében a tejtermelés a vállalat globális szénlábnyomának 21%-át tette ki 2018-ban. Ezt a számot a vállalat radikálisan csökkenteni akarja, még az idei évben. A szakértők elmondása alapján még a tejtermékek „állagjavítása” sem jelentene akkora lépést a környezetkímélőbb stratégia kialakításában, mint azt a Starbucks várná. A legutóbbi sajtótájékoztatón a vállalat vezérigazgatója, Kevin Johnson úgy kommentálta terveit, hogy: „arra törekszünk, hogy erőforrás kihasználtságában pozitív képet mutassunk. Redukáljuk a szén kibocsátásunkat, kiküszöböljük a nagy hulladék termelést és több tiszta édesvizet biztosítsunk, mint amennyit elhasználunk.” A Starbucks ezen felül az élelmiszer-kategóriában is igen nagymértékben hozzájárult a szén- és vízfelhasználáshoz. Alternatívaként megemlítették, hogy szendvicseikben található húst proteinszeletekre cserélik a jövőben.

A Strabucks vállalat a vegán mozgalmak miatt egy pár hete úgy döntött, hogy egy zabtejből készült italt adnak hozzá a kínálatukhoz. A zabtejből készült kávéital az Egyesült Államok középső részén, 1300 helyszínen már elérhető, de ezenkívül előszeretettel kapható a Starbucksban mandulatej és kókusztej is a kávéhoz. Amerikában ugyanis elmúlt időszakban előtérbe kerültek a különböző növényi alapú tejitalok. Ennek következtében 2019-ben több nagy tejipari cég is csődöt jelentett.

A Starbucks részvényei az elmúlt egy év alatt 42,77%-ot erősödtek, míg az elmúlt egy hét alatt 1,18%-ot korrigáltak.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá