A Microsoft saját blogposztjában részletezte, milyen eszközökkel segítik majd az oktatók munkáját a kialakult koronavírus járvány alatt.
A Microsoft hazai munkatársai a napokban elkezdték szervezni az online oktatás elősegítéséhez szükséges programokat és emellett ingyenes webes tanfolyamokon mutatják be a digitális oktatás lehetőségeit a pedagógusoknak. A Microsoft Office csomagban elérhető Teams és a One Note oktatási változatai minden Windows géppel rendelkező diák és tanár számára elérhetővé válik a bejelentés napján.
A cég minden oktatásban résztvevő személy számára díjmentesen biztosítja a szükséges szoftvereket, melyek használata nem igényel többet egy hivatalos diákigazolványnál. Ezenfelül a vállalat a napokban bejelentette, hogy újít a Windows 10-en és ezzel együtt annak frissítési rendszerén. Több panasz érkezett a cég számára frissítésekkel kapcsolatban, melyek a gépek bekapcsolásakor automatikusan megjelennek, ezzel jelentősen lelassítva a kis teljesítményű számítógépek működését. A Microsoft bejelentette, hogy a tervezett figyelmeztető üzenet a Windows Update-ben fog megjelenni, nem pedig a Windows 10 asztalán.
A napokban jelent meg a hír, hogy a Microsoft összefogott a Google-lal a Linkedin-nel, illetve a Twitter-rel, illetve a Facebook-kal, hogy az álhíreket eltávolítsák hirdetéseikből és megállítsák a koronavírussal kapcsolatos álhírek rohamos terjedését.
A Microsoft vállalat részvényei ezen a héten 0,43%-ot emelkedtek, míg a Twitter részvényei 9,29%-ot estek.
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →