A Mastercard a partnereivel elindítja a Priceless Planet Coalition-t, az éghajlatváltozásról szóló törvény elfogadása érdekében.
Ez a platform a vállalati fenntarthatósági erőfeszítések egyesítésére és a környezet megóvására irányuló beruházások megvalósítására szolgál. Terv szerint 5 éven belül 100 millió fát szeretnének közösen elültetni. Az alapítópartnerek között szerepel a Citibank, a Santander UK Group Holdings, az IHS Markit, az American Airlines és a New York-i Fővárosi Közlekedési Hatóság. A Mastercard emellett együttműködésbe lépett az amerikai Marqeta kártyakibocsátó platformmal, hogy az európai felhasználók számára egy olyan programot biztosítsanak, mely megkönnyíti az alkalmazások fejlesztését. A projektben több olyan banki alkalmazás fejlesztésére is sor kerül majd, mely megkönnyíti az információkezelést és döntéshozatalt a Mastercard bankkártya tulajdonosok számára. A legnagyobb cél viszont a tranzakciók kezelésének egyszerűsítése és felgyorsítása az ügyfelek számára.
A vállalat részvényárfolyama ezen a héten 1,15%-ot emelkedett.
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →