Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

A Johnson&Johnson már nem szeretne hallani hibáiról

By 2019.12.16. július 3rd, 2020 No Comments
Az idei év igen változatos volt a Johnson&Johnson számára. A sokak szerint rákot és egyéb daganatot okozó babahintőporuk körül még nem nagyon akar elmúlni a felhajtás annak ellenére, hogy több teszten is kimutatták annak megfelelősségét.

A napokban a Johnson&Johnson vezérigazgatója, Alex Gorsky elutasította a megjelenést egy kedden megrendezésre kerülő amerikai kongresszusi meghallgatáson, amely a társaság babaápolási terméke lett volna újabb vizsgálat alatt. A vállalat több szakértő szerint szeretne új fejezetet nyitni történelmében, mivel egy teljesen új projektbe kezdtek, melynek központjában egy igen súlyos betegség, a krónikus limfocita leukémia áll. Ez a vérrel és a csontvelővel társult rák egyik formája. Az erre kialakított gyógyszerek piac igen jelentősen megnőtt, mivel ebben az évben 61.780 új leukémiás eset fordult elő. A Johnson&Johnson terápiás területen legkeresettebb gyógyszere az Imbruvica, amelynek forgalma 2018-ban 2,6 milliárd dollár volt.

A vállalat szeretné a babaápolási készítményeit újra a piac élén tudni, így megkezdené annak fejlesztését a jövő évben. Tudni kell azt, hogy az oklahomai bíróság eredetileg Thad Balkman bíró vezetésével augusztus végén 572 millió dolláros büntetést rendelt el, melyet nemrég 465 millió dollárra mérsékelt, de mégis a Johnson&Johnson pénteken megfellebbezte az ítéletet, miszerint a cég már bemutatta, hogy nem tartalmaztak káros azbeszt tartalmat a babahintőporok. A fellebbezés hírére 3%-kal emelkedtek a vállalat részvényei.

A Johnson&Johnson részvényei ebben a hónapban 5,70%-ot erősödtek, míg ezen a héten 1,08%-ot estek a vállalat részvényei.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá