Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

A Gilead Sciences sikerére még várni kell

By 2019.06.17. július 2nd, 2020 No Comments
Daniel O’Day, a Gilead vezetője a szerdai a Jefferies Healthcare konferencián úgy nyilatkozott, hogy a vállalat új stratégiába kezd.

O’Day még csak 3 hónapja ül az elnöki székben és sok szakértő szerint csak az idei év végén fog belekezdeni a vállalat fejlesztésébe. A legtöbben a cég új gyulladás csökkentő gyógyszerében látják a jövőt, illetve a leukémiás betegekre specializálódott gyógyszereikben, melyek a 2018-as Q1-hez képest 140%-os bevételnövekedést produkáltak az idei első negyedévben, mintegy 98 millió dollár értékben. A gyulladáskezelő kezelések és gyógyszerek piaci értékére az elemzők 2020-ra 106 milliárd dollárt várnak.

Az AbCellera magántulajdonban lévő kanadai biotechnológia cég bejelentette, hogy az amerikai biotechnológiai céggel, vagyis a Gilead-dal együtt fog a jövőben működni. Az együttműködés elsősorban olyan ritka antitestek felfedezésére fog koncentrálni, amelyek bizonyos meghatározott tulajdonságokkal rendelkeznek egy sor fertőző betegség kezelésére. A Gilead kifejezetten az AbCellera-t választotta erre a szolgáltatásra, hogy együttműködve számos betegség ellen tudjanak fellépni.

 

Szólj hozzá