A Danahernél az erős bioprocessing hozta a negyedévet: a cég az év elején a vártnál jobb profitot jelentett, főként a gyógyszergyártáshoz használt bioprocessing eszközök iránti kereslet miatt. A kiigazított EPS 2,06 dollár lett (várakozás: 1,94), miközben az árbevétel 5,95 milliárd dollár volt, kicsivel a konszenzus alatt. A bioprocessing „core sales” alapon hét százalékkal, a life sciences pedig fél százalékkal nőtt, a diagnosztikai üzletág viszont 4%-kal csökkent a gyengébb szezonális légúti tesztkereslet miatt. A Danaher enyhén emelte a teljes éves kiigazított EPS-előrejelzésének felső sávját (8,35–8,55 dollárra), és optimistán nyilatkozott a februárban bejelentett 9,9 milliárd dolláros Masimo-akvizícióról is.
Közben peres lezárás: a Danaher 172,5 millió dolláros egyezséget kötött azokkal a részvényesekkel, akik szerint a cég 2022–2023-ban félrevezetően beszélt a bioprocessing üzletág „tartós” keresletéről a járvány lecsengése után. Az egyezség még bírói jóváhagyásra vár; a Danaher tagadta a jogsértést, és azt hangsúlyozta, hogy a megállapodás a hosszas pereskedés elkerülését szolgálja.
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →
Tekintse meg rövidhíreinket videós formában YouTube csatornánkon! Megnézem! →




