Egyedi részvények

A Commerzbank több hetes veszteség után 3% pluszban zárt

By 2019.11.11. július 2nd, 2020 No Comments
Commerzbank – Ha ezt a bankot említjük, többeknek egy magyarországi fiók jut eszébe ami Budapesten, a Széchenyi rakparton található és sokan egy fiatal bankra gondolnak.

Pedig valójában a bankot 1870-ben kereskedők, kereskedő bankárok és bankárok alapították Németországban, ami azóta Németország második legnagyobb bankja lett. 1920-ban egy magdenburgi bankkal (1857-es alapítás) egyesült s így a fiókjainak száma 180 körüli értékről 284-re növekedett. 1929-ben pedig egy frankfurti (am Main) bankkal egyesült, melynek következtében Hessen-ben és Türingiában is meg tudott jelenni a cég irodáival. A világválság alatt 1932-ben a kormány elrendelte, hogy egyesüljön a Barmer Bank-Verein Hinsberg, Fischer&Co. nevű düsseldorfi bankkal. A világgazdasági válság során a kormány 80 millió márka alaptőke és 30 millió tartalék képzést rendelt el és ezt biztosította is. Ezt a tulajdonrészt 1936-37-ben értékesítette az állam. 1940-ben a Commerz- und Privat-Bank-ról Commerzbank Aktiengesellschaft-ra változtatta a nevét. Majd folyamatosan a náci Németország minden zsidó alkalmazottat és menedzsert eltávolított a Comerzbank-ból.

1938-ra árja bank lett és az ügyfelei is csak árják lehettek. 1944-re a mérlegfőösszege megháromszorozódott, 5 Mrd német márkára, de annak a kétharmada, német állampapír volt.

1945-ben, illetve a világháborúban az épülete 45%-át elveszítette. Romjaiból majd két bank alakult Németországban, egy keleten és egy nyugaton. 1992-ben egyesült újra a mai Commerzbank néven. A 2000-s években a Commerzbank a hitelezés felé fordult. Majd a válság miatt nagy veszteséget szenvedett el. A 2008-as válság idején állami pénzből mentették meg a társaságot. Az állam annak idején átlagosan 26 euróért jutott egy részvényhez a bankban. Jelenleg mintegy 50 országban van jelen, ma a bank mintegy 820 fiókkal rendelkezik Németországban és 5,7 millió retail ügyfele van.

A napokban jelentett a Commerzbank: a harmadik negyedéves nettó eredmény 35 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit. A harmadik negyedéves nettó eredmény 35%-ot emelkedett az erős költségkontrollnak és a bevételek növekedésének köszönhetően, így felülmúlta az elemzők várakozásait is, az egy évvel korábbi 218 millió euró helyett most 294 millió euró lett a profit, szemben a 248 millió euróról szóló elemzői várakozással. Az eredmények megfelelnek az előzetesen kiadott számoknak. A Commerzbank működési eredménye 448 millió euróra rúgott, ami éves összevetésben 29%-os emelkedést jelent és szintén jelentősen felülmúlja a piac által várt 353 millió eurót.

A Commerzbank részvényei ezen a héten 3,01%, míg az elmúlt egy hónap alatt 15,92%-ot emelkedtek.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá