e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

A Volkswagen felhagy a hagyományos sportautók gyártásával

A világ egyik legnagyobb autógyártó vállalata elkötelezte magát az elektromos autók mellett, köszönhető az elektromos autógyártás rohamos növekedésének és annak a bizonyos dízelbotránynak. A 2020-ban megjelenő Volkswagen ID3 igen jó példa, merre is fog tovább haladni a vállalat az elektromos autók terén. Sőt, annyira elkötelezték magukat az elektromos autók mellett, hogy a napokban bejelentésre került, hogy a Volkswagen felhagy a benzines sportautók gyártásával. Több szakértő szerint kérdés, hogy merre fog haladni a vállalat sportautó területén. Az ID R versenyautó bár minden rekordot megdöntött, mégsem fér be jelenleg egyik versenyszériába sem. A Forma E lehetősége sem áll fenn a vállalatnál, mivel a konszern ott már két csapatát, a Porsche-t és az Audi-t is versenyezteti a cég. A WRC versenyek hibriddel való ellátása valószínűsíthetően is csak 2022-ben kezdődik meg, így még arra sem tud igazán számítani a vállalat.

A Volkswagen ezen a héten 0,39%-ot, míg az elmúlt három hónap alatt 17,56%-ot emelkedett.

Az Amazon AWS szolgáltatása vizsgálat alatt áll

Az Amazon felhőalapú számítástechnikai rendszere valószínűsíthetően nem ma fog lekerülni a piac éléről. Az AWS a cloud-coumputing piac csaknem 48%-át birtokolja, míg a Microsoft, amit a cég legnagyobb riválisaként állítanak be, csak 16%-ot tesz ki. A rohamos fejlődés viszont felkeltette az amerikai hatóságok figyelmét, mely következtében elkezdődött egy általános vizsgálat a vállalat piaci stratégiája felett a felhőalapú rendszerek piacán. Szakértők szerint az Amazon AWS rohamos növekedése nem felel meg a versenypiaci normának és sérti, mind a fogyasztókat, mind a riválisokat. A vállalat bevételének csaknem 60%-át teszi már ki az online rendszer. Míg az AWS rendkívül jövedelmező, azért meg kell említeni, hogy az Amazon észak-amerikai kiskereskedelmi tevékenysége szinte azonos teljesítményt nyújt. Ez a részleg 5,01 milliárd dollár profitot hozott az év első három negyedévében, szemben az AWS 5,12 milliárd dollárral. Az egyik nagyszerű hír több befektető szerint, hogy az év végétől bárki használhatja az Amazon kvantumszámítógépét. Az Amazon Braket felhőszolgáltatásba bejelentkezve elérhető mindhárom vállalat kvantumrendszere, az IBM, a Google vagy a Microsoft is. Ezen a rendszeren akár saját kvantumprogramot is lehet futtatni. Az Amazon abban is segít, hogy a kezdeti hibákat kijavítsa, és működő programot adjon át, amit aztán a kvantumrendszereken át lehet futtatni.

Az Amazon részvénye ezen a héten 2,96%-ot esett, míg az elmúlt egy év alatt 6,94%-ot menetelt.

A Geely és Daimler partneri kapcsolata újra startol

Kína egyik legnagyobb autógyártója még az idei évben felvetette annak az ötletét, hogy megkezdi egy teljesen elektromos jármű szolgáltatás kialakításának tervezését. A Geely végül a Daimler csoporthoz fordult, amelynek ráadásul 15%-os vállalati részvényét birtokolja, és amely a Mercedes-Benz márka anyavállalata. A közös tervek alapján még az idén, decemberben megindul majd az első megosztható elektromos autó flotta a kínai Hangzhou városában. A Daimler Mobility AG és a Geely Technology Group közötti 50-50%-ban osztották el a fennálló járműveket és a projekt költségvetését. Az első flotta 100 járművet fog magába foglalni, beleértve a Mercedes-Benz S osztályú, E osztályú és V osztályú járműveket. A StarRides névre keresztelt program 2020-tól Kína más nagyvárosaiba terjeszkedik. A szolgáltatást használó ügyfelek letölthetik a StarRides alkalmazást az Apple App Store és a Google Play Store áruházból. A vállalat részvényei 0.9%-os növekedéssel, 1,94 dollárral zárták a hetet. A Geely még 2018 elején felvásárolta közvetítők révén a birtokában lévő Daimler részvényeket. A befektetés közvetlen eredményeként a Geely és a Daimler Kínában fogja gyártani az elektromos Smart modellek következő generációját.

A Geely részvénye ezen a héten 2,22%-ot emelkedett, míg a Daimler 4,24%-ot korrigált.

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

Tarolhat a Johnson&Johnson új gyógyszere?

Az idei év igen esemény gazdag volt a Johnson &Johnson számára, főleg a sok bírósági ügy, az állított „azbesztes” baba sampon miatt, melyből végül győztesként jött ki a vállalat. A cég viszont még az év végére is tartogat meglepetéseket, mivel szakértők szerint a Stelara, mely a vállalat saját készítménye, az elkövetkező néhány évben a Crohn-betegség piacának második legkeresettebb gyógyszerévé válhat. A Crohn-betegség az emésztőrendszer gyulladását okozza. Ezen betegség kezelésére szánt készítmények piaca igen hiányos. A Johnson&Johnson-on kívül, csak az AbbVie’s Humira van jelen saját készítményével, ami viszont a vezető termék ezen a piacon, és valószínűleg továbbra is így lesz a jövőben. A cég jelenleg piacon lévő legismertebb gyógyszerei ezen a terápiás területen a Remicade és a Stelara. A Remicade jelenleg a második helyet foglalja el, de az új bio készítmények megjelenése mellett valószínűleg elveszíti a 2. helyet a Stelara miatt, amely értéke erősen megnövekedett az idei évben és szabadalmainak védelme 2023-ig kitart. A Crohn-féle betegség gyógyszereinek együttes értékesítése a 2014-es 22,8 milliárd dollárról, 34,6 milliárd dollárra nőtt. 2018-ban a Stelara részesedése 9%-ról 15%-ra nőtt és a következő néhány évben 22%-ra nőhet szakértők szerint.

A Johnson&Johnson vállalat részvénye ezen a héten 0,42%-ot menetelt, míg ebben az évben 13,01%-ot emelkedett. Az Abbvie cég viszont ez elmúlt 3 hónap alatt 28,20%-ot tudott részvényei hozamán növelni.

Donald Trump és a Gilead Sciences cég a HIV terjedése ellen tesz erős lépést

A nagy gyógyszertári láncok adományozott gyógyszereinek és szolgáltatásainak köszönhetően 200.000 dolláros biztosítás nélküli amerikai költségmentesen fog hozzáférni a HIV-megelőző gyógyszerekhez-jelentette be Donald Trump. Az amerikai elnök kampánya az emelkedő gyógyszerárak és az ópium krízis ellen sok gyógyszergyártó vállalatot késztetett arra, hogy változtasson marketing stratégiáján. Alex M. Azar II, az egészségügyi és humán szolgálat titkára közleménye lényegében elmagyarázta, hogy a kormány miként tudott közreműködni a Gilead Sciences gyógyszerkészítő vállalattal a program kialakításánál. A PrEP teljesen a HIV-vel való fertőzés megelőzésére összpontosít, napi egyetlen tabletta bevételével, akár Gilead által készített Truvada-val, akár a Descovy-val együttesen bevéve. A stratégia valószínűleg 99 százalékkal fogja csökkenteni a HIV fertőzéseket az USA-ban a jövő évben. 2020 március 30-ig az amerikai kormány 200 dolláros áron férhet majd hozzá a gyógyszerhez a Gilead jóvoltából.

A Gilead Sciences részvényei a héten 0,39%-ot korrigáltak, míg az elmúlt három hónap alatt 4,67%-ot meneteltek előre.

A Novo-Nordisk inzulingyártó nem mindennapi stratégiába szeretne kezdeni

A Novo-Nordisk annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a túlzott cukorfogyasztás veszélyeire egy saját műsort hozott létre, amihez bárki hozzáférhet. Az új, 2-es típusú cukorbetegséggel kapcsolatos valóságsorozata pedig egy új taggal bővült, a komikus, Billy Gardell képében, akit legtöbben a „Mike és Molly” TV-showban ismerhettek. Gardell és egy másik 2. típusú cukorbeteg, Jane Austin, a sorozaton keresztül bemutatja a vállalat által kifejlesztett 6 hónapos Ozempic kezelést, mely az egyik legjobb diabétesz elleni terápia napjainkban a szakértők szerint. A Novo-Nordisk célja, hogy kiterjessze a programot az összes, 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő betegére, akik online hozzáférés segítségével bárhol megtudják tekinteni majd a sorozatot. A letölthető tartalmak olyan témákat foglalnak magába, mint egy egészégügyi tanácsadás, egészséges főzési módszerek, illetve edzési technikák.

A Novo-Nordisk részvény árfolyama ismét emelkedett, a héten 0,92%-ot míg az elmúlt egy év alatt 30,01%-ot.

 

Kopernikus  vagyonkezelt részvénykosár

A Novartis újabb nagy céggel köt megállapodást

Nem sokkal azután, hogy a cég bejelentette a széles körű partnerséget a Microsoft-tal, hogy a mesterséges intelligencia eszközeit eljutassa a kutatás és fejlesztés részlegeire. A Novartis most együttműködik az Amazon AWS divíziójával, hogy felülvizsgálja gyártási, ellátási és üzleti műveleteit. Az új többéves együttműködéssel a vállalat beépíti az Amazon Web Services digitális technológiát a termékcsalád és az értéklánc minden területére. Az AWS ellátja a társaságot egy vállalati szintű adatelemzési platformmal, beleértve egy fejlesztésben lévő mesterséges intelligenciát, gépi tanulási szolgáltatásokat, valamint egy felhőalapú „Insight Centers”-et, amelyek valós idejű mutatókat biztosítanak a Novartis globális műszaki műveleti személyzetének. Például a Novartis ezek után fel tudja használni majd az AWS szolgáltatásait a gyártási helyszínek jobb vizuális ellenőrzésének fejlesztésére. Magyarországon 1997-ben alakult meg a Novartis Hungária Kft., a Ciba-Geigy Kft. (1991) és a Sandoz Pharma Kft. (1994) egyesülésével. A vállalat vényköteles gyógyszerek importjával, illetve gyógyszer-nagykereskedők, kórházak és gyógyszertárak részére történő értékesítéssel foglalkozik Magyarországon. A vállalat valamennyi divíziója megtalálható hazánkban is.

A Novartis részvényeinek árfolyama ennek köszönhetően az elmúlt egy hónap után ismét meghaladta a 80 eurót.

Hazánkban a Mastercard a kártyás vásárlás népszerűsítésére fókuszál

A Mastercard bejelentette a hároméves infrastruktúra-fejlesztési programját, amelynek célja, hogy növelje a magyar vállalkozások számát, amelyek fizetési módként fogadják el a hitelkártyákat. A program egyszeri pénzügyi támogatást nyújt a vállalkozások számára a hitelkártya-terminálok megrendelésének és telepítésének megkönnyítése érdekében. A projekt egyik fő célja az, hogy a többhetes várakozási időt három napra csökkentse, lehetővé téve a vállalkozások számára, hogy a lehető leghamarabb teljes mértékben működőképes terminált szerezzenek. A program másik célja a részt vevő vállalatok teljes adminisztrációs folyamatának digitalizálása. A program segítségével a hitelkártyákat elfogadó kereskedelmi létesítmények száma a következő három évben megduplázódhat, mondja a Mastercard. A hitelkártyákat elfogadó intézmények száma 2018. végére elérte a 145.000-et.

A Mastercard részvényei árfolyama tükrözi azt, hogy egyre jobban bízunk az online vásárlásokban és kevesebb készpénzt tartunk otthon. A Mastercard részvények árfolyamai 2006.05.26-tól töretlenül erősödnek. Míg 2006-ban egy részvény 3,65 euró volt, ma ugyanez 262,80 euró. Ebben a hónapban a Mastercard árfolyama 7,88%-ot erősödött.

Az SAP fejlesztési problémái

A német SAP szoftverüzemi óriási és ügyfelei közt éles vita alakult ki a napokban a vállalat SAP Business Suite termékcsalád támogatásának visszavonása miatt. A SAP azt szeretné, hogy ügyfelei átálljanak az új felhőalapú S/4HANA vállalati szoftverre, mely magában foglalja az ERP-t, a pénzügyi menedzsmentet, a memórián belüli adatbázisokat és a valós idejű elemzéseket. A cég állítja, hogy a régi termékekkel való tartózkodás hosszú távon drágább lesz. Az Egyesült Királyságban és Írországban működő SAP felhasználói csoport több, mint 467 szervezetet kérdezett meg és megállapította, hogy a felhasználók 58%-a nem szándékozik az S/4HANA-ra frissíteni a következő két évben, míg

27%-a a következő 3 évben. A legtöbben úgy gondolják, hogy az átállás ügyfélveszteséggel járhat. A SAP ennek ellenére 2025-től már nem támogatja az eddigi szoftvert, ami még 2009-ben lett integrálva a vállalatnál.

Az SAP részvényei ezen a héten 0,81%-ot estek, míg az elmúlt egy hónap alatt 0,28%-ot emelkedtek.

 

Global High Yield Bonds vagyonkezelt kötvénykosár

A Burger King Észak-Ciprusban is megvetette lábát

A gyorséttermi óriás, a Burger King hivatalosan megkezdte működését az Észak-Ciprusi Török Köztársaságban (TRNC), megtörve a régóta fennálló kereskedelmi tilalmat. Az elmúlt 20 évben az Egyesült Államok gyorséttermi lánca „Burger City” márkanév alatt működött a ciprusi görög kormány nyomása miatt. A Burger King 1999-ben nyitotta meg az első étteremét saját márkanév alatt, de a ciprusi görögök nyomást gyakoroltak arra, hogy Burger City-vé változtassa. Intenzív tárgyalásokat követően az amerikai óriás hivatalos márkája végre feltűnhet a Nicosia-Kyrenia autópálya mentén, mely a legújabb étterme lett így a gyárnak. A jelentések szerint az összes olyan étterem, amely jelenleg a Burger City márkanév alatt működik, átveszi a Burger King jeleit, menüit és szabványait. Ezen felül kevésbé jó hír a cég számára, hogy a Grand Parade Investments (GPI), amely a Burger King franchise-t birtokolja Dél-Afrikában, szerdán úgy nyilatkozott, hogy tárgyalásokba kezd az üzleti részesedésének eladása érdekében. A vállalat jelenleg nem kívánt nyilatkozni a kiváltó okkal kapcsolatban.

Ráadásul a héten megérkezett a Burger Kingekbe az igazi vegán húsmentes étel a Rebel Whooper. David Shear, a Burger King európai elnöke elmondta, hogy „Biztosak vagyunk benne, hogy a Rebel WHOPPER egy olyan szendvics, amelyre már régóta vártak a vendégek, és amely az abszolút kedvenc WHOPPER méltó növényi alapú alternatívája lehet”.

A Burger King 2017-ben kibocsátotta vállalati kötvényét, amelyet csak nagy vállalatok vásárolhatnak meg 100 ezer euró értékben.

A Jaguar-Land Rover 2019 novemberében kiválóan teljesített

A Jaguar-Land Rover a napokban számolt be a 2019. novemberi eladásokról az USA-ban. A teljes eladása novemberben az Egyesült Államokban 12.472 egységet ért el, ami hat százalékkal növekedett 2018. novemberéhez képest. Ebben a naptári évben a Jaguar Land Rover 111.895 darabot értékesített, ami három százalékkal több, mint 2018-ban. Novemberben a Jaguar értékesítése 2958 egység volt, hét százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt. A Jaguar F-PACE továbbra is a márka értékesítési teljesítményének vezető darabja, 1877 eladott darabszámmal. A Jaguar I-PACE és az E-PACE 270, együttesen csak 442 egységet értékesített. November hónapban a Land Rover márka 9514 darabot értékesített, ami 11% -kal több, mint a 2018. novemberi adat. A Discovery eladások 51%-kal emelkedtek. A Range Rover Sport továbbra is a márka legerősebb darabja a piacon.

A Jaguár-Land Rover vállalat stabilitása részvényárfolyam növekedésében is mérhető, hiszen ebben az évben 9,46%-ot emelkedett a cég részvényének ára.

 

Telemédia vagyonkezelt részvénykosár

Mindent vihet az Alibaba vállalata az önvezetés terén

A kínai startup vállalat, az AutoX, amelyet az Alibaba e-kereskedelmi óriás támogat, Kalifornia utcáin önálló vezetésű járművek tesztelését végezte tartalék sofőr nélkül. Az érdekesség ebben, hogy az ilyen tesztek jelenleg még nem engedélyezettek biztonsági sofőr nélkül, csak hivatalos kormányzati hozzájárulással. Ha az AutoX képes lesz önjáró autók tesztelésére a forgalomban, úgy, hogy azt járművezető nélkül tudják majd nyomon követni, akkor igazi vetélytársként jelenhetnem majd meg a Google által fejlesztett Waymo mellett. Az AutoX társulat, amely jóval kisebb a Waymo méretnél, az első olyan több, mint 60 vállalatból álló csoportból, amely kivitelezni tudta ezen első tesztek sikerességét és azt állítja, hogy már dolgozik az engedélyek kikérésén a következő tesztelési szint elérése érdekében. Ha ez sikerül, akkor a vállalat olyan kocsikkal együtt végezheti majd a tesztjeit, mint például a Tesla.

A héten a SoftBank Group Corp. alapítója és vezérigazgatója, Masayoshi Son egy befektetési tárgyaláson ismerte el az Alibaba Group Holding Inc társalapító, Jack Ma társadalmi szerepét. A Tokió Forum nevezetű rendezvényen Sun elmondta, hogy immár a Sotfbank a kínai Alibaba 26%-át birtokolja. Ugyanis 2000-ben 20 millió dolláros befektetésből származó SoftBank pénzét befektette ebbe a vállalatba, ami azóta is dinamikusan működik. Ezen a tokiói konferencián nem győzte Jack Ma szerepét a társadalmi felelősségvállalás miatt dicsérni a Softbank vezére. A vezetősége reméli, hogy Kínában elő tudja segíteni az Alibaba vállalattal együtt a feltörekvő mesterséges intelligencia fejlődését ezért Sun bejelentette a héten, hogy 20 milliárd jent fektetnek be közösen tokiói egyetem mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatási területre.

Az Alibaba részvény árfolyama 0,44%-ot emelkedett ezen a héten, míg az elmúlt egy hónapban 10,01%-ot emelkedtek a vállalat részvényei.

Az Alphabet-nél a robottechnológiára fektetik a hangsúlyt

Egy tanulmány szerint a robotok kiválóan képesek speciális feladatok elvégzésére ellenőrzött környezetben, de nem mindenhol tudják megállni még a helyüket a nagyvilágban. Az Alphabet vállalat ezen szeretne változtatni. Kiderült, hogy az Alphabet korai szakaszában lévő kutatási és fejlesztési részlege, az X Alphabet titokban gépi tanulási technikákat fejleszt olyan robotok számára, amelyek elég adaptívak ahhoz, hogy számos feladatot elvégezzenek zsúfolt és kiszámíthatatlan emberi környezetben, például otthonokban és irodákban. Az általuk készített robotok kerekes alappal, egyetlen karral és érzékelőkkel teli fejjel rendelkeznek csupán a 3D-s szkenneléshez, amelyeket az Alphabet önjáró autóosztálya, a Waymo fejlesztett ki. Jelenleg az irodai robotok képesek a dolgozók által kidobott hulladékok szelektálására halmazállapotuk alapján. Az Alphabet elmondta, hogy az esetek 20%-ban a rossz tárolóba kerülnek a hulladékok, a gép ezzel szemben a szortírozások alig 3%-ban tévedett. A vállalat nem tagadja, hogy ennek a technológiának a továbbfejlesztése minél hamarabb megvalósuljon, illetve az hogy a robotok megálljak a helyüket a mindennapi életben.

Az Alphabet, vagyis a Google részvényei ezen a héten 2,19%-ot emelkedtek.

Az Apple új technológia bevezetésére készül

Szakértők szerint az Apple nagy változásokat tervez a jövő évi iPad és Mac készülékekre. A TF International Securities elemzője, Ming-Chi Kuo hétfőn a befektetőknek szóló értesítésben elmondta, hogy az Apple 2020-ban megkezdi a Mini LED technológiára való áttérést. A társaság először a Mini LED képernyőt szeretné integrálni a 12,9 hüvelykes iPad Pro-ban a harmadik negyedévben. A következő két-három évre vonatkozóan Kuo elmondta, hogy „arra számíthatunk, hogy a Mini LED-et a legtöbb új eszközön megtalálhatjuk majd. A Mini LED egy olyan megjelenítési technológia, amely még gyerekcipőben jár, és amelyet a mai legjobb cégek egyikében sem mertek még alkalmazni.” A Mini LED-et a kiváló megjelenés érdekében tervezték. A technológia az eddigi elmondások alapján a jelenleg ismert OLED következő szintjének felelhet meg. Az Apple egyedüliként tervezi a beépítését, mely az elemzők szerint hatalmas sikert jelent majd a jövőben érkező Ipad, vagy akár IPhone-ok számára, ha sikeresen integrálni tudják.

Az Apple részvényárfolyama 244,85 eurón zárt a hétvégére, ami 0,7%-os emelkedést jelentett.

A Philips és az orvosi mesterséges intelligencia

A holland Philips világszerte vezető technológiai vállalat és a Paige, a korbonctannal és patológiával foglalkozó leányvállalata stratégiai együttműködést jelentett be a klinikai szintű AI alkalmazások laboratóriumokba történő bevezetése miatt. Ezek az AI (mesterséges intelligenciával foglakozó) technológiák, kezdve a Paige prosztata alkalmazásával, arra törekszik, hogy segítsen a patológusoknak a szöveti mintákban a rák azonosításában, számszerűsítésében és jellemzésében, valamint a pontos diagnózisok hatékonyabb meghatározásában. Ez jelentősen pozitív hatással lehet a patológus munkafolyamatára és a betegek kezelésének tervezésére, a szakértők elmondása alapján. A patológusok kulcsfontosságú szerepet játszanak számos betegség, köztük a rák felderítésében és diagnosztizálásában. Az elöregedő népesség növekvő száma a patológusok számára a munkaterhelés jelentős növekedését eredményezte. A szövetminták digitális elemzései lehetővé teszik az orvosok számára, hogy ezeket a mintákat számítógépes kijelzőn könnyen diagnosztizálhassák a fejlett képalkotó elemzési és munkafolyamat-szoftver segítségével. A Philips a következő év második negyedévére szeretné beiktatni a technológiai újítást az európai kórházakba jelentős részébe.

A Phillips részvényei ezen a héten 0,71%-ot emelkedtek.

Reagált a Microsoft a Sony teljesítményére

Nemrégiben került megrendezésre a konzolok díjátadó gálája, melyen a nagysikerű konzol, a Playstation 4 elnyerte az év konzolja díjat. Ezen felül megállapításra került, hogy az összes Sony által gyártott Playstation szériából csaknem 250 millió példány került eladásra az elmúlt 25 év alatt, amivel a vállalt még egy Guinness rekordot is bezsebelt. 2018-ban a vállalat a konzol piac 57%-át birtokolta, viszont a 2019-es jelentések alapján már a 68%-ot is eléri. A Microsoft ezzel szemben elvesztette vezetői pozícióját (mivel az előző generációban az Xbox 360 magasan tarolt a piacon a Sony PS3 felett), és a piac alig 30%-át birtokolja. Ezen kíván változtatni a cég, mely úgy döntött egy új, olcsóbb konzolt fog bejelenteni, hogy fel tudják venni a versenyt a jövő nyáron érkező Sony Playstation 5-tel. A Microsoft egy második, olcsóbb és kevésbé erős Xbox-konzolt tervez, mely reményeik szerint sokkal vásárlóbarátibb lesz, mint a rivális Sony gépe. Az idei beszámolók alapján a vállalat bevételének csúcsát már nem a PC-k adják, hanem a konzol eladások, mely 11 milliárd dolláros profitot hozott a Microsoftnak az idei évben. Bár a Sony és a Microsoft a közös cross-play projekten dolgozik, mégis igen nagy rivalizálásra számítanak az elemzők a jövő évi második negyedévben, a konzolok bejelentése alatt.

Bill Gates nem véletlenül a világ leggazdagabb embere, ugyanis a Microsoft vállalat részvénye 2009-ben volt a leggyengébb, akkor egy darab részvényért 12,57 eurót fizettek, míg ez mára 136,88 euróra kúszott fel. Ebben a hónapban is 5,55%-ot menetelt felfelé a vállalat részvényárfolyama.

 

Az Oracle-nél bővítések és elismerések voltak

Az Oracle vállalat szóvivője bejelentette, hogy az Oracle Cloud Native Services platformon három új szolgáltatási ajánlatot fog bevezetni a felhasználók számára. A három új szolgáltatás magában foglalja a Kafka kompatibilitást az Oracle Streaming számára, egy API rendszert a tárolókhoz való kapcsolódás kezelésére, valamint egy olyan naplózási szolgáltatást, amely támogatja az elemzést az erőforrások és az alkalmazások között. Az Oracle Cloud Native Services a fejlesztők számára olyan platformot kínál, amelyet alkalmazások készítéséhez használhat a legújabb fejlesztési rendszerek sokaságán keresztül, ideértve a tárolókat, kiszolgáló nélküli funkciókat és infrastruktúrát. A vállalat igen nagy elismerésben részesült emellett a 2019-es Gartner „Kritikus képességek az operatív adatbázis-kezelési rendszerekhez” jelentésében, mely egy globálisan elismert értékelő rendszer. A cég mind a négy felhasználás esetében az első helyen szerepelt, főként fejlesztői és innovatív munkája miatt.

Az Oracle cég részvényei ezen a héten 2,37%-ot korrigáltak, míg az elmúlt évben 27,02%-ot emelkedett a vállalat részvényei.

Egyedi kötvények

 

A Weigh Watchers egy stabil befektetés lehet kötvényben

A WW International Inc. korábban a Weight Watchers International Inc. az Egyesült Államokban székhellyel rendelkező globális vállalat, amely különféle termékeket és szolgáltatásokat kínál az egészséges szokások elősegítésére, ideértve a fogyást, a fitneszt és a gondolkodásmódot. A New York-i háziasszony, Jean Nidetch alapította 1963-ban.

1968-ra a társaság 43 franchise-val rendelkezett 43 államban és hogy tovább terjeszkedett a tengerentúlon, az Al Lippert a Watchers International Inc. néven. A cég tőzsdére került, kezdetben 225.000 részvénnyel, amelyet 11,25 dollár áron kínáltak. És az első nap végére 30 dollár fölé emelkedett a részvény árfolyama.

A Weight Watchers kötvénye hosszútávra biztonságot és fix kamatot fizet befektetői részére. Ugyanis a vállalat 8,625%-os kamattal kibocsátott egy kötvényt, amely minden évben 2025-ig fizet kamatot a befektetőinek.

Globális vállalat súlykezelő programok területén világszerte vezető. 2018 közepén az előfizetők száma világszerte elérte a 4,5 milliót. A Weight Watchers 1963 óta inspirál bennünket arra, hogy az egészséges életmódot beépítsük a mindennapokba. 2015 óta az ismert amerikai talk show műsorvezető, Oprah Winfrey jelentős részesedéssel rendelkezik a vállalatban és a második legnagyobb részvényese lett. Jelenleg az érdeklődők online használhatják a Weight Watchers alkalmazását. A bevételek a Weight Watchers találkozók tagi hozzájárulásaiból és az online előfizetésekből származnak. Ezen kívül bevétele származik még termékek értékesítésből (pl.: szakácskönyv, konyhafelszerelés) is. A Weight Watchers egyre inkább figyel a tudatosabb és egészségesebb étrenden élőkre, a WW által kínált termékek jelenleg mesterséges édesítőszerektől, ízfokozóktól, színes adalékanyagoktól és tartósítószerektől mentesek.

  1. szeptember 24-én a társaság bejelentette a WW azonnali hatálybalépését, megmutatva ezáltal fejlesztését a súlycsökkenésről az általános egészségi állapotig. Fő szlogenjük közé tartozik a „Ne hagyjon ki étkezést. Halakat hetente ötször kell enni”.

1999-ben a Heinz a vásárlást követően megőrizte WW nevét bizonyos élelmiszerkategóriákban való felhasználáshoz. 735 millió dollárért eladta a társaságot az Artal Luxembourg társaságnak, majd olcsóbban visszavásárolta. 2018. szeptemberében a cég átnevezte magát a WW International Inc.-nek, mivel szélesebb kört alkotott az általános egészség és wellness területén.

Jelenleg a Kraft-Heinz vállalat leányvállalata, melynek kötvénye hosszútávon vásárlásra ajánlott. A WW bonitása B minőségű kiváló kreditet kapott, árfolyama most eléri a 104,46%-ot. Így ha befektető most vásárol belőle, így is évente 7,326%-os dollár kamatot tud elkönyvelni magának.

3,75%-os dollár értékben fix kamatot fizet a Ralph Lauren társasága a kötvényeik után

Ralph Lauren egy amerikai divattervező és üzleti ügyvezető igazgató a ma is ismert a Ralph Lauren Corporation-nél. Lauren 2015 szeptemberében lemondott a cég vezérigazgatói posztjáról, de továbbra is ügyvezető elnöke és kreatív vezérigazgatója. 2019-től a Forbes becslése szerint vagyona 6,3 milliárd dollár, ami Ralph Lauren-t Amerika 102. leggazdagabb emberévé teszi. 1962-től 1964-ig Lauren az Egyesült Államok hadseregében szolgált, majd rövid ideig a Brooks Brothersnél dolgozott, mint értékesítési asszisztens, mielőtt nyakkendő eladó lett. Ralph Lauren 1967-ben alapította meg vállalatát korábbi kapcsolatai révén, ekkor 28 éves volt. Ralph Lauren 1986-ban nyitotta meg első nagyobb üzletét a Rhinelander kastélyban, a Madison Avenue-n és a New York City 72. utcájában. Majd 1992-ben bevezette nagy márkáját a Polo Sport sorozatot. 1997. június 12-én a társaság nyilvános részvénytársasággá vált a New York-i Értéktőzsdén. 1999 márciusában nyílt meg Chicagóban, egy újonnan épített épületben a legnagyobb Ralph Lauren üzlet és étterem, mivel vendéglátásba is belekezdett. Ezt 2015-ben további két további étterem megnyitása követte. A társaság 2000-ben elindította hivatalos weboldalát és online üzletét az RL Media polo.com címen 2015. szeptember 29-én a cég bejelentette, hogy Stefan Larsson helyettesíti a társaság alapítóját, Ralph Lauren megmarad kreatív és ügyvezető igazgatónak. A Ralph Lauren vállalat 2018. szeptember 8-án ünnepelte márkájának 50. évfordulóját egy nagyszabású divatbemutatón a Central Parkban. A bemutatón többek közt Hillary Clinton, Robert DeNiro, Oprah Winfrey és Kanye West is fellépett.

 Ugyanekkor ebben az évben bővítésre és felújításra kötvényeket bocsátott ki 2025 szeptemberi lejárattal, ami ügyfeleik és a befektetők számára évi 3,75%-os fix kamatot fizet dollárban a Ralph Lauren vállalata.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá