Hírlevelek

2019.01.heti gyorsjelentés- A Hard Brexit, az olasz költségvetés és a szíriai kivonulás

By 2019.01.07. július 2nd, 2020 No Comments

A bejglik és a sütemények folyamatos kóstolása után már jólesett a két ünnep közti pihenés. Végre nem csináltam semmit az evésen kívül. Vidéken pihentünk a családdal, ekkor egy kicsit olvashattam kedvenc könyvemből, Az aranylátó szem-ből. Délután viszont megcsörrent a telefonom, Adrienn és Géza érdeklődtek, hogy mikor tudnánk találkozni, mivel szeretnének elhelyezni 20 millió forintot nyersanyagpiacba és vállalati kötvényekbe. Megbeszéltük, hogy január első péntek estéjén találkozunk a szigetszentmiklósi Garden Cafe-ban. Adrienn telefonos érdeklődésére válaszolva elmondtam, hogy az év végén 25 bázisponttal 2,5%-ra emelte a kamatot a FED, vagyis az Amerikai Jegybank. A FED a döntésében vázolta, hogy mind a GDP, mind az infláció tekintetében mérsékeltebb pálya várható decembertől a szeptemberi prognosztizált előrejelzéshez képest. A következő évekre vonatkozó kamat-előrejelzését csökkentette a jegybank. A FED nyíltpiaci bizottság tagjai azt is jelezték, hogy további két, 25 bázispontos kamatemelés várható 2019-ben. A kamatemelést Donald Trump közleményében elítélte, ráadásul a kamatemelés időszaka alatt a dollár árfolyama több mint, három napig gyengeséget mutatott az euróval szemben. Tájékoztattam arról is, hogy az év végén (karácsony előtt) több, mint 500 pontot esett a Dow Jones (-2,1%), ami „köszönhető” a befektetők aggodalmának az amerikai-kínai kereskedelmi háborús félelmek miatt, illetve az olajáresésnek és a bizonytalan Brexit kimenetelnek is. De elmondtam azt is, hogy az utolsó hónapban a Dow Jones közel 4000 pontot veszített, annak ellenére, hogy mind a makrogazdasági, mind a gazdasági előrejelzések kiválóak. Tájékoztattam őket arról is, hogy viszont nagyon jó beszállási lehetőségek alakultak ki, mind a technológiai, mind a szolgáltató szektor területén, illetve az elektromos autózásba, illetve az olajjal kapcsolatos részvényekbe és kötvényekbe is. A WTI típusú nyersolaj ára 50,4 dollárra esett le, a globális növekedés lassulásával kapcsolatos aggodalomnak és az Egyesült Államok, illetve Oroszország növekvő nyersolaj készletének köszönhetően. A találkozó előtt viszont, még volt időm pihenni és együtt lenni a családommal. Január 2-án már az Andrássy úti irodában tárgyaltam, ahol régi ügyfeleim Zoltán és Rebeka adott megbízást egy 3,5%-os dolláralapú Harley Davidson kötvényre, ami ráadásul alacsony 95,33 ponton tartózkodott. Illetve vásárlási szándékot adtak le a Nike részvényére. Mindenesetre elmondhatom, hogy már január első hete igen mozgalmasra sikerült, miközben fél szemmel minden nap figyeltem a tőzsdei híreket. Itt lettem figyelmes arra a hírre, hogy megjelent a Blackberry negyedéves jelentése, amelyből kiderült, hogy kiváló eredményt ért el a cég, ezen kívül meghaladta a legoptimistább elemzői elvárásokat is a cég bevétele. Ugyanakkor olvastam azt is, hogy a Goldman Sachs megerősítette a Netflix részvényeire vonatkozó vételi ajánlását és 400 dolláros 12 havi célárat fogalmazott meg, mert szerintük eléggé alulértékelt most a technológiai óriás a S&P 500 indexhez képest. A Goldman Sachs elemzői kiemelték, hogy decemberben Észak-Amerikában új havi csúcsra emelkedett a Netflix alkalmazásának letöltése, miközben már 50%-nál több ember is használja napi szinten ezt az internetes felületet.

Péntek este a Garden Cafe-ban egy-egy koffeinmentes mézes-kókuszos latte-val kezdtük a beszélgetést Adriennel és Gézával. Gézáék már régóta ügyfeleim, 2012-ben fektettek be először 7,5%-os Magyar Államkötvénybe, illetve akkor vásároltak 3 millió forintért BGF Global Allocation Fund vegyes alapot. Ügyfeleim egy könyvesboltot vezettek Budapesten és több vidéki kis büfét is üzemeltetnek Pest megyében. Elmondták, hogy bíznak a nyersolajjal kapcsolatos cégek emelkedésében, illetve olyan amerikai vállalatba fektetnének ahol 3-5% kamat várható éves szinten, de hosszútávon az európai szolgáltatói szektor is érdekelné őket. Miután átnéztük jelenlegi letétjüket érdeklődve hallgatták a tájékoztatásom az utóbbi két hét gazdasági eseményeiről.

Amerikában a „zöldhasú” 1,14 ponton zárt az euróval szemben. Az ISM feldolgozóipari BMI minden várakozást alulmúlva 2008 decembere óta nem látott mértékben esett 2016 novemberi szintekre. A hosszú állampapírhozamok csökkentek az USA-ban is. A nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak száma decemberben 271 ezer fővel nőtt, amely messze meghaladja a 178 ezer fős növekedési várakozásokat. Politikai hírekre is estek a részvények és a nyersolaj ára, mivel december közepén lemondott Jim Mattis amerikai védelmi miniszter. Az előzménye a lemondásnak az volt, hogy Donald Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok kivonja csapatait Szíriából. Az is kiderült, hogy az amerikai elnök azért nem írta alá a költségvetést, mert abban nem volt biztosítva a mexikói határra építendő falfinanszírozás. Az év utolsó hetében Malajzia beperelte a Goldman Sachs bankot egy állítólagos milliárd dolláros korrupció és pénzmosás elleni botrány miatt. Nem várt csökkenést láthattunk az Apple-nél, ugyanis a vállalat közzétette negyedéves profitvárakozását, így a korábbi 89-93 milliárd dolláros sávról 84 milliárd dollárra csökkentette az előrejelzését, mindezt a kínai piac gyengeségére hivatkozva tette meg. Az utóbbi két hétben a legjobban a fogyasztói cikkek gyártói és közüzemi szolgáltatók részvényei teljesítettek felül, viszont őket is megérintette a nagyfokú december végi részvény árfolyamesés. Mind a Starbucks, mind a McDonald’s minimális veszteséget könyvelhetett el az utóbbi két hétben, míg a Home Depot 0,96% mínusszal zárta az utolsó hónapot, ezzel szemben a Wells Fargo részvénye ezen a héten már hatalmas pluszban zárt. Kiderült, hogy a Johnson&Johnson azbeszt tartalmú termékékeket forgalmazott, amiből hatalmas botrány kerekedett. A Tesla az USA teljes területén az összes modell eladási árat 2000 dollárral fogja idéntől csökkenteni, a 2019. évi elektromos autózással kapcsolatos jogszabályi adókedvezmények felére csökkentése miatt.

Európában az olasz kormány december közepén elkészítette az EU-nak benyújtandó költségvetési tervezetet, amely már 2%-os deficitcélt tartalmazott, így Olaszország és az Európai Unió megegyezésre jutott a 2019. évi költségvetéssel kapcsolatban. Eközben a Brexit-tel kapcsolatban a félelmek erősödtek, most már mindenki a Hard Brexitre számít (azaz a megegyezés rendezetlen nélküli kilépésére). A Brexit-tel kapcsolatban a Bank of England a bizonytalanság erősödését hangsúlyozta, de ugyanakkor az irányadó alapkamatot a most zajlott monetáris döntésen 0,75%-on hagyta. Az Orosz Jegybank váratlanul a korábbi 7,5%-ról 7,75%-ra emelte a jegybanki alapkamatot az inflációs veszélyek miatt. Karácsonyi ünnepek után a vezető európai részvényindexek, a német DAX 30 például 2,4%-kal került lejjebb, viszont a héten már 1,98%-ot erősödött. Ezen a héten az is kiderült, hogy a Volkswagen az autóértékesítési piacot is felülmúlta, hiszen 6,8%-kal növelte eladásait világszerte. Az európai tőzsde bizonytalanságának a rövidtávú nyertesei a távközlési védelmi ágazatok (+0,8 százalék), a közüzemi szolgáltatások (+0,1 százalék) és az élelmiszeripari területek lettek.

Negatív hangulatban zárta a tavalyi évet a kínai tőzsde és egyre több makrogazdasági mutató a kínai gazdaság lassulását jelzi.

A tájékoztatást Adrienn és Géza egy-egy narancslé mellett megköszönte, és örömmel vette azt a hírt is, hogy január 7-8-án a legmagasabb szintű kétoldalú tárgyalások kezdődnek Pekingben Kína és az Egyesült Államok között, melyet a miniszterelnök helyettesek vezetnek le. A konzultációt pedig mi egy hét múlva folytatjuk.

Szólj hozzá