E-mobility vagyonkezelt részvénykosár
Átadták az első Firefly autókat Kínában
A hivatalos premier után nem sokkal már meg is kapták az első vásárlók a Nio Firefly nevű megfizethető elektromos autóját. A kb. 5,9 millió forintos árral induló jármű még most akkumulátorral kapható, augusztustól azonban már a Nio saját BaaS (Battery as a Service) rendszerében akku nélkül is megvásárolható lesz. Az akkumulátor gyors cseréjét ebben az esetben a Nio töltőállomásai bonyolítják majd, így rendkívül gyorsan teljes töltöttségű akkuhoz jutnak a tulajdonosok.
Az újdonság Európába is érkezik a második-harmadik negyedévben. Az autóban egy 143 lóerős villanymotor kapott helyet, 42,1 kWh kapacitással, ami 420 kilométeres távot biztosít. Kínában a megfizethető elektromos autók piacát jelenleg a Tesla és a BYD uralja, a Firefly ezekkel is versenybe szállna.
Bejelentette az 1,4 nm-es folyamattechnológiáját a TSMC
A Samsung után a tajvani félvezető gyártó is szintet lép a chipgyártási folyamatban. A 2025-ös észak amerikai technológiai szimpóziumon bejelentették az 1,4 nm-es folyamattechnológiájukat. Ez azt jelenti, hogy a chipeken található miniatűr tranzisztorok még közelebb kerültek egymáshoz, és minél több fér el belőlük egy lapkán, az annál hatékonyabb lesz. A gyakorlati technológia jelenleg 3 nm-es lapkákat használ a csúcskészülékekben, várhatóan idén kezdődhet a 2 nm-es megoldások gyakorlati alkalmazása.
Az 1,4 nm-es technológia tehát még ennél is gyorsabb és hatékonyabb chipeket ígér, ezeket várhatóan 2028-tól láthatjuk viszont a csúcskategóriás okostelefonokban, Nvidia és AMD GPU-kban, és egyéb eszközökben is. A technológiai fejlődés felgyorsulása különösen a mesterséges intelligencia terén volt érezhető az elmúlt hónapokban, az AI chipek gyártása és felhasználása az élesedő verseny miatt az USA-ban már nemzetbiztonsági kérdést jelent. Az amerikai törvényhozás jelenleg fontolgatja az ilyen lapkák nyomon követését, elsősorban a kínai AI megoldásokhoz való használat megakadályozására.
Telemedia vagyonkezelt részvénykosár
Növelte bevételeit a Fiserv
A Fiserv globális pénzügyi és fizetési technológiai szolgáltató közzétette 2025 első negyedéves eredményeit, amelyek kedvező növekedést mutatnak. A vállalat bevételei 5%-kal, 5,13 milliárd dollárra emelkedtek az előző év ugyanezen időszakához képest. Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) szintén jelentős növekedést mutatott: 22%-kal, 1,51 dollárra nőtt.
A vállalat két kulcsfontosságú szegmense, a Merchant Solutions és a Financial Solutions is erős teljesítményt mutatott, mindkét terület 6–8%-os organikus bevételnövekedést ért el, ami összességében 7%-os organikus növekedést jelentett az első negyedévben. A Fiserv szabad készpénzárama 371 millió dollárra csökkent, míg az operatív cash flow 648 millió dollár volt. A vállalat ezen kívül 9,7 millió részvényt vásárolt vissza, összesen 2,2 milliárd dollár értékben. Az idei évre 10-12%-os organikus bevételnövekedést várnak.
Best of Innovations vagyonkezelt részvénykosár
A Protolabs első negyedéves eredménye
A Protolabs, a digitális gyártási szolgáltatások globális vezetője, közzétette 2025 első negyedéves pénzügyi eredményeit. A vállalat bevétele 126,2 millió dollár volt, ami 1,3%-os csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ugyanakkor a Protolabs Network szolgáltatásból származó bevétel 10%-kal, 26,3 millió dollárra nőtt, jelezve a hálózati modell iránti növekvő keresletet.
A negyedév során a vállalat 21 627 ügyfelet szolgált ki, az egy ügyfélre jutó bevétel pedig 2,5%-kal, 5 836 dollárra emelkedett. A GAAP szerinti egy részvényre jutó nyereség 0,15 dollár volt, míg a nem-GAAP szerinti eredmény 0,33 dollárt tett ki. A vállalat pénzügyi helyzete továbbra is erős, 116,3 millió dollár készpénz- és befektetési állománnyal rendelkezik, és az első negyedévben 20,9 millió dollár értékben vásárolt vissza saját részvényeket. A második negyedévre a Protolabs 124 és 132 millió dollár közötti bevételt jelez előre.
Best of Income vagyonkezelt részvénykosár
Az Endesa és a Verbund együttműködése
Az Endesa hosszú távú villamosenergia-vásárlási megállapodást (Power Purchase Agreement – PPA) kötött a Verbund Green Power Iberiával, amelynek keretében megújuló szélenergiát vásárol egy működő, Huelva tartományban található spanyolországi szélerőműből. A megállapodás jól illeszkedik az Endesa stratégiai céljaihoz, különösen ahhoz az elkötelezettséghez, hogy 2040-re elérje a karbonsemlegességet.
A vállalat ezzel is erősíti pozícióját a fenntartható energiatermelés terén, miközben ügyfeleinek kiszámítható, zöld energiaellátást biztosít. Az Endesa évek óta épít hosszú távú PPA-kra, amelyek révén évente közel 3 terawattórányi megújuló energiát szerez be szél- és napenergia-termelőktől, elősegítve a spanyol energiarendszer dekarbonizációját és az energiaárak stabilitását.
Smart and Green vagyonkezelt részvénykosár
Cisco és NVIDIA stratégiai együttműködése az AI-korszak biztonságos támogatására
A Cisco új szintre emelte mesterségesintelligencia-stratégiáját azáltal, hogy bejelentette a „Cisco Secure AI Factory” kezdeményezést, melynek célja a generatív AI-megoldások biztonságos és skálázható bevezetése a vállalatok számára. A projekt kulcspartnere az NVIDIA, amely fejlett GPU-technológiáival és AI-platformjaival járul hozzá a kezdeményezés sikeréhez.
A Cisco megoldása lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy gyorsan és biztonságosan integrálják a mesterséges intelligenciát működésükbe. A vállalat szerint ez a partnerség nem csupán technológiai áttörés, hanem üzleti előny is lehet ügyfeleik számára, különösen azoknak, akik már most szeretnének versenyelőnyhöz jutni az AI alkalmazásával. A „Secure AI Factory” bevezetése potenciálisan új bevételi forrásokat nyithat meg a Cisco számára, miközben megerősíti pozícióját a vállalati IT-biztonság és az AI-integráció metszéspontján.
Value and Dividends vagyonkezelt részvénykosár
Óriási a kereslet a Nintendo új konzoljára, de a vámháború beárnyékolja az indulást
A Nintendo június 5-én tervezi piacra dobni a régóta várt Switch 2 konzolt, miközben az Egyesült Államok és Ázsia között kibontakozó kereskedelmi háború komoly kihívások elé állítja a vállalatot. A cég célja a 449,99 dolláros ár megtartása, azonban a növekvő vámok és az akadozó ellátási láncok ezt egyre nehezebbé teszik.
A Nintendo úgy igyekszik csökkenteni a kínai kitettséget, hogy a gyártás egy részét más országokba, Vietnámba és Kambodzsába helyezi át. Az amerikai előrendeléseket egy ideig fel is függesztették. Az Ampere Analysis szerint csak idén 13,2 millió darabot adhatnak el világszerte, ennek a 30%-át az USA-ban. Japánban egyenesen káoszba fulladt az előrendelés a hatalmas érdeklődés miatt, 2,2 millióan jelezték érdeklődésüket, így a vállalatnak sorsolnia kell, hogy ki juthat először hozzá a konzolhoz.
Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár
Meglepte az elemzőket az Alphabet
A Google anyacége, az Alphabet 90,23 milliárd dolláros árbevétellel zárta az első negyedévet, ami meghaladta az elemzők által várt 89,12 milliárd dollárt. Ez 12%-os növekedést jelent a várt 10%-ossal szemben. A profit 46%-kal emelkedett, így a korrigált részvényenkénti nyereség 2,27 dollár.
A teljes hirdetési bevétel 66,89 milliárd dollár lett, ebből a YouTube felületéről származó hirdetések majdnem 9 milliárd dollárt hoztak. A keresési bevételek is emelkedtek tíz százalékkal, 50,7 milliárd dollárra. Az eredményekből kiderült, hogy a Google AI alapú keresési funkciót már másfél milliárdan használják napi szinten. A felhőszolgáltatások kb. 12 milliárd dolláros bevétele megfelelt a várakozásoknak. Az Alphabet idén kb. 75 milliárd dolláros beruházást tervez, illetve egy további 70 milliárd dollár értékű részvény visszavásárlást is.
Healthcare vagyonkezelt részvénykosár
Enyhén elmaradt a várakozásoktól a Gilead
A Gilead Sciences 2025 első negyedévében 6,67 milliárd dolláros bevételt ért el, ami 0,3%-os csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest, és elmaradt az elemzői várakozásoktól (6,81 milliárd dollár). Az egy részvényre jutó korrigált nyereség (EPS) viszont 1,81 dollár lett, meghaladva az 1,79 dolláros konszenzust. Leginkább a HIV és májbetegségek kezelésére alkalmas gyógyszereik lettek keresettek, míg a Covid-19, onkológiai és sejtterápiás megoldások forgalma némileg visszaesett.
A vállalat 1,8 milliárd dolláros működési cash flow-t generált, és 2,6%-kal emelte negyedéves osztalékát 0,79 dollárra.A részvényárfolyam 4%-kal esett a jelentés után, de az év eleje óta így is 11%-os emelkedést mutat.
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →